-
IT café
Az eddig párhuzamosan futó T, X, A és W, valamint R, Z és SL topikokat összevontuk, hogy egy topikban lehessen ezekről a notikról beszélni.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Nestor16
senior tag
Köszi szépen a válaszokat, segítséget!
Azt merészeltem gondolni, hogy 2-3 év után mozgott annyit a piac, hogy érdemi lépést tudjak tenni dupla pénzért, mint amennyiért a T500-at vettem, viszont mondjuk egy T450-re való cserével a proci fejlődne főként és a hordozhatósága, akksi idő javulna meg a képernyő. SSD-t és 8 GB ramom most is van.
Azt hiszem akkor a játék még mindig kompromisszumos ezen az árszinten.
Viszont akkor elég lenne egy jóval olcsóbb konfig is, esetleg jobban kihegyezve az akksira, teljesítményre, hordozhatóságra. A régebbi szériák közül melyik felelne meg a legjobban az igényeimhez?
Az akksi időt nem igazán találtam soknak egyiknél sem (az X200-as és a T400-as vonalon maradva), mintha az csak a 4-5. generációtól duplázódott volna meg.
A proci mindenképp fejlődne a mostanihoz képest (T9600), képernyőt nem tudom melyiknél lehet jobbat kifogni vagy kicserélni rá.Játékon meg még gondolkozom, aztán lehet asztali lesz belőle később, csak az előző is szerverként végezte, aztán nehogy ez is felértékelődjön annak.
Üdv, Dávid
-
btudos
veterán
válasz Nestor16 #102651 üzenetére
Üzleti gépeket nézel, sose lesz a játék előtérben. Nyilván fejlődik az IGP, de attól csodát nem érdemes várni.
Jó üzemidőhoz U-s proci kell, ami a 40-es szériától (plusz T431s, de az gyakorlatilag már oda tartozik) van, de azok felejtősek, 50-es szériától érdemes nézelődni, ott lesz power bridge (dupla akksi, akár 3+6 cellával), de figyelni kell a kijelzőre, hogy IPS legyen, azzal lesz érdemi előrelépés.Amúgy nem feltétlen, de teljes mértékben majdnem igaz.
-
Frawly
veterán
válasz Nestor16 #102638 üzenetére
Ja, olyan nincs, hogy minden, de könnyű is legyen. Könnyű gépen nem fogsz játszani, főleg nem GTX1030 szinten. Az Intel GPU-k messze nincsenek ezen a szinten. Persze régebbi játékokat írtál, kérdés mennyire régi. Játékoknál ilyen 10 évvel ezelőttiekig bezárólag reménykedhetsz integrálttal, azokat is csak 720p low settings 20-30 fps, a legjobb esetben (ha erős a proci, gyors a RAM). Egy GTA IV, Far Cry 2, stb., ilyesmivel bezárólag, és minden, ami ettől régebbi. Az ilyen i5-i7-es mobilprocik bírnának újabb játékkal is (jó, nem a legutóbbi évekből), de a GPU a szűk keresztmetszet.
Ezt a GTX1030-as szintet max. újabb mobil Vega GPU-k hozzák, abból is a nagyobbak, de ThinkPadben nincs Ryzen-verzió. De még ezek a Vega-k is vissza vannak fogva a kis energiakeret miatt, nem tudják kifutni magukat ilyen Ryzen U-s procikban.
Egyetemet gondolom albérletből fogod látogatni, oda vegyél játékkonzolt, vagy valami olcsó Ryzen 1600 + 8 GB RAM + RX570 szintű használt desktop konfigot állíts össze, azon FullHD high settings 60 fps szinten el lehet játszogatni. Egyetemre napi szinten meg hurcolsz könnyű lapost és azon kibírod, hogy nem játszol (vagy csak ilyen Doom 3, Far Cry 1 és régebbi szintjéig), csak netezel, jegyzetelsz, meg tanulsz.
Esetleg játékra befoghatsz a laptop mellé egy használt RX470-570-et (vagy hasonlót), eGPU-ként, ezt ugyan vissza fogja fogni a kevés PCIe sáv és a mobilproci, de talán így albiban el tudsz játszogatni. De monitor, táp ilyenkor is kell, mint asztali gépnél, meg kell hozzá eGPU dokk/riser, szóval árban majdnem ott leszel, mintha egy desktop gépet dobnál össze.
[ Szerkesztve ]
-
Frawly
veterán
Arra be is fizetek, hogy az Overwatch játszható UHD 520-630-on. Szerintem még 720p low-ban sem. Vagy csak extrém esetben, 4 magos QM/HM procival, magas frekis RAM-mal, épp hogy csak a játszhatóság határán egyensúlyozva. Jó, persze valamit ezek az IGP-k is fejlődnek generációról generációra, de nem annyit, hogy segítség legyen érdemi gémeléshez.
Meg mint írtam, ezeknél az U-s prociknál meg az alacsony energiakeret is probléma. Beturbóznak ugyan magas órajelre, de csak rövid időre, utána power limit throttling lép fel, és még azt a potenciált sem bírják kifutni, ami bennük lenne egyébként, és akkor még az esetleges thermal throttlingról nem is beszéltünk, ha szarabb a hűtés az adott modellnél. És külön gond, ha az integrált GPU-nak is küzdenie kell, mert ő is levesz a CPU energiakeretéből. Ezek az integrált GPU-s megoldások semmiképp nem játszani valók, csak hogy legyen kép, meg legyen egy minimális hardveres dekódolási rásegítés.
-
Tikakukac
titán
válasz Nestor16 #102651 üzenetére
Egyben minden nem lesz. Ha játszani jellemzően 1 helyen szoktál, vegyél konzolt, most kifutót, apróról. Nevetséges áron mennek, játékok sem vészesek.
És akkor lesz egy rendes géped mellé.A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
Tim82
nagyúr
válasz Frawly #102653 üzenetére
Ezt a GTX1030-as szintet max. újabb mobil Vega GPU-k hozzák, abból is a nagyobbak, de ThinkPadben nincs Ryzen-verzió.
De, van Ryzen-es Thinkpad, nem is egy...
"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA
-
azbest
félisten
válasz Nestor16 #102638 üzenetére
150-ből kb 3 éves körüli elterjedtebb fajta, nem speciális, használt thinkpadak szoktak járni, például t460. Az az intel gpu még mindig csak fele-negyede olyan sebességű, mint egy gt1030.
eGPU megoldás sem köthető rájuk hordozható módon (max m.2 slotba dugott kilógó adapterrel). Az újabbak meg nem nagyon férnek a keretedbe, egpu is drágább sokszor hozzájuk.
[ Szerkesztve ]
-
Dr. Akula
félisten
válasz Tim82 #102658 üzenetére
Hát ha még a régi / hagyományos / IBM minőséget is tudná hozni, még vennék is (újra). A rollcage Kínában ismeretlen, hát kikerült belőle (mondjuk a Latitudeben sincs, de a Lifebook talán még tartja magát, a Skylake-es generációban még volt), kijelzőmerevítés minek, a billentyűzetkiosztás utolérte a kommersz vackokat (mondjuk ebben a többi is nagyon igyekszik, sajnos). Hátracsúszó kijelzpfedél? Ajaj, hogy fog oda beférni a nagyobb aksi? Bár gondolom már itt is inkább belülre heggesztik mint a telefonoknál (ebben sajnos már a Latitude is követi a szar trendet). Azt nem értem hogy ennyi pénzért miért nem képesek hallgatni a felhasználói igényekre. Mert ha egy 99.999 Ft-os teszkós vacakról lenne szó, még megérteném, de itt nehezen lehet azt mondani hogy nem fért bele a luxusprofitba.
-
Frawly
veterán
válasz Tim82 #102658 üzenetére
Wow, ezt nem is tudtam, nekem teljesen kimaradt. Kár, ahogy nézem, a T495 elég drága, de szimpi. Ezeknek a Ryzen U-prociknak pont a Vega GPU miatt van értelme, mert amúgy CPU erőben nem jobbak, mint egy Core i U, hanem IGP-ben verik rommá. Persze ezek a Vega-s megoldások sem váltanak ki egy normális dedikált GPU-t vagy eGPU-t, csak a gyenge Intel GPU-khoz képest jelentenek előrelépést. Azért ezek az U-s Ryzenek továbbra sem gamer gépek.
Készülök pont én is laptopot venni, de még nem tudtam dönteni. A laptopos topikban lebeszéltek az ASUS GL702ZC-ről, hogy elégtelen a hűtése, de ahogy nézem, mindegy mit veszek, ~1000-1500 GBP határig az összes gamer laptopnak lepkefing a hűtése. Ebben az ársávban vehetem az isten laptopját is, akár újonnan, akár használtan, mindegyik erősen kompromisszumos lesz, vagy a hűtés, vagy a bővíthetőség, vagy valami más, ha nem thermal throttlingol akkor power limit miatt lesz throttling. Pedig olyan extra igényeim nincsenek, hogy hosszú akkuidő, meg kis súly, mert mindig konnektorba kötve lenne használva, nem nagyon hordoznám. Meg a poén, hogy játékra van desktop gépem, szóval nem gamer laptop lenne, de néha letolnék rajta egy kis játékot is (mondjuk ha az ágyban akarok pihenni és nem akarok desktop gép előtt görnyedni), csak azért nézelődök gamer kategóriában, mert elegem van az integrált grafikus lassítókból.
-
Nestor16
senior tag
válasz Tim82 #102658 üzenetére
Na ez az utolsó 2 típus nagyon szimpatikus első látásra. Létezik az amire én gondolok csak a keret kevés.
Más márkában van esetleg erre alternatíva? A trackpad-re szükségem lenne.Egyébként pedig az az egyik bajom a dGPU-val a laptopokban, hogy alig erősebb mint az iGPU. Legalábbis ez az eddigi tudásom, tapasztalatom, illetve csak a benchmark pontokat hasonlítottam össze. Aztán akkor minek szívni vele, driver, plusz erőforrás allokáció, nehezebb, stb.
A fenti legújabb kategóriás laptop is ezt erősíti meg bennem: [link]
A T500-al is ez a helyzet. Persze sok tényező is közrejátszik még, amiket én nem is ismerek. Javítsatok ki.Üdv, Dávid
-
Tikakukac
titán
válasz Nestor16 #102662 üzenetére
Azért vannak ilyen dGPU-k, mert egy rakat proginak az integrált 2 éven belül kevés támogatás oldalról. Cura T430-on is pölö már iGP-vel nem fog neked layert mutogatni, mert kevés az OpenGL verzió hozzá. És sok ilyen van. Na ezért vannak ilyenek.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
-
boost
addikt
Meg tudja valaki mondani, hogy egy kb 1600€-s Lenovo Thinkpad s*artopon miért vándorol állandóan jobbra és fel az egérmutató?
-
félisten
-
félisten
-
zsolti75
senior tag
válasz boost #102666 üzenetére
Szia!
Jellemzően a klaviatúra szalagkábel csatlakozó szokott vacakolni.
szétszeded, megtisztítod alkohollal, az alapapi csatit ki szoktam fujatni, és nagyon figyelmesen összeszereled.
(van mikor enged kis oldalirányú mozgást, erre kell figyelni)
Remélhetően ennyi elég lesz neki! -
F.B.I.
veterán
Urak!
X230, enyhén karcos felületére, alkalmazható ez a videóban látható megoldás?
Senki nem képes mindenre, de mindenki képes valamire! Segítő válaszokat köszönöm!
-
Tikakukac
titán
válasz F.B.I. #102671 üzenetére
Na, akkor mondom, mert ez egy visszatérő showműsor.
A képen az látható, hogy van egy karcos és nem gyengén mocskos fedlapos ThinkPad. A teljes tisztításhoz első körben javaslok lakkgyurmát vagy "csoda"szivacsot, az a fehér szivacs, amit itthon eladnak 3k-ért 2db-ot, kínából meg 10 darab fél dollár. Kis vízzel vagy Cleannel átmész a fedlapon, utána letörlöd. Ha ez megszárad, megkapod a fedlapod valódi állapotát.
Innentől aztán bárki bármit kenhet rá, egyetlen dolgot fog csinálni: a karcok helyét, az "árkokat" valamennyire feltölti, ezáltal nem törik rajta annyira a fény és sokkal kevésbé feltűnő. Merészebbek próbálkozhatnak üveglappal rögzített 2500-as csiszolópapírral levenni századokat az egész fedlapból és utána bedörzsölni krémmel, bútorápolóval, waxokkal vagy amivel akarja. Esetleg gépi polír.
Ez ugyanaz, mint egy sima autópolírozás. Karcokat eltüntetni úgy lehet, hogy leveszel a lakkozásból, hogy minél egyenletesebb legyen az egész felület, utána pedig feltöltöd valamivel a maradékot. Bumm. Nem egy nagy okosság, egyszeri paraszt logika. A gázolaj/krém/wax egyebek problémája, hogy vagy csúszik vagy ujjlenyomatos lesz vagy vonzza a port stb. Esetünkben az a gond, hogy lakkréteg nem nagyon van, sőt. Matt fényezések és felületek emiatt szívások. Ott nincs polír, ez a trükk nem működik, az ha karcos lesz, újrafényezés van és cső.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
DasBoot
aktív tag
Jó szerencsét, Mindenkinek! Van egy IBM T60-as gépem és a bluetooth-ot szeretném életre kelteni. A driver telepítve van (remélem a megfelelő), de amondat: Bluetooth device not found. Annyira nem vagyok járatos egy gép felépítésében, de gondolom, hogy nincsen külön antenna neki. Esetleg kell bele egy bluetooth modul? A vezetéknélküli kapcsolat működik a routerrel. Valami biztosan elkerüli a figyelmem, köszönöm a válaszokat. Üdv.: Joe
LEGO-ból bármit megépíteni, csak idő kérdése.
-
donjohnson
addikt
válasz DasBoot #102681 üzenetére
tedd fel a tpfancontrol-t és rögtön kiderül. ebben van bluetooth kapcsoló is. jobb klikk a tpfancontrol tálcaikonjára és bluetooth. ha van benne, akkor ez biztos bekapcsolja windows alatt.
ThinkPad P51 | ThinkPad X250 | http://www.youtube.com/watch?v=Hp6UjOL0s2Q
-
DasBoot
aktív tag
válasz donjohnson #102682 üzenetére
Köszönöm! Megtörtént, de jobb klikkre nincsen bluetooth-lehetőség. Ebből is a tényre következtetek, hogy nincsen benne. Közben keresgéltem és 1150ft-ért lehet bele venni. Van kétféle is csak más a modellszáma.
LEGO-ból bármit megépíteni, csak idő kérdése.
-
DasBoot
aktív tag
válasz donjohnson #102684 üzenetére
Csak a hömérsékletek vannak benne. Azért köszönöm a segítséget.
LEGO-ból bármit megépíteni, csak idő kérdése.
-
Szilard7
csendes tag
Sziasztok!
Adott egy T440s ami ki/be kapcsol másodpercenként, tehát nem tud elindulni. Leválasztottam a beépített akkut és a bios elemet, de továbbra is ez a hiba hálózatról, és akkuról is. Valamilyen alaplap hiba sajnos? Messzebb vannak tőlem a hivatalos szervizek. Keressek olyat, aki postázással, futárral is tud nekem segíteni? Köszönöm!
-
Szilard7
csendes tag
-
Butcher82
senior tag
90%, hogy alaplapcserés, de javítson ki valaki, ha tévedek.
***Go Ahead, Make My Day.*** Clint Eastwood óta szabadon.¯\_(ツ)_/¯
-
Tikakukac
titán
-
vicze
félisten
válasz Tikakukac #102694 üzenetére
5éve semmi baja kösz.
Pedig úszott esett és még ki tudja...Más:
Az új BIOS. A legcsodálatosabb benne, hogy nem lehet billel navigálni...Szerk: Most nézem, hogy a gépen olyan BIOS van, ami publikusan nem elérhető... 1.51 a legújabb 1.49. 20perce hozta a UPS.
Sehol nem találok róla semmit, és olyan opciókat tartalmaz, amiről még sose hallottam. Csudálatos.[ Szerkesztve ]
-
azbest
félisten
válasz vicze #102699 üzenetére
Az előző verzió history-jában van visszavont és "For factory use" is jópár. Az S változathoz épp ma jött ki 1.51-es. Szóval nem lehet, hogy most sikerült ma updatelni olyanra, ami még nincs kinn a weblapon de a sys update már használja?
Ahaa. [link]
Nem tudom elírás -e nálad az egy betű kölönbség N2JET73W.. ja nem, látom a másik modelnél I van ott[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Politika
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Windows 10
- crok: Android ADB, TWRP, ROM, GApps, MicroG, APK és egyéb segédeszközök
- ASUS ROG Ally
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Proxmox VE
- További aktív témák...
- ÚJ GIGABYTE G5 Gamer Tervező Laptop -30% 15.6" i5-12500H 16GB/512GB SSD 144Hz FHD RTX 3050 4GB FHD
- Új HP VICTUS Gamer Tervező Laptop 16,1" -25% i5-11400H 16/512 RTX 3060 6GB FULLHD 144Hz!
- HP Notebook - 15-da0035nh
- 5 db Hp EliteBook 840 G1 (i5-4300) bontásra,alkatrésznek,vagy felépítésre egyben eladó
- ASUS TUF GAMING F17 FX706HF -17,3"FHD 144Hz - i5-11400H - 8GB - 512GB - RTX 2050 -Win10 -2,5 év Gari
- KERESEK - Intel 4mag - 4Gb ddr3 RAM - Geforce 9..M 2GB VAGY jobb laptopot
- MSI Leopard Pro GP72M 7REX / i7 / GTX 1050 Ti / 16gb / SSD+HDD / 17,3"
- ASUS Eee PC 901 8,9" - 1,6 Ghz Intel Atom
- Dell Latitude 5511 15.6" IPS FHD i7 10850H 16GB DDR4 512GB SSD WIN11
- GIGABYTE G5 KC Corei5, RTX3060, 16GB RAM, 512GB SSD, 144Hz IPS, 2024.12.17-ig garanciális!!!!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen