Aktív témák

  • Stauffenberg

    nagyúr

    válasz D.Orion #32390 üzenetére

    Nem akarom offba tenni, mert bringázás témakörben is fontos lehet és kiegészíteném azt amit mondasz.

    [Zivataros gyorstalpaló]

    Én foglalkozom meteorológiával, azon belül pedig viharokkal (nem vagyok végzett meteorológus, de évek óta imádom a viharvadászatot, pont, mint az USA "vadászai").

    A villám azért is alattomos, mert nem törvényszerűségek szerint működik. Azt merész kijelenteni, hogy ha van tőled magasabb pont ahova becsaphat akkor nem vagy veszélyben. Pedig de. Ugyanis, igaz sokkal kevesebb eséllyel, de csaphat alacsonyabban fekvő tárgyba vagy éppen személybe is aminek az esélyét csak növeli az elektrosztatikus töltöttség.

    Az USA írott szakirodalmában számos precedens van arra, hogy valakit úgy ért közvetlen villámcsapás, hogy egy elvileg veszélytelen helyen állt.

    A gyanútlanul sétáló embereket ért villámcsapások legalább tizedét úgy szenvedik el, hogy közben verőfényes napsütésben vannak és csak a horizonton látszik a zivatarok első jele. A zivatar zónát körülvevő 15-20 kilométeres sáv is épp ugyan olyan veszélyes. Ezért ha a távolban megjelennek a zivatar felhők akkor érdemes már jó előre menedéket keresni. Jó ha van okostelefonod amivel ellenőrizheted a zivatar haladási irányát, hogy ne kerékpározz bele a kellős közepébe, hanem igyekezz kitérni vagy várni egy keveset amíg elvonul, ha az is arra tart amerre te. Hidd el, sokkal gyorsabban halad, mint te a bringával, nem kell órákig vesztegelned.

    A Faraday-kalitka elve itt is működik. A viharvadászok például igyekeznek az autóban átvészelni, mert közvetlen villámcsapás esetén is megfelelő védelmet nyújthat, csak ne tapizzuk a fém alkatrészeket. (De például a polgári repülésben minden utasszállító repülőt átlagosan évente 2-4 villámcsapás ér, de gond nem szokott lenni, ez természetes, eleve így tervezik a szerkezetet).

    A villám másik alattomos eleme a dörgés. Egy közeli vagy közvetlen villámcsapás olyan hangerősséget és hangnyomást eredményez, hogy a halláskárosodástól a hallásvesztésig bármit okozhat (sokan egy közvetlen villámcsapást két lábon állva élnek át és saját lábon mennek kórházba, de aztán egy életet teljes süketségben élnek le). Ha vérzik a füled utána akkor örülj ha megúszod azzal, hogy életed végéig hallókészüléket viselsz. Na meg ott van a közeli villámcsapás első és legbiztosabb előjele: A karodon feláll a szőr és a füled pattogni kezd. A viharvadászok ezt hívják úgy, hogy a villám célpontot keres és jó eséllyel te leszel az. Ha csoportosan vagytok akkor azonnal szaladjatok szét egymástól a lehető legtávolabb. Ha valakibe belevág, akkor legyen aki segítséget hívhat.

    Továbbá a zivatarok nem csak a villámok miatt veszélyesek, hanem extrém szélerősségben a törmelékek, kidőlő fák és tárgyak okozhatnak súlyos sérüléseket. Komoly gondot okozhat ha a légköri emelőerő hatására a szokásosnál is nagyobbra nőnek a jégdarabok. Egy magasból lezuhanó fél ökölnyi jégdarab halálos is lehet (tetőket szakít át, így a bukósisakunk sem véd meg tőle).

    Persze általában ritka, hogy valakit egy zivatar (villám, törmelék, jég, stb) öljön meg vagy sebesítsen meg súlyosan, de ugyan úgy a vonat gázolásnak is kicsi az esélye, de körültekintés nélkül bármelyik bekövetkezhet.

    Továbbá fontos azt is figyelembe venni, hogy az autósok a felázott, olykor jéggel, nedves falevelekkel borított úton nem a képességeiknek megfelelően vezetnek. Erre is figyeljünk!

    Én például egyáltalán nem ajánlom, hogy zivatarban kerékpározzunk, legyen bármennyire is biztonságosnak hitt a szakasz. Fémből van, mint a fotóállvány és a viharvadászok is inkább távol állnak a fényképezőgépeiktől és távirányítással sütik el.

    Összességében elmondható, hogy a villámcsapásnak rendkívül kicsi az esélye (egy markánsabb zivatarban több tízezer villámcsapás is lehet, ha ezt éves szinten nézzük akkor több millió levegő-föld lecsapót jelent és ebben idehaza 2-3 emberbe belecsapó villám van évente, szóval a millió az egyhez esély talán még több is, mint amit a valós statisztika mond). Ennek ellenére soha ne vegyük túl könnyelműen a zivatarokat!

    Na ez kicsit hosszú lett, de talán tartalmaz hasznos infókat a bringázóknak.

Aktív témák