Új hozzászólás Aktív témák
-
félisten
Szerencsére egyáltalán nem így működik, a hiánya viszont komoly jogbiztonsági problémákat vetne fel.
Megjegyzem, nekem is kellett vagy tíz év ügyvédkedés és egy ezzel kapcsolatos ügy ahhoz, hogy ezt átlássam. Aztán a további, joggal visszaélést tartalmazó ügyben már tiszta volt a kép.
MaCS
Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!
-
félisten
A probléma az, hogy az írott jog nem tudja tökéletesen lefedni a valós viszonyokat, tehát előfordulhat, hogy a jog által előírt magatartás a valóságban jog által védett vagy egyébként méltányos érdekek sérelmét okozza.
Én eddig tulajdonközösségek, társasházak és szomszédjogi helyzetek kapcsán találkoztam ilyennel, sajnos saját családi ügyemben is: egy sok hektáros területből arány szerint 5 négyzetméter (!!!) tulajdonosa az írott jognak tökéletesen eleget téve évekig ellehetetlenítette a terület hasznosítását, százmilliós károkat okozva.
De volt olyan társasházi ügyem is, ahol a fejlesztést sajnos végleg ellehetetlenítő, nem ott lakó lakástulajdonos vigyorogva közölte, hogy ő egyszerűen csak élvezi, hogy ő diktálhat.
És szerzői jogi ügyben is futottam már bele olyan örökösbe, akinek bővem megért akárnány tízmilliót az, ha a többiekkel kicseszhet.
BH-kat sajnos nem tudok küldeni, mivel éppen nem vagyok felpörögve ilyen ügyben.
MaCS
Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!
Új hozzászólás Aktív témák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- LG C3: egy középkategóriás OLED tévé tesztje
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Futás, futópályák
- Linux kezdőknek
- Yettel topik
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- BMW topik
- Metal topik
- További aktív témák...
- MacSzerez.com - iPad Pro 11" M2 / 4.Generáció / 128GB / Wifi / Asztro / Garancia!
- Eladó Philips TAB8505/10 soundbar, tökéletes állapot!
- ZOTAC Geforce RTX 3080ti Trinity OC
- LENOVO LEGION IDEAPAD Y520-15IKBN , i7 7700HQ , 1050 Ti , 12GB DDR4 , 128GB m.2 , 1TB HDD
- MSI STEALTH 16 Studio A1VGG. i9-185h - 64GB - 2TB SSD - 4070 8GB - közel 3 év gari - Win11Pro
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest