Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • ujvendeg

    tag

    válasz Szabi® #4 üzenetére

    Szabi Kolléga! Kellő tisztelettel! Ez egyszerűen így értelmezhetetlen. Én is éltem ott - de már eleve, az ország méretéből, és a földrajzi irányok Európában alig elképzelhető távolságából, a távolságból is - is! mondom - következik, hogy az életszemlélet, és minden, ami ebből levezethető teljesen más a nyugati parton, mint a keleti parton. Innen-felől - legalább nyomokban - sokkal inkább felfedezhető az európai szemlélet, mint az első főváros tájékán, amin ott ezer km-eket, azaz mérföldeket értenek. Magyarán és röviden: nincs, nem létezik ilyen fogalom, hogy az "amerikaik nézete", az "amerikaiak szokása" - homlokegyenest más szellemű észak, más dél, más kelet, más nyugat, vadidegenként néz egy farmer egy nagyvárosi polgárra, tehát pl. az Iphone-al kapcsolatban még csak halvány kérdés, gondolat, vélemény sincs olyan jelentőséggel, mint mifelénk, arról most nem is beszélve, hogy az Iphone európai kontingenségnek nagy része Kínában és Indiában készül. Ha annyira muszáj leegyszerűsített, sarkos, ellentmondást nem ismerő véleményt írni, azt mondanám, egy Iphone milyensége a középréteg számára kb. annyi jelentőséggel bír, mint a tej csomagolása. Ott ez a minálunk kiváltképp szánalmasan imádott tárgy a mindennapok velejárója, s ha nem tetszik, elhajítják, és vesznek másikat: aki ezt ott nem engedheti meg magának - mert ilyenek is vannak, bőven - a legalsó társadalmi réteg. A rajongók számára pedig mellékelek egy angol informatikai szaklap tesztjéből kivágott fotót, mondjuk: találja ki, melyik kép készült makro módban Iphone 14-el, merthogy a másik egy Xiaomi 12X makro-fotója, egy kaktuszról. Igen, az értékelhető fotó nem Iphone-fotó. Nem fogok esküt tenni, mert nem szoktam nagyokat mondani. És a Xiaomi éppen nem a szívem közepe, de kicsikét értek a mobilhoz. Ha... de ez sem biztos.

    [ Szerkesztve ]

  • ujvendeg

    tag

    válasz Szabi® #26 üzenetére

    Szabi úr, őszintén sajnálom, hogy félreértjük egymást, nyilván bennem a hiba, mindazonáltal az "amerikai" - kisbetűvel írandó. Sőt: egy rövid kis kioktatásban nem kellene beleszőni alapvető ellentmondást: ha a középiskolások úsznak a hitelben (ez üres általánosítás), hogyan lehetséges, hogy pár év múltán ők lesznek az óriási vásárlóerő. Egy kicsi, húszmilliós országban is nyilvánvalóan nagyobb a vásárlóerő, mint nálunk. Nem itt a helye, ideje, hogy kitárgyaljuk egy birodalom méretű ország gazdasági állapotát. Még egyszerűbben igyekszem fogalmazni: vannak olyan gazdag rétegek, sőt az Államoknak olyan gazdag, országnyi tájegységei, amelyekről ugyanezen hatalmas ország egészen másik részében élő polgárai sem álmodhatnak amazok lehetőségeiről - nemhogy mi, magyarok, a mi különlegesen nehéz történelmünkkel. Megismétlem, tartom: van a mi népünk létszámánál jóval nagyobb létszámú amerikai társalmi réteg, jobb híján nevezzük felső-középosztálynak, akik számára a mifelénk műszaki értelemben teljesen indokolatlanul istenített Apple-termék "eldobható" papírpohár. Ha "beszélgetni" óhajtana velem, állok elébe, de műszaki, számítástechnikai, mérnöki tényeket kérek, és nem hitet egy telefonmárkában - mérnöki szempontból egy Iphone és egy android alapú készülék - a kamera-szettet kivéve - annyiban hasonlítható össze, mint pl a vadalma és a narancs: mindkettő gyümölcs, és ezzel végeztünk is: másban nemigen hasonlítanak. Egy zárt rendszer, egy bizonyos alapokon - amelyből egy giga-cég egy sorozatot futtat, ezzel szemben - találomra mondom - pl. a Samsung csak Európában kb 70 féle típust tart piacon. Ugye, nem kell megkérdezni ezek után, hogy mi is az innováció. Sajnálom, hogy nem jelent meg a kicsiny kép, megdöbbenne, hogy egy Xiaomi 12X makrofotója mennyivel inkább fénykép, mint a 14-es makrója, tehát még a kamerától sem esnék hasra, noha a Xiaomi telefon-ontó cég még véletlenül sem próbálkozik az amerikai piacon, mivel ott a tapasztalat: amint innovációban, minőségben, formában, és lényegében minden másban, s ezzel főképp az eladásokban a Huawei megelőzte az imádott Iphone-t, abban a pillanatban - abszolút mondva csinált okból - meg is ásatták a céggel a saját sírját. Száz példát mondhatnék, de tán a legismertebb: a maga idején oly népszerű S10e: eleve más processzorral került át az óceánon, és nyilván tudja, volt egy 5G-s verziója is, csak nem Európa részére. Mi értelme volt az évekig tartó fölényeskedésnek, hogy nem hajlandók áttérni a type-C kábelre - most, bár fogcsikorgatva, bejelentették, hogy jó két hónap múlva ezt a kábelt adják - mert a teljes európai piacot elvesztették volna, a Google az EU-tól - kis túlzással - hetente kapja a sokmilliós büntetést adatgyűjtésért, angol nyelvű lapban alig egy hónapja jelent meg, hogy rólunk, felhasználókról, a Google gyűjti a legtöbb adatot - és erre hivatkozva akasztották le a rendszerükről a Huawei-t, az pedig, (nem ön írta), alig egy hete jelent meg, és nem kevés magyar lap is átvette a hírt: az Apple 14%-al emelte az Iphone árait. Az állandó célozgatás pedig, hogy nálunk ez vagy az a telefon drága - minősít. Mert a tény az, hogy egyetlen európai országban sem olcsóbb lényegesen, sőt nem egy országban elég komoly összeggel drágább. S a drágítás legelsősorban a gyártóktól ered. Egy szellemes tesztelő írta ezeken az oldalakon, hogy a Xiaomi-nál működik az átcímkéző gép. Ez igaz. De egy példány van belőle az Apple-nek is. A 14-es igen komoly haladás a 13-hoz képest: kár, hogy ennek tényleges nyomait én pl. alig találom. Abban egy szóval sem vitáztam, nem is vitáznék: az Államokban a gazdagok, a valóban gazdagok, a magyar leggazdagabbakhoz képest csillagtávolságra vannak, de a nyomorult szegények semmivel sem rendelkeznek reménytelibb kilátással, mint Európa szegényei. A gépkocsikat pedig végképp ne tessék hasonlítgatni, mert az már kezd mókás lenni....Egyébként az "ős", amire Henry Ford azt mondta: kerekekre ültettem Amerikát, egy magyar mérnök, Mr. Galamb műve....

Új hozzászólás Aktív témák