Új hozzászólás Aktív témák
-
shaft72
tag
Nem tudom, miért akartok Csoffadalmon változtatni, amikor ő sem akar saját magán. Nomen est omen, ami kint az bent, ami bent az kint. Személyes tapasztalatom, hogy az ilyen embereknek semmiféle noszogatás, építő vagy romboló kritika nem használ. Mindenre van kifogása, mindenért tudja sajnáltatni magát (persze ezt nyilvánosan letagadja), élvezi, hogy itt beszélnek róla, és legalább a figyelem középpontjában lehet. Mindennemű változtatást egy jövőbeli időponthoz köt (majd ha lesz normális munkám, lesz jogsim, majd ha lesz jogsim, talán lesz rendes munkám, majd ha ezer forint lesz a cigi, leszokom a dohányzásról), így természetes, hogy semmit nem ér el, a határidők közben csak tolódnak kifelé a végtelenbe, az élet pedig lepereg. A sok tanács (sportoljon, tanuljon nyelvet, legyen határozottabb) azért nem használ, mert a tanácsadók magukból indulnak ki, akiknek természetes, hogyan kell kijelölni egy célt és azt következetesen végrehajtani. Csoffadalom esetében maga a cél kijelölése is akadályokba ütközik, mert nem látja át, hogyan épülnek egymásra a dolgok, hogyan jutok A-ból B-be. Felesleges bármiféle segítséget is felajánlani, amíg minden javaslatra az a válasz, hogy nem (és mögé valamilyen kifogás), utánanézek (=jó lenne, de lusta vagyok), megpróbálom (= úgy sem fog sikerülni, de nem hibáztathattok érte). Jobb az itteni pár simogató hsz-ben és önsajnálatban dagonyázni.
Új hozzászólás Aktív témák
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Xbox Series X|S
- Apple notebookok
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Gyúrósok ide!
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Motorolaj és szűrő topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Noiseblocker NB-eLoop X B12-PS ARGB PWM 120mm fekete ventilátor (ITR-B12X-PS-BL)
- Noiseblocker NB-eLoop B12-PS PWM 120mm ventilátor (ITR-B12-PS)
- ÁR ALATThinkPad Thunderbolt 3 Dock (40AC) úttörő, 13 portos dokkoló megoldás akár ingyenes szállítás
- Delonghi mobilklíma eladó, megkímélt, hibátlan
- Eladó i5 7500 3.4GHz + ASUS GTX 1050 Ti 4GB + 2x8GB DDR4 2400MHz + Kingston 500GB SSD
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest