Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Cifu

    nagyúr

    válasz Darkness1 #37 üzenetére

    Szerintem a szovjet holdprogram legfontosabb hozadéka az NK-33 és az abban használt staged combustion technológia, amit a mai napig használnak és ebben a formában csak az oroszok tudták eddig megcsinálni.

    Ezt az amerikai űrrepülőgép SSME hajtóműve is tudja (tudta), és az ráadásul folyékony hidrogén üzemanyaggal. Csak éppen irgalmatlanul bonyolult egy szörny...

    Ettől függetlenül az NK-33/-39/-43 tényleg zseniális hajtómű...

    [ Szerkesztve ]

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

  • Cifu

    nagyúr

    válasz Darkness1 #39 üzenetére

    Viszont folytatása nem lett és a meglévő példányokra is nagyon ügyelnek.

    Az SLS hordozórakéta ezeket a hajtóműveket használja az első fokozatban majd.

    Nekem ez azt sugallja, hogy ma nem lennének képesek új példányokat gyártani.

    Dehogynem, képesek lennének, sőt, folyik a fejlesztés is, rögtön két irányba, egyszer az SLS számára egy olcsóbb változat (függően attól, hogy is fog ez alakulni, lehet az RS-25E vagy RS-25F, mindkettő egyszer használatos, egyszerűbb megoldás, mint az SSME (alias RS-25A/B/C/D), csak különböző mértékben), illetve a DARPA XS-1 számára az Aerojet Rocketdyne fejleszti az AR-22-őt, amely az SSME-re épül.

    Egyébként az NK-33 a nehezebben megvalósítható változatot alkalmazza (oxidizer rich).

    Az NK-33 és társai azért oxigénban gazdag előégető megoldást választottak, mert a kerozinhoz ez alkalmasabb. A folyékony hidrogén esetén ez nem feltétlenül van így, plusz ott extra problémák vannak (a folyékony hidrogén hőmérséklete miatt), szóval ez összetettebb kérdés ennél. Szerintem...

    A szerkezete pedig zseniálisan egyszerű. Hogy mennyire zseniális az egész, a filmben elhangzik, hogy mikor kiderült, hogy az oroszok ilyen technológiát használnak évtizedek óta, a Pentagonban nagyokat nyeltek a tisztviselők. A kongresszusban is elég nehéz volt elmagyarázniuk, hogy ez miért van.

    Azért tegyük hozzá, hogy ezt a dokufilmet nem ok nélkül így vágták össze és fogalmazták meg.
    A történetet én röviden úgy árnyalnám, hogy az USA-ban alapvetően két véglet alakult ki, a csúcstechnikás folyékony hidrogén hajtóművek (pl. RS-25/SSME vagy RS-68) vagy egyszerűbb "jó lesz ez" kerozin hajtómű (erős túlzás persze, de az RS-56 tartozik ide). Aztán jött hidegháború vége, és ott volt az NK-33 vagy az RD-180... Hát megvették, mert egyszerűbb volt, mint kifejleszteni hasonlót (egyébként volt szó róla, hogy a Rocketdyne licencgyártja).

    A tisztségviselők pedig azért nyeltek nagyott, mert rohadtul nem erre tolták a fejlesztések szekerét, hanem a csúcstechnika felé (mert azért a LOX / LH2 hajtóanyag a csúcstechnika, nem a LOX / RP-1, de még csak nem is a LOX / CH4). Ők nem a LOX / RP-1-ből akartak minél jobb hatásfokot kisajtolni, hanem a LOX / LH2-ből...

    Meg kell mondjam, csodálom azt a teljesítményt, amivel ezt megcsinálták. Az N1 problémái és bukása ellenére is.

    Ezt a részét nem vitatom. Csak éppen ma már nem az NK-33 vagy az RD-180 az, ami izgalomban tartja a rakétahajtóműveket fejlesztő mérnököket. Hanem inkább a Raptor vagy a Be-4....

    [ Szerkesztve ]

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

Új hozzászólás Aktív témák