-
IT café
Vodafone mobilszolgáltatások topik, téma összefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
cekkk
veterán
válasz mukibuci #26197 üzenetére
Bocsi, félre értettem. Az én esetem más. Flottás vagyok. Volt 950 forint lebeszélhetőségem bármely irányba. okt 1 től ez megváltozik, hogy csak voda irányba lehet lebeszélni. Erre adott a voda nekem 100 plusz percet ha maradok náluk. Ők azt mondták, ha vodással beszélek a 950ből ketyeg a perc, ha mással akkor majd a 100ból ha elfogy a 950 voda irányba és még van a 100ból akkor utána a 100ból is beszélhetek vodásokkal.
Erre ez most úgy néz ki, hogy 100 percem fogy el először bárhova beszélek és csak utána férek hozzá a 950 forinthoz, de csak vodásokkal beszélhetem le.
A 1270 meg nem tud semmit. Finoman fogalmazva szarnak rá
Pedig 2 ügy intézővel is beszéltem mind a kettő is így mondta el, aztán még sem így lett beállítva. :S És mint kiderül nem is úgy van ahogy mondták. -
cekkk
veterán
válasz truefx #26200 üzenetére
Már nem, mert aláírtam, többször is megkérdeztem, hogyan lépnek életbe a változások, és hogyan beszélhetem le a 100 percet. Azok alapján el is fogadtam. De nem úgy működik mint ahogy a hölgyek ígérték.
Persze majd kivizsgálják stb.... Pedig lassan 10 éve vagyok az ügy felük, de ha lejár a hűségem én is lépek tőlük.
-
cekkk
veterán
válasz Leelou #26204 üzenetére
Okt 1től változnak a flottás feltételek és ez a előfizetőre nézve hátrányosan. Erre a vodafone felajánlotta ezt a 100 plusz percet telefontban amit írtam, és akkor még úgy mondták mint ahogy le írtam. Két hölgy is így mondta, az ügyfélmegtartó osztályról.
Ellenben először a perceket tudom lebeszélni és nem a 950 forintomhoz férek hozzá A voda online ügyfélszolgálatáén is ez látszik, hogy hiába hívok 70es számot először a 100ból csökken, holott amíg tartanak a 950 ft addig 70es esetén abból kellene.
Ők meg mossák a kezüket, hogy az nem pontos stb, meg nem ezt ígérték. kivizsgálni meg nem nagyon akarják.zért ezt én így nem jelenteném ki. Simán elképzelhető, hogy nem ismerik (még? eléggé?) azt a speciális flottás ajánlatot, amit kaptál.
Mi az, hogy nem ismernek egy évek óta létező flottát? Az ügy félszolgálatot nem is minősítem, mert kettő emberből kettő félét mond -
cekkk
veterán
válasz Leelou #26220 üzenetére
Aztán miért nem fedi a valóságot?
Természetesen nem, sőt alig akarják megérteni a panaszomat, hivatkoznak arra, hogy pl az online ügyfélszolgálat adatai nem is jók a számlázáson mások vannak stb stb. Megy a terelés.
Arról ne is beszéljünk, hogy a változásokról,hogyan tájékoztatnak és a letöltés alig látszik, valamint a tarifa módosításokat(ami azért fontosabb mint a roaming változások, mert elkezded olvasni aztán hát ez csak roaming változás... ) eldugják a tájékoztató közepére.
[ Szerkesztve ]
-
cekkk
veterán
válasz Leelou #26223 üzenetére
Én nem ezért kapom a fizetésesemet, hogy ismerjem. Aki pedig igen az tudja, mert akkor miért is kapja a.
De az értelmezés sem az erősségük az ügyfélszolgálatosoknak.Úgy látom vörösöktől lehetsz te itt
(#26224) üszök
Érdemes őket felívni és egyezkedni velük, hogy te ezt nem fogadod el. akár van hűséged akár nincs. Aztán, általában ha meghosszabbítod a szerződést és nem fogadod el az első ajánlatot kaphatsz plusz 100 percet.[ Szerkesztve ]
-
cekkk
veterán
Nem az bármelyik irányba, de először azt használhatod fel, szóval ha beszélsz 70essel akkor is a 100 csökken.
Pont ebből van a problémám, mert nekem azt ígérték, hogy párhuzamosan lehet őket használni.Most elismerte a voda, hogy hibáztak, várom, hogy mi lesz a folytatása az én ügyemnek.
-
cekkk
veterán
válasz Leelou #26232 üzenetére
És én mondtam, hogy az az erősségem?
Ők ezért kapják a fizetésüket, hogy tudják, értelmezzenek és ne 10-15 percig várakoztassanak mert épp akkor olvassák el először a tájékoztatást, és aztán megérteni sem tudják. Az, hogy nem képesek ellátni a feladatukat az már a voda baja.
-
cekkk
veterán
Nem
Minden abból megy, és miután elfogyott azután megy a lebeszélhető pénzedből. Szóval a párhuzamos felhasználást felejtsd el. Engem is ezzel etetett meg a voda. Ezek szerint tudatosan, ha téged is ezzel akartak most. Ráadásul engem már lassan 2 hónapja. Szóval, itt átverés megy rendesen
-
cekkk
veterán
Hihetetlen a vodafone!
Elismerték, hogy nem tudják megcsinálni azt amit ígértek.
Erre ma kb egy órás egyezkedés során eljutottunk addig, hogy még mindig nem tudják, felajánlottak kedvezményeket amivel nem tudok élni, mert számomra nem kedvezőek.
És itt jön a fekete leves
Az egyik számomat felmondhatom ha előfizetek G+ra mondom mi van? Fizessek még többet nektek ez a kedvezmény?
Végül ha felmondom a két számomat akkor 37 ezret kéne kötbérnek fizetnem
Kérdezem őket, hogy ha ők nem teljesítik azt amit ígértek miért nem engednek el? nem akarnak, mondom kötbér szerződés nem teljesülése esetén mennyi jár nekem? Ő szerinte semmi.Igen felajánlottak, hogy kapok 1 évig 1000 percet voda irányába, mondom, hogy ez az egy év azután kezdődik miután a flotta bővítésem miatt kapott félév letelik? a Válasz az, hogy nem.
Akkor mondom ez nem csak fél év, a csaj jaj de az, csak rosszul mondta.Hallatszott már a hangján, hogy ideges, hogy nem tud mit kezdeni velem.
Szóval igen tudatosan tájékoztatnak ott félre mindenkit.
És a mai napon még mindig úgy tájékoztatják az embereket mint engem. Mi ez ha nem tudatos félrevezetés?
-
cekkk
veterán
válasz viralmind #26417 üzenetére
Értem! Köszi!
MÁS!
Valaki mondja már meg, ha a Voda nem teljesíti az ígért szolgáltatásokat és én ez miatt aláírtam egy szerződést és el is ismerték, hogy nem tudják teljesíteni akkor én kérhetek kötbért?
Mert ők kérhetnek, ha felmondom, de én is? Így lenne jogos nem? Én annyit kértem, hogy engedjenek el, ők nem akarnak, az ígért szolgáltatást nem teljesítik. Akkor mi van? NHH majd megoldja nekem? -
cekkk
veterán
válasz Sentry1 #26420 üzenetére
Nem hozzájuk tartozik, hanem az NHHhoz.
Amikor csajt kérdeztem, hebegett habogott, nem mondta ki, hogy nekem jár vagy nem jár kötbér.
Most ezt találtam:
6.2.6. Az Előfizetőt megillető kötbér (Általános szabályok)
Az Előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától
esedékes. Kötbérfizetési kötelezettségének Szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy az Előfizetői
Szerződés megszűnésétől számított 30 (harminc) napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a
kötbér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt – tesz eleget. E kötelezettség teljesítését Szolgáltató
nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez. Szolgáltató a kötbérfizetési
kötelezettségének úgy tesz eleget, hogySzóval a kis mocskok elakarták ezt titkolni. Ennyit a nagy vodafonról.
Komolyan nem szokott konfliktusom lenni a szolgáltatókkal, de ez amit most ők csinálnak velem, hogy hazudoznak és 10 ezer forinttal akarják az ember szemét kiszúrni az már nevetséges. -
cekkk
veterán
Ez volt a levelükben:
A telefonos ügyfélszolgálatunkkal 2013. július 29-én folytatott telefonbeszélgetés során munkatársunk 100 perc bármely hálózatba felhasználható lebeszélgetőséget ajánlott fel Önnek a +3670-es és +3670-es hívószámú előfizetéseire, azonban tévesen tájékoztatta Önt arról, hogy a kedvezmény a havidíjban foglalt lebeszélhetőséggel párhuzamosan használható fel.
Szeretnénk tájékoztatni, hogy fenti előfizetésein elsőként a 100 perc bármely hálózatba felhasználható kedvezmény érvényesül, majd a 100 perc lebeszélhetőség elfogyta után veheti igénybe a díjcsomag által biztosított hálózaton belüli lebeszélhetőséget.És itt a kolléga azt írta, hogy neki a vodafone még tegnap is megerősítette, hogy párhuzamos a lebeszélhetőség.
Mi ez ha nem tudatos átverés?
-
cekkk
veterán
válasz Grande Ale #26444 üzenetére
Ezt felejtsd el, most törölték el, a mp alapot és azt, hogy bármely irányba legyen lebeszélhető.
-
cekkk
veterán
válasz maggi1886076 #26450 üzenetére
Akkor már én sem tudok olyat mondani ahol nem változtak a feltételek.
Remélem elenged a vodafonnal, ha nem akkor fogyasztóvédőknek írok, ma már beszéltem velük, és várják nagy szeretettel az anyagot. Én többet a vodával úgy sem írok alá , de ha nekik kell, hogy jól megbüntesse a fogyasztó védelem őket, akkor álljunk elébe
-
cekkk
veterán
válasz maggi1886076 #26453 üzenetére
Én lassan 9 éve vagyok, de most olyan húzásuk lett ami miatt azt mondtam, hogy egy jó pár évig nem akarok vodás lenni
-
cekkk
veterán
válasz mukibuci #26459 üzenetére
Írta a kolléga, hogy reménykedik benne, hogy majd mp alapú lesz és nem csak hálózaton belül lehet lebeszélni.
Erre írtam ,hogy ezt kivezették.
De meg erre, hogy nem mindenhol.Én meg mondom, hogy új csomag olyan nem lesz amibe mp alapú és bárhova lebeszélhető lenne a vodánál ebbe kár reménykedni.
-
cekkk
veterán
Sikerült megegyeznem velük.
Az egyik számról lekerült minden hűség. A másikon maradt a hűség de levették a 100 belföldi percet és kaptam 1000 percet a hűségidőm végéig hálózaton belül, és maradok mp alapú.A másik számot felfogom mondani, mert így felesleges.
Elég szörnyű ez, hogy fogyasztóvédelemmel kellett fenyegetőznöm, de azért megkérdezte óvatosan, hogy akkor ugye most már nem fogom folytatni az eljárást.
-
cekkk
veterán
válasz maggi1886076 #26471 üzenetére
Igen és úgy, hogy én ezt kértem tőlük először és azt mondták ez lehetetlen
Tényleg hatásos az ügyvéd és az fogyasztóvédelem szavak együttes használata
Mondjuk olcsóbban jöttek ki így mintha egy jó kis büntit kapnak a fogyasztóvédőktől
-
cekkk
veterán
Na ezt most én sem értem, milyen jogon kérnének kötbért ha a egyoldalú szerződés módosítást te nem fogadod el? Egyébként neked elő szerződésed van ha nem teljesítik szerződés szegést követnek el amikor ők fizetnek neked kötbért.
Ezek tényleg mindent megtehetnek?(#26482) Vangelis
Én megértettelek téged és jól tetted[ Szerkesztve ]
-
cekkk
veterán
Tényleg kegyetlenül átveri a vodafone az ügyfeleit.
Olvastam itt pár napja, hogy valaki aki nem fogadta el a módosításokat, annak is átváltották a csomagjában a lebeszélhetőség irányát valamint talán a perceket.
Ma szóltam egyik barátomnak, hogy nézzen már rá a csomagjára, mert ez van, és tudtam, hogy ő sem fogadta el a módosítást. A mocskok nem átváltották neki is, és nem szóltak róla, holott az "adatlapján" ott a bejegyzés, hogy nem ért vele egyet, és nem fogadja el.
Milyen dolog már ez? Ilyen ilyen cégeket elkéne innen zavarni a fenébe az országból, milyen jogon teszik meg ezt?
-
cekkk
veterán
Kék számokról tudna nekem valaki mesélni?
Én úgy emlékszem ezeknek az a lényege, hogy ha vezetékesről hívtam akkor helyi tarifával volt hívható, ha pedig mobilról akkor se dupla tarifával szedjék be a pénzt.
A vodánál ez 49Ft/perc, ez most hogy van akkor, mi értelme a kék számnak, ha jelentősen drágább, és pont a funkcióját veszti el?
-
cekkk
veterán
válasz mrlujoak #26606 üzenetére
Mondjuk a postának van egy 061-es száma és szerencsére ott tudnak segíteni, és gyorsabban is felveszik mint a 40-eset, volt, hogy 10 percet vártam
Nem értem, hogy a kék szám hívása miért került többe mint a normál szám, szerintem ezt nem indokolja semmi. Aztán majd ha valaki tudja és megosztja velem azt megköszönném
Akiket én hívtam azoktól kérdeztem, hogy nincs-e vezetékes szám azt mondta ők úgy szerződtek, hogy ezt kedvezményesen lehessen hívni, a szám alatt is ott van, hogy kedvezményes tarifával hívható. Igen a vodánál ez 49 forint
-
cekkk
veterán
válasz kajti86 #26726 üzenetére
A vodánál tudatos becsapás megy. Nem tudok rá jobbat mondani.
Nem egy ember aki nem fogadta el a szerződés módosítást szintén megváltoztatták okt 1től holott, nem egyszer írta/mondta nekik, hogy ő bizony nem fogadja el. Erre mi történik megváltoztatják, felmondani nem engedik, csak ha fizetne Szóval szar egy helyen élünk, és elég szar, hogy egy ilyet megtehet egy szolgáltató sok millió ügyfelével. Remélem példás büntetést kap, bár annak az összege már tuti befolyt nekik.
Ki kéne rugdosni az országból az ilyen vállalatokat. -
cekkk
veterán
válasz kajti86 #26733 üzenetére
Én is megtudtam, de csak azután, hogy ügyvéddel és fogyasztóvédőkkel fenyegettem meg őket, addig magasról leszartak, vagy is akartak adni 10 ezret
Most ne haragudj meg, de ígéretet tettek, hogy aki nem fogadja el, annak nem változik, ez nem kétoldalú ez csak egy oldalú, a kétoldalúba bele kell egyeznem nekem.
Egyébként eldugták a változásokat is, a romian változások közé, nem szép dolog volt az sem Fontosabb azért a perc és a lebeszélhetőség iránya mint a roamingMindegy nem akarok oldalakat offolni, ez amit léptek gusztustalan dolog volt, és ahogy végig vitték az is.
-
cekkk
veterán
válasz RootRulez #26834 üzenetére
A vodafone megváltoztatta a lebeszélhetőség irányát csak vodafone irányba és sok esetben perc alapú is lett a számlázás(mondjuk erről küldtek értesítést, de nagyon kevesen vették észre. ).
Annyit tudsz, hogy reklamálsz és te ezt nem fogadod el, és akkor marad az mp alapú, de csak voda irányba tudod lebeszélni a pénzedDe jó, hogy nem megy a voda honlapja, még mindig. Ez a 24/7 tényleg
[ Szerkesztve ]
-
cekkk
veterán
A vodafone számlázási rendszerében is baj van?
Okt 25. leemelték a pénzt a számlámról, ma még mindig azt látom, hogy nincs befizetve a számlám, valamint a Fizetési mód: Nem elérhető. Rákattintva pedig egy hibás szerver oldal köszönt vissza.
-
cekkk
veterán
Azt nem is írtam le, hogy ismerősnek aki szintén voda flottás és szintén megváltoztatták a lebeszélhetőség irányát és szintén nem fogadta el, ezt többször szóban és írásban is megerősítette jóvá írták a számláján a plusz költségeket
Szóval pofázni és fenyegetni kell ezeket Bár kíváncsi leszek, hogy a következő számláján is így lesz-e -
cekkk
veterán
Az normális, hogy 10 napja levették a pénzt a számlámról, de még mindig befizetetlenként van nyilvántartva az a számla?
-
cekkk
veterán
válasz mrlujoak #26928 üzenetére
Ezt most mi? Írd már le pontosan
(#26930) Z0C!
Csoportos beszedéssel történt.
Amikor hétfőm felhívtam őket, akkor elég flegmán elküldött a csaj, hogy hát ehhez idő kell. Mondom b* meg, a gépeknek is ünnepnapjuk volt november elsején vagy mi(Mondjuk ezt csak magamnak jegyeztem meg)?[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Otthoni, kábeles szolgáltatások topikja:
Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Ej-ha Lenovo Thinkpad X1 Carbon Profi Laptop 14" -50% i7-8565U 4Mag 16GB/512GB FHD IPS
- Dell vostro 15 3000 FULL HD
- PowerColor RX 5700 XT 8GB GDDR6 Red Dragon Eladó! 55.000.-
- Crucial X9 Pro 2TB Portable SSD USB 3.2 - Új, Bontatlan - Read-Write 1050-1050 MBs - Eladó!
- NZXT H1 mini ITX (NZXT 650w gold moduláris, NZXT riser, NZXT 140mm AIO) Foxpost az árban!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen