Új hozzászólás Aktív témák
-
tzsolesz
nagyúr
Ez meg a másik. Ez a szerződéskötés után történt, vagy már bele volt foglalva? Mert nagyon nem mindegy. Ha bele volt foglalva, akkor Apple miért nem mondjuk ChiPad (chinese iPad) néven kezdte el forgalmazni a cuccát? Ennek annyira elé lehetett volna menni, hogy csuhaj.
[ Szerkesztve ]
-
vanhalen
senior tag
"Tehát, aláírtak egy szerződést, mindkét fél közösen, szabad akaratukból"
Jó, akkor pontosítsunk. Az apple naiv volt, ennyi. Azt gondolta, hogy ha a 2 leányvállalat (amelyeknek ugyanaz volt a tulaja) egyikén keresztül megvásárolja az iPad nevet a (két) leányvállalat tulajától, akkor az 'logikusan" meg van véve, ugyanis ők nem "régiókban" hanem "tulajdonosban" gondolkoztak.
Aztán ott van az a kis "apróság" amit dajkópali kifejlejtett ugye:
"Az Apple 2009-ben vásárolta meg az iPad márkanév globális használati jogát 35 ezer font sterlingért a brit IP Applications Development (IPAD) vállalat közvetítésével a tajvani Proview Electronics vállalattól. A kínai Proview Shezhzen azonban arra hivatkozva, hogy az üzletbe nem vonták be, tovább használta az IPAD márkanevet. Mindkét vállalat az azóta csődbe ment hongkongi Proview Holding leányvállalata volt. Kínában az iPad márkanév mindezidáig a Proview Shenzhen tulajdonaként volt regisztrálva. A Proview az Apple iMac készülékeire emlékeztető számítógépet gyártott IPAD név alatt és versenybírósági lépéseket tett az Apple iPad készülékek kínai értékesítésének megakadályozására"
Tehát: Éveken keresztül iMac utánzatokkal boldogították a nagyérdeműt és ezek után, amikor az Apple előzékenyen felkereste őket, tárgyaltak, megállapodtak egy árban a névhasználati jogról, ami ki lett fizetve, hogy aztán évek elteltével leállíttassa a 2 cég tulaja a másik leányvállalatán keresztül az Apple féle iPad-ek forgalmazását egész kínában, hatalmas anyagi kárt okozva és pofátlanul magas összegeket, milliárdokat is követeljenek.. Egy NÉVÉRT könyörgöm! Dollár milliárdokat Mindenféle teljesítmény, munka, vagy befektetés nélkül! Ez ám a korrekt eljárás nemde?
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Üzletből, garanciával, Macbook Air Retina 13" 2020, 8GBRAM 256GB SSD magyar bill
- Lenovo ThinkStation P330 Workstation: 3D tervezésre (CAD), videó vágásra, animációk készítésére(DCC)
- ASUS ROG STRIX RTX 3070 8GB
- Eladó ASUS ROG STRIX SCAR II GL704G kishibás gamer notebook
- ÚJ! // ÁR ALATT! // Edifier S3000 MK II // Muziker garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs