Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • mhorvat

    senior tag

    Először is mindenkinek köszönöm tapasztalatai, véleménye megosztását, örülök, hogy ennyien írtatok!

    dying_star: Sennheiser-ből kettőt is használtam/használok, egy MX-550-est (ez már nagyon régi, és még mindig elég jól szól) és egy MX-560-ast (szintén jól teszi a dolgát, csak kicsit gyengébb anyagból van). Ezek közül egyiknél sem volt még bármiféle probléma.

    D.Orion: nem-nem, az a csatlakozás egy más tészta lesz. Én is tapasztaltam már, hogy több eszköznek is kisebb egy picit az aljzata, de ez nem csak Sony kuriózum. Nemrég vettem egy Hama 1,5 méteres jack hosszabbító kábelt, amely elég gyatra minőségű. Elsőre bedugtam teljesen jó volt, mikor szétszedtem a gépem, visszadugtam, betettem a fülembe a Sony fülest és a jobb füle nem szólt. Az ütő megállt bennem, hogy ennek is pá-pá, aztán szerencsére csak a Hama gagyi érintkezőjével volt a gond.

    LEFTHORSE1: én is mindig a kábelre gyanakszom, de egyiket szétszedtem, és semmi kontakthiba, törés, szakadás nem látszik. :(

    golyani: persze, de a 18-as és 28-as, vagyis a két olcsóbb fülesem szimmetrikus kábellel rendelkezik és soha nem húzom, tépem vagy hasonló. Teljesen átlagos használat alatt volt a legtöbb.

    mrlujoak: ahogy Te is mondtad, brutálak a mélyek, jó a hangja. Ezek az agybadugósok tényleg nagyon komoly hangminőséggel rendelkeznek, mert teljesen kizárják a külső zajokat, és csodás hangokra képesek. Ami érdekes, hogy gépről még nem sikerült olyan szép hangzást elérni vele, mint MP3 lejátszóról (NW-A800). A lejátszón elég sokat pepecseltem, mire egy igen jó hangzást összeszedtem, de megérte. Ja, és nem csinálok semmit csak a ballal, csak a jobbal, legalábbis biztosan nem kihágóan sokszor. :(

    daa-raa: ez így van. A túlzott mély ront a hanghatáson, de szerintem a brutállal nem arra gondolt, hogy maximumon dübörög neki, hanem hogy brutál a megszólalása, ami igaz is! :R

    whiteseed: :C

    Integra:
    a következő kiszemeltem nekem is a CX300-as. Jól szól, van olyan jó, mint mondjuk az EX51LP, már ha volt ilyened?

    Amúgy egy kicsit más tészta, de fontos még megemlítenem, ha már Sony hangkeltőknél vagyunk, hogy régebben ismerősöm vett egy Sony fejhallgatót 25.000 Ft.ért. Wireless volt, 3 csatornás. Olvastam fórumokon, hogy még nincsenek ezek kiforrva, de vannak jobb modellek is, mondta próba szerencse. Mikor bekapcsolta, valami orosz rádióadást hallott vele. Tekergette a Tune-t, a csatornákat, de a hangminőségben nem sok változás lett. Az adó egységtől fél méterre sem volt a feje, és még is. No meg elég kiábrándító, hogy megvakarod a fejed és serceg a zene. Elég nagy csalódás volt, a Sony boltban persze azt mondták, hogy ez mind-mind a rádiós fejhallgatók gyermekbetegsége és nem hajlandóak javítani garanciálisan. :(

    [ Szerkesztve ]

  • mhorvat

    senior tag

    válasz BloodRay #19 üzenetére

    De, teljesen igazad van, elírtam a típusszámot, pedig nagyon koncentráltam! :U

    EX82-esről van szó, máris javítom, akárcsak a "romolnak" szót. :K

    "egyedül az összeszerelésre lehet panasz, mivel a kis gumi kábeltakaró a félúton szétszedhető végnél le tud csúszni"

    Az EX82, legalábbis az itthon forgalmazott két részből áll. A két rész tulajdonképpen egy teljesen normális fülhallgató részből tevődik össze, melynek igen rövid a kábele, és erre adnak alapból egy mezei kb. 40 cm-es hosszabbítót. Ahol pedig ez a kettő csatlakozik, ott jön le a gumi. Egész pontosan erre a részre gondolok:

    Haverom USA-ból hozatott rokonával egy 8GB-os Sony Walkman-t, az A800-as széria azt hiszem második utódnemzedékéből (A820), az ahhoz adott 82-es füles nem volt szétszedhető, tehát egy hosszabb kábeles változatot kapott.

  • mhorvat

    senior tag

    Amúgy ehhez a csodához volt már valakinek köze?

    Amúgy $300 Ft (USA Sony webáruházban), ezért nálunk alig-alig kapható. Egyszer mintha láttam volna egy képet vele, fülbe helyezve, hát, elég mókásan nézett ki. :D

  • mhorvat

    senior tag

    válasz mrlujoak #26 üzenetére

    12.000 Ft a mostani fülesem külön vásárolva. Az EX51LP-k darabja 10.000 Ft volt. A legrégebbi, Walkman-hez kapott félig bedugós füles sem lehetett egy olcsó darab, mert nagyon komoly hangja volt.
    Az ár pedig egyébként sem arányos azzal, milyen hamar megy tönkre. Mint írtam, mind a két Sennheiserem kb. 18-as és 28-as Sony kategória, mégis működnek. Szóval nem fenékig tejfel náluk valami, ráadásul folyamatosan egy ilyen hibát produkálni már nem tudom hány éve és hány típusnál, szerintem nagyon - trendi szóval illetve - gáz.

  • mhorvat

    senior tag

    válasz BloodRay #29 üzenetére

    Mindenképpen best-buy 5-8.000 Ft-ért!

    Én most nézegettem Sennheisereket, CX-300, CX-400, CX-500, CX-550, szerintem ilyesmik közül csemegézek majd. Vagy megkísértem a sorsot és egy Sony EX-90-et veszek. :DD

  • mhorvat

    senior tag

    válasz #06658560 #33 üzenetére

    Írtam neked egy PÜ-t, ez a szerviztéma érdekelhet engem is. Mind az öt tönkrement fülhallgató megvan még, poén lenne, ha megcsinálnák őket 1-2.000 Ft-ért. :C

  • mhorvat

    senior tag

    Elvinném szervizbe az összes tönkrement fülhallgatóm, mert természetesen megőrzöm őket. Persze nem Sony márkaszervizbe, hanem valami független, olcsó helyre, ahol fillérekért minimum megnézik, mi van velük, de még pár fillérért ki is javítják esetleg.

    Ismer valaki ilyen helyet BP-en?

  • mhorvat

    senior tag

    válasz hoffman_ #46 üzenetére

    Hát még hallatlanba! :D

    Tegnap én is néztem drágább füleseket, de azért ha egy kis pöcs fülhallgató már annyiba kerül, mint egy jobb 2.1-es hangrendszer, akkor az ember elgondolkodik. :(((

  • mhorvat

    senior tag

    válasz Kickass #49 üzenetére

    Ha legalább egyszer a jobb, és nem a bal fül ment volna tönkre nekem, vagy bárkinek itt a fórum hozzászólói között a Sonyk közül, akkor teljesen nyugodt lennék és betudnám a tömegtermelés megnyilvánulásának. De így nem.

  • mhorvat

    senior tag

    válasz k. #55 üzenetére

    Szia Zoli!

    Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy meg ne bántsam fiatal kis lelkivilágod. Tudom, hogy "eléggé" elfogult vagy, ha márkáról van szó, ezzel a józan paraszti ész határain belül nincs is probléma. Örülök, hogy írtál ide és gondoltam, hogy nem utolsó sorban Te fogod úgy érezni, ki kell állnod a márka mellett. Ezek ellenére azért azt had mondjam el, hogy amit leírtam nem részben igaz, hanem teljesen.

    A cikknek minél inkább próbáltam kételkedő, kérdőre vonó, és nem "Sony? Fúj! Szar!" hangnemet adni. Ez részben sikerült, részben nem, azt gondoltam, hogy pár embert nem sikerült majd meggyőznöm arról, hogy nem minden a Sony körül forog, így látom téged sem. Én tudom, hogy el vagy árasztva Sony cuccokkal, körülnézel és mindenhol Sony, de ez szerintem már-már kicsit hülyeségbe megy át. Ha kinézel valamit, rendben, hogy elsődleges prioritást kap az, amire Sony van írva, de mindenáron én biztos nem azt venném. Mindenáron alatt azt értem, hogy ott van egy nagyobb tudású valami mellette olcsóbban, és csak azért is Sony. Nekünk is van egy-kettő Sony termékünk, valamelyik tönkremegy, valamelyik nem. A régebbi Sony TV-nkben 30.000 Ft volt egy alkatrészcsere, tönkrement. Az "újabb" már lassan 4 éve üzemel és semmi baja. Van egy kis Sony táskarádióm, szuper, 4 éve van meg. De ugyanígy sorolhatnék még egy-két háztartási eszközt, ami nem Sony. Viszont eddigi füleseim nagyrészt Sony-k voltak, és majdnem mind ki is purcant. Gyárt egy cég X éve valamit eltérő típusokban, és az X éve ugyanúgy megy tönkre. Persze, hogy elvileg a dobozában tárolva soha nem menne tönkre és óvhatnám, mint egy csecsemőt, de kinek van ideje és ereje állandóan tokba rakni, ha siet valahová? A sokkal régebbi Sennheisert gyűröm/gyűrjük rendesen, és semmi baja. És még egyszer had írjam le: ha csak egyszer nem az a k*rva bal ment volna tönkre, hanem a jobb nekem, vagy itt bárkinek, akkor már megnyugszom, és betudom annak, hogy megtört a kábel, vagy valami más gond van, így jártam.

    Én őszintén várom már azt a pillanatot, amikor szép álomvilágodból felébredsz, és észreveszed, hogy van más márka is a világon, utána lehet nézni más kínálatnak is, és nem utolsó sorban meg is lehet azt venni! Korábban beszéltünk már többször is arról, hogy miért is szereted ennyire a Sonyt, de beszélgetésünknek mindig az lett a vége, hogy "mert csak és kész". Te érzed, mire mennyit vagy hajlandó elpazarolni (és ne mondd, hogy nem pazaroltál eddig egy fityinget sem, csak hogy Sony legyen AZ a valami) még ezután is, nem az én dolgom, csak nem tudom mi kéne ahhoz, hogy kinyisd a szemed. Nem azt mondom, ne légy márkahű, de ahogy Te is titulálod magad, ez fanatizmus.

    Remélem, hogy régebbi ismeretségünkre való tekintettel nem sértődsz meg ezen, ésszel fogod olvasni a mondandóm és nem szívvel-lélekkel.

    Maradok baráti üdvözlettel. :K

    [ Szerkesztve ]

  • mhorvat

    senior tag

    A Sony nem minden termékét árazza túl, de sok mindenét. A fülhallgatók ára speciel egy érdekes téma, mert a jó fülest más gyártónál is megfizeted.

    Zoli: rendben van, értem amit írsz. Én csak azt mondtam, hogy egyszer ki kéne próbálni, hátha más márka is boldoggá tud tenni. Például mikor legközelebb veszel valami kütyüt, csak azért se Sony-t vegyél, és próbálj úgy tekinteni rá, mintha az lenne. Nehéz dolog a függőség, de apám is kétszer leszokott már a dohányzásról (egy harmadik is jó lenne). :D A PanaSZONIk pedig csöbörből gödörbe a Te esetedben. :C :C

    Viccet félretéve. Oké, tegyük fel, hogy extrém felhasználó vagyok, és szabadidőmben azzal foglalkozom, hogy húzom, csavarom, rángatom, sőt mi több, rágcsálom a Sony fülhallgatóimat. De annyira hülye azért nem vagyok, hogy csak a balt, és még is az megy tönkre. A fülem pedig nem radioaktív, kikérem magamnak! :) Többen is írták, hogy igen, tipikus, a bal fül nekik is...

    Akkor hogy is van ez és miért? Üzletpolitikából direkt gyengébbre csinálják, vagy ennyire nyomik, hogy 10 éve nem tudják megcsinálni? Erre még senki nem mert válaszolni, pedig a cikkem érdemi kérdése ez lenne. :K

  • mhorvat

    senior tag

    válasz Kickass #65 üzenetére

    Ez így olyan formában igaz, hogy az eladott Sandisk / Kingston márkájú M2 / Memory Stick / Memory Stick Duo típusú kártyákból a saját szabványuk miatt megkapják a részüket. Szerintem kis százaléka vesz az embereknek eredeti Sony memóriakártyát boltból.

  • mhorvat

    senior tag

    Csak hogy kerek legyen a sztori, tegnap előtt az EX-85-ös is beadta az unalmast. Szerencsére csak az alsó hosszabbító részén tört meg a kábel (a szigetelés elszakadt), így elég "csak" szolid, vékony ilyesmi hosszabbítóra vadásznom (Sony szervizbe volt képe azt mondani, hogy mehet a kukába a 12.000-es fülhallgató :((().

    Szóval akinek esetleg van ilyen, kb. fél méteres hosszabbítója, annak várom a jelentkezését egész pontosan itt.

    Üdv. :)

  • mhorvat

    senior tag

    És, hogy így, majd 1 év távlatából visszatérjek a cikkhez, mondanom sem kell, már kb. 4 hónapja, hogy megtört a kábel (konkrétan elszakadt a gumi és kilátszanak az igen vékony vörösréz szálak). Mivel kétrészes az EX-82-es, és az alja, vagyis a hosszabbító vált így használhatatlanná (mondanom sem kell, a bal fül), megpróbáltam egy ugyanilyen hosszabbítót beszerezni. Lássuk, hogy történt ez itthon, és hogy az USA irányába:

    Hungary
    Felkerestem a Sony központi szalonját e-mailben, tudnának-e segíteni. Nem, ők nem tudják, mi a problémám, a szervizesekkel nem állnak kapcsolatban (WTF 1), keressek fel egy Sony szervizt. Rendben, egyetem közelében szerencsére van egy, bementem, megzavartam egy urat a pult mögött PS3-azás közben, akiről, mint később kiderült a szervizes kolléga volt (WTF 2). Közöltem vele problémám, mire ő hívta hátulról egy másik kollégáját, mivel nem értette, mit akarok, nem tudta, milyen hosszabbítót szeretnék (WTF 3). A 2. számú kolléga 5 perc várakozásom után újra előjött hátulról, majd közölte velem, hogy a kiegészítő ára egész pontosan 4.490 Ft + ÁFA (WTF 4) lesz, kívánom-e most meg is rendelni? Mondom köszönöm, alszom rá még egyet, hogy egy 40 cm-es kábelért kiadjak-e 5.500 Ft-ot. Viszlát.

    USA Sony
    A Sony Store oldalán egy Sony Style boltot kerestem fel e-mailben, mivel ismerősöm ismerőse megy ki és úgy is vesz 1-2 darabot a 30 dolláros 2GB-os Sony lejátszóból (!), s kérdezte, nem kéne-e valami. Lényeg a lényeg, hétvégén írtam nekik szombaton este 6 óra felé, 3 óra múlva érkezik a válasz (!) egy konkrét linkkel, ami a Sony Service termékoldalára vezetett, valamint egy "part research" linkkel, amin megmondom nekik milyen típushoz mi kell, és mondják, hogy van-e. Vasárnap délelőtt már érkezik is a válasz e-mailben, a szükséges alkatrész pontos azonosítószámával, árával. Az ár 25 dollár, tehát nem számottevően olcsóbb, mint nálunk, a vörösréz ott is drága. :C

    De azért még egy rövid és igen sajnálatraméltó történetet had meséljek el, szintén a helyi Sony szerviznél, ahol kábel ügyben voltam.
    Minap bemegyek pót kis fülbedugó gumikat venni a szervizükbe, mert egy el is tűnt, másik pedig el volt szakadva. Volt nekik mind a 3 méretből, kiválogattam 4-et a legkisebből, kis pamut tatyiba voltak.
    Ismerősöm később mondta, neki is kéne, így rá 1 hónappal visszamentem, hogy vegyek még párat. Egy másik szervizes fogadott, mondtam neki, hogy pótgumi agybadugós fülesre. Azt mondta, hogy nekik ilyen nincsen, soha nem is tartottak. Mondom 1 hónapja ezen a szent helyen vettem 4 darabot. Azt mondja: "És emlékszik, a kolléga honnan adta?". Mondom a maga mögött lévő kis tasakból. Kibontja: "Hmm, ilyenünk is van!".
    Ezek után hogy legyen biztos az ember az eladó szavában? Hihetetlen dolgok ezek számomra.

    Szumma szummárum, úgy áll a dolog, hogy eBay-ről rendelek majd EX-90LP fülest, ami 22 dollár körül van, persze erős a gyanúm, hogy hamisítványok, szóval utána kell majd guglizni!

    Mindenkinek minden jót!

  • mhorvat

    senior tag

    krystman: ez ok, de két különbözőből nem nézne ki túl előnyösen, ha egyet farigcsálnál. Azért meg hadd ne vegyek kettő ugyanolyat, hogy később, ha tönkremegy majd 2 in 1 funkcionál. :D

    FID: biztos ez is közrejátszik, de olyan típusok is ugyanúgy mentek tönkre (néha még hamarabb is ugyebár), amiken nem hosszabb a jobb füles zsinórja, ergo mindkét fülhöz vezető kábel közel azonos terhet vesz fel.

  • mhorvat

    senior tag

    válasz klikker #77 üzenetére

    Erről egy leírás itt olvasható részletesebben. De annyit megsúgok, egy kontakthibás vagy törött kábelt hiába lógatsz Te bármibe is, nem fog újra megszólalni a fülhallgatód. ;)

  • mhorvat

    senior tag

    válasz didyman #84 üzenetére

    Bezony bezony, a minőség/mennyiség arány régen jócskán 1-nél nagyobb volt, ma már durván fogalmazva a 0-hoz közelít. :(

    Ui.: mondjuk lehet rossz helyen kínálod a Sony fülesed. :)

  • mhorvat

    senior tag

    válasz markoka001 #86 üzenetére

    Szia!

    Ajánlom figyelmedbe a következő topikot: [link]

    Egész biztos, hogy a szakértő kollégák segítségedre lesznek. ;)

Új hozzászólás Aktív témák