- Bejutott az európai 5G-be az Amazon
- Még több AI-generálta reklám jön a Facebookra és az Instagramra
- Egyre nagyobb a hatása a választásokra az AI-generálta képeknek
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
Új hozzászólás Aktív témák
-
Bog
HÁZIGAZDA
Nem az a baj, hogy nincs hol tölteni, én szinte csak publikus ponton töltök. Az a baj, hogy hiába írja az app, hogy szabad a töltő, vagy ott tahóskodik egy benzines autó, mert az egy szabad hely, vagy ott áll egy zöldrendszámos, de nem tölt, csak foglalja a helyet. Amíg ezek nincsenek szakcionálva, addig tiszta lutri, hogy tudok-e tölteni, vagy sem. Én az a csávó vagyok, aki odamegyek és kérdőre vonom a jóembert, aki vagy fel van háborodva (és akkor anyázásba futunk ki), vagy elnézést kér és eláll. Meg volt olyan Karen, aki meggyőződéssel állította, hogy ide nem tilos állni úgy, hogy közvetlenül a tiltótábla alatt magyarázott a fejével.
(Egyébként tökre működhetne valami jól kitalált rendszer főleg vidéki települések főútjai mellett, hogy a telektulajdonos valami céggel együtt beruház egy 3x32A wallboxra, azt kihelyezi a kerítés mellé belül, én meg random autósként odamehetek, megállhatok a kerítés előtt, bedugom a kis autómat, valami appal indítok töltést, fizetek, aztán kap a szolgáltatós cég meg a telektulajdonos is pénzt, csak hát erre a hazai szabályozás rohadtul nincs felkészítve. Egy 11 kW-os töltés random faluban a fagyizóval szemben bőven hozna ügyfeleket és hirtelen ugrásszerűen bővülne az infrastruktúra. 11 kW-tal egy órás töltéssel tovább lehet menni 70-100 kilométert...
[ Szerkesztve ]
Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u
-
bteebi
veterán
Nyilván abszolút egyéni élethelyzete válogatja, hogy mi áll rendelkezésre. A 2-3 km az kocsival egyáltalán nem sok, de ha mondjuk el kellene mennem egy töltőpontra >2 órára munka után, pl. este 8-9-kor csak azért, hogy másnap tudjak menni dolgozni... hát nem lennék vidám. (És tutira lenne ilyen, még ha nem is gyakran szerencsére.) Sajnos a fali töltők is baromi drágák (jogos felvetés!), szóval egyébként nagyon sok km meg elektron, amíg egyáltalán visszahozza az árát akár egy 300 Ft/kWh-s töltőhöz képest is, erre eddig nem is gondoltam.
Az otthoni töltésnél (1-3 év múlva valószínűleg nálunk is lesz majd) azt értettem macerának, hogy többnyire 7-11 kW-tal tudsz tölteni. Ha majdnem teljesen le van merülve az akkumulátor, akkor azért elég sok óra rendesen feltölteni (és ha relatíve gyorsan kellene továbbmenned, az macera), de tény - és ez amúgy nagyon jó dolog! -, egy teljes éjszaka, sőt akár jóval kevesebb idő alatt is teljesen fel tudod tölteni az EV-det. Mondjuk egy 80 kWh-s akku 7 kW-tal már több, mint 11 óra lenne, az már valamelyest fejvakarós. De az már nagyon rétegigény, hogy előző napi ~teljes lemerítés után másnap is mindenképp kelljen a teljes hatótáv.
#44: Na ez nagyon gáz, de sajnos nem (túl) ritka. Engem nagyon bosszantanának az ilyen helyzetek, pláne ha relatíve sietnék is.
[ Szerkesztve ]
Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.
-
bteebi
veterán
Én azon agyaltam, hogy kb. 50 km lesz majd az ingázásom nemsokára (ha átköltözünk végre a házunkba), ami nagyjából napi 2500 Ft (de talán egy kicsit több), és havi kb. 55 ezer. Van napelemes pályázatunk (bár kicsit megcsúszva), de ha megkapjuk, akkor lesz 10 kWh-s akkunk is. Az - abból kiindulva, hogy minden nap lenne ~10 kWh-nyi termelés - elég lenne arra, hogy fedezze az ingázásomat, ami azért tétel.
#47: Én tutira nem vennék semmit ... legalábbis az esetek nagyon nagy részében. De nem szeretnék órákat malmozni se, sőt akár csak fél órát se (úgy meg végképp nem, hogy várnom kell fél-két órát, hogy aztán tölthessek két órát). Szerencsére amúgy van a leendő közelünkben (~2 km) Supercharger, aminél szerintem majdnem mindig van hely is, és amúgy egy Auchan mellett van. Szóval az is pont kényelmes lenne, ha elég gyorsan kellene sok elektron. Ez a házbiztosítós dolog mondjuk nagyon nem hangzik jól . Majd utánanézek, ha/amint aktuális lesz (valószínűleg >1 év). Dedikált garázsunk egyelőre nem lesz (illetve van egy garázs"kezdemény", kb. 15 méterre a háztól), de ott biztos, hogy nem lesz töltő (se).
#48: Érdekes kérdés. Valószínűleg kell, legalább addig, amíg "ki nem fut" a támogatás (gondolom kb. 3 év itt is). És ebben az gáz, hogyha egyébként készpénzes fizető lennél (nem nagyon valószínű), akkor gyakorlatilag 3 év alatt odaadod az állami támogatást egy biztosítónak, nem kis eséllyel a semmiért. Egyébként már csak a kötelező - és baromi drága - Casco miatt se akaródzik nekem az elektromos autó vásárlás. Otthoni töltő kb. fél milla, Casco még 1 millió, abból a 1,5 millióból meg jelen állás szerint veszek kb. 2500 liter benzint, amivel vagy 30 ezer km-t tudok menni, ami nekem kb. 2 évre elég. Viszont mivel a Cascot a hitel végéig mindenképp fizetni kellene, ezért annak a kb. 1 milliójából is tudnék menni kb. 20 ezer km-t. Szóval csak a Cascora elvert pénzből többet tudnék menni évente, mint amennyit szoktam.
[ Szerkesztve ]
Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Aliexpress tapasztalatok
- Okos Otthon / Smart Home
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Autóhifi
- Toyota topik
- Elite: Dangerous
- BestBuy topik
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest