Új hozzászólás Aktív témák

  • Anyááám, ez aztán a mese... :R
    (Végülis anyuka t×k pucér volt, vagy mi?!) :F :D

    Na akkor elmesélek egy velem megesett esetet.
    Pizzaszakácsként dologoztam egy látványkonyhás balatoni pizzériában, 35 fok, csupa fürdőruhás ember, a kuckóm az étkezde asztalai és a vízpart között volt, full látványpizzéria hatást keltve.. Általában ketten dolgoztunk, így még látványosabban tudtuk akár egymásnak is dobálni pörgetés közben a tésztát. Előtte való nap szokás szerint fene nagy nyári mulatság volt a személyzeti szálláson, talán ez túl jól is sikerült, a személyzet fele jókora késéssel jött dolgozni, így én is csak egyedül ügyködtem.
    Na ott történt velem, h olivabogyót is tartalmazó pizza volt soron, én gyakorlott mozdulattal nyúltam az üveghez, ami egy nagyobb fajta üveg volt, nem az a pici amit a boltokban árulnak az ínyenceknek, hanem szinte normál mérető egy literes üveg, de a szája az (talán a design miatt) felettébb kicsire volt méretezve.
    Igen ám, de már csak az üveg alján volt, és szokás szerint lusta voltam kiönteni előre egy kisebb tálba (nehogy má' mosogatnom kelljen azt is.. ), inkább az üvegbe próbáltam belenyúlni érte, de nem nagyon értem el, csak pár szemet, már nagyon kevés volt benne.
    Hát próbáltam nyújtani az ujjaim, aztán valahogy addig szenvedtem, míg rácsusszant az üveg a kézfejemre. Még örültem is neki, h legalább összeszedem az üvegből az összeset, aztán mikor próbáltam kihúzni az üvegből a kezemet szerintetek mi történt?
    Úgy van! Beleszorut a kezem. :DDD Szó szerint. :DDD Hosszú másodpercekig próbáltam kirángatni, cibáltam, csavartam, forgattam a kézfejem, egyszerűen nem értettem, ha bele sikerült dugnom, miért nem tudom kihúzni. Már régen elengedtem az olívákat is, de sehogy nem sikerült leszednem. Abszurd helyzet volt. Rettenetesen fájt, nem bírtam kicsavarni a kezem belőle.
    Eszembe jutott, h a tésztához való kellékek közt van olaj is, hát persze volt, de pont miért is ne, kifogyva az utolsó üvegből is; telefonom a másik (benti) konyhában; próbáltam integetni, de a sok vendég teljesen lekötötte szinte az összes pincér figyelmét, pultoslányok is kevesen voltak, kapkodás, senki nem figyel rám, mi lesz most? :F
    Kiabálni nem akartam, nehogy magamra vonjam az egész étterem figyelmét.. :U Meg hát mondom lassan csak hoznak már egypár rendelést, de nem hoztak... Ilyenkor miért is hoznának?!
    Viszont a kemencében sülő többi pizza kezdett megsülni, és mintha a vendégek is kezdték volna észrevenni, h valami nincs rendjén a pizzás fiúnál. Egyre inkább Mr Beannak éreztem magam, de lehet a Hulot Úr jobban kifejezte elkeseredettségemet. :DDD
    Valahogy egy kézzel kilapátoltam az első pizzát a kemencéből, ezeket elvitelre rendelték, dobozba kellett volna tennem, felnézek mennyi doboz van hajtogatva, eszembe jut, h nincs egy darab sem, mert úgy gondoltam, h azt a két pizzát még összedobom, ami közül az egyikre az oliva is kellett volna, és utánuk hajtok pár dobozt, és pont kész leszek mire megsülnek.
    Nem gond, nem izgulok, nyúlok a tányérét... hát igen, nyúltam volna, de nem tudtam megfogni, magasan voltak, meg hát az üveg a kezemen.... :))
    Hirtelen nem is jutott eszembe mit csináljak, próbáltam körülnézni, nem lát-e valaki a személyzetből, h segítséget kérjek tőlük.. :O
    Álltam ott egyik kitekert kezemben a lapát, rajta a pizza, másik kezemen egy befőttes üveg, és jön a homokozó felől pár kedves német, akik szintén pizzát vennének, de ahelyett, h az étlappal bajlódnának, egyből hozzám fordulnak, lehet-e nálam is rendelni.. (lehetett).
    Szóval ők voltak az elsők akik hangosan kikacagtak. :D Két német házaspár volt, nagyszámú tinédzser korú gyerekkel, először csak egymás közt beszéltek valami attrakcióról (ez voltam én), aztán nem bírtam tovább és elröhögtem magam, amire már ők sem tartották vissza tovább. Szerencsémre az egyik nő felmérve a helyzetet, beküldte a lányát, h tegyen elém egy tányért a pizzának. DE tányér is csak épp kettő volt a tartón, már rég ki kelett volna hozni a lányoknak a konyháról, de hát miért is ne, pont ma nem sikerült nekik, biztos arról beszélgettek odabent, milyen jó volt a tegnap esti buli... :O (Na majd adok én Nekik ma este szórakozni!!!!!!)
    Miután a két legátsültebbnek ítélt pizzát kitettem a két tányérra, megpróbáltam a tudomásukra hozni, h ha már ilyen segítőkészek, pizzadoboz is kéne, persze nem jól mértem fel a kartonok távolságát a kemence tetjén, egyszerűen nem értem el, mert túl bent volt a kupac (Na várjon csak a pizzafutár, ha megjön délután, mit kap tőlem!!). Megkerülni nem tudtam a kemencét, arra asztalok voltak. Normális körülmények között a kissámlit odatettem volna a kemence elé, és arról elérem, de a kissámlin a liszteszsákok voltak, még nem pakoltam el őket a helyükre, viszont a kezemen az üveg miatt semmit nem tudtam megfogni, amihez két kézre lett volna szükségem..
    Eközben előkerült egy videokamera, fényképezőgépek, ja meg hát kiderült, h nem németek, hollandok. Legalább leesett, h ezért nem értik mit magyarázok a dobozokról, mit mutogatok a kemence tetejére... tiszta ideg voltam mire jól összeégetve a pocim elértem a kemence tetején a kartonokat, amiből a dobozt lehet hajtogatni.
    Na hát aki még nem hajtogatott pizzadobozt, annak elárulom, elsőre nem is olyan egyszerű; van egy technikája, anélkül csak össze vissza nyeklik-csuklik, elvágja az ember kezét, és egykézzel ezt sem lehet kivitelezni. Pláne a miénk nem ilyen sima négyszögletű doboz volt, hanem egy látványosabb, sokszögletű fajta.
    Ó, hollandusaink nagyon segítőkészek voltak, ketten is nyúltak egy-egy lapért, már előre röhögtem, h úgysem fog nekik sikerülni, már nem is érdekelt, mondom majd kiveszem a pizzákat simán a lapokra, végülis az a lényeg, oda ne égjenek.Persze össze vissza hajtották a dobozokat, már szinte mindegyikőjük elvett egy-egy lapot, próbáltak segíteni, de csak még nagyobb nevetéseket váltott ki belőlük ahogy próbálták nem eltépni a harmonika összes formáját idéző kartonokat. :))
    Közben egyre több mosoly a közelben levő asztaloknál, hihi, meg heheh.. Nem tudtam eldönteni, h ez most égő nekem, vagy holnap ez lesz a címlapon a szomszédos kemping lapjában.. :D
    Hát mondom össze hiába töröm az üveget, a nyaka úgyis egyben fog maradni, és amilyen szerencsém lesz, még jól el is vágom a kezem csuklónál. Nem ilyen karperecre vágynék. Ekkor vettem észre, h a konyha személyzete is engem néz a pultból, egymás hátát csapkodják a nevetéstől, akármerre néztem, mindenhol hahotázó, visító emberek, tiszta Fábri Show volt, még végignézte mindenki ahogy kiszenvedem a maradék pizzákat a kemencéből, a szomszédos büfékben is híre ment, h nem vagyok normális, szóval hihtetlen mit éltem át mire leszedtem a kezemről, ezek után már bent a konyhán folytattam tovább, de ott is úgy oldottam végül meg, h a fáradt olajos hordóba mártottam a kezem csuklóig, megtelt az üveg, utána már kicsusszant, de úgy szorított, végig azt hittem le kell törni valahogy. :P

    Egyéb befőttesüveges története valakinek? :C

    [ Szerkesztve ]

    Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

Új hozzászólás Aktív témák