Új hozzászólás Aktív témák
-
villásdugó
csendes tag
kacagj akkor azon a sok terméken, amiket ezen alapulva fejlesztettünk ki, plusz azon, hogy némelyik már 15+ éve van forgalomban, nem filléres cucc, és mégis ezres nagyságendű darabszámban ment ki.
igaz, én csak egy 10+ év tapasztalattal bíró fejlesztő vagyok (hiszen pl némelyik kollegám ennél sokkal régebb óta van az iparban, akikkel az említett projekteken együtt dolgoztunk), amiket pedig írtam, azok konkrét tapasztalatokon és fejlesztési munkákon alapulnak, így megértem, hogy mi mind nem érhetünk fel a te internetről szerzett tudásodon alapuló elméleti okfejtéseddel. majd ha bent leszek, elmondom, h dobjuk ki az összes tudományt s mérési eredményt, amit eddig felhalmoztunk a jelenlétérzékeléssel kapcsolatban, hiszen nevetségesek vagyunk.
mindenesetre jó kacagást. ha tudnám még szerkeszteni, visszavonnám a gratulálokot a hozzászólásomból, a stílusod és hozzáállásod miatt. ugyanezen oknál fogva, ahelyett, hogy leírnám, hogy a valóságban az említett szenzorok az ő látószögeikkel milyen helyzetben milyen feladatra jók, inkább azt kívánom, hogy próbáld ki bátran a hidegburkolat alóli jelenlétérzékelést. hiszen az már nem nevetséges.
-
vadkörte
addikt
Azt azért nem kell elhallgatni, hogy ez a modul adafruit-ról ~40$ + szállítás (USA-ból jön elvileg, tehát a szállítás nem olcsó) + ÁFA. Kijön kb. 15-20E Ft-ra. A cikkben használt IR szenzor meg ha 1.000 Ft, akkor már drága helyen vásároltál.
A "Miért éppen Alas..." naszóval "...miért Arduino" kérdésekre én úgy válaszolnék, hogy azért mert csak.
-Azért, mert a készítő ebben látott fantáziát
-Mert, egy központi vezérlővel vezérel elég sok funkciót
-Csak, hogy legyen mibe belekötniEddig a kötekedésen kívül nem olvastam pl. értelmes ajánlatokat az Arduino kiváltására. OK! Ne Arduino, akkor mi? Egymástól függetlenül működő passzív elemek?
(#51) villásdugó:
Közöm nincs a posztolóhoz, de kedves villásdugó a 6 év alatt összeszedett nem egészen 100 hozzászólásból mégis ki a búbánatnak kellene megálmodnia, hogy Neked 10+ éves hw fejlesztői gyakorlatod van. Mellesleg az Internet adta anonimitásban én is állíthatnám magamról, hogy erőműmérnök vagyok, pedig nem.
Elhiszem, hogy a magad szakterületésn egy megkerülhetetlen orákuluum vagy, de Neked sem ártana lejjebb venni a hangerőből. A posztoló írt egy szerintem korrekt és fantáziamegindító cikket. Innen kellene elindulni. A durcizás helyett inkább adhattál volna hasznos tanácsot a fejlesztésre, egyszerűsítésre, ahelyett, hogy sértődött óvodásként csapkodsz, mert az óvónéni elvette Tőled a kislapátot...(#54) Teasüti:
Alin nemrég láttam ilyen fogót többféle pofával, csupaszoló fogóval készletben kb. 27$-ért[ Szerkesztve ]
Üdv. V. Körte
Új hozzászólás Aktív témák
- Nikon D7000 + Nikkor AF-s 18-200 VR ED G (7890 expo)
- Dell XPS 9320 13.4" FHD+ IPS i7-1260P 16GB 1TB NVMe ujjlolv IR kam., gar
- iBeLink BM-KS MAX 10,5TH KASPA bányászgép
- Lenovo ThinkStation 30 PC (Intel Xeon E5-1650 V2 12X3500Mhz, 32GB DDR3, 256GB SSD+1TB HDD, 2GB VGA)
- DELL Precision T5600 PC (2 db Xeon E5-2630 24X2800 Mhz, 64GB DDR3, Quadro K1200 4GB VGA, 256GB SSD)
- SAMSUNG Galaxy Watch 6 Classic okosóra (43mm, BT) okosóra, ezüst
- ASUS VivoBook M515UA-EJ559W Ryzen 5 5500U, 16.Gb
- Intel Core i7-10700KF (16M Cache, up to 5.10 GHz) 2025.02.22-ig Realsys garanciával eladó!
- 3db Kingston 120Gb
- Eladó új Spigen Glass EZ Fit - Samsung Galaxy Watch5 Pro 45mm kijelzővédő fólia
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest