Új hozzászólás Aktív témák
-
WonderCSabo
félisten
Köszönjük az interjút, érdekes volt, talán lehetett volna hosszabb is.
-
daninet
veterán
Szép vagy nem szép, én kicsit kukacoskodtam volna az önbíráskodó adminok kérdésében, ami legalább akkora probléma mint a vandálkodó emberek. Meghallgattam volna mi a másik oldal álláspontja.
Miért vegyem meg, ha 3x annyiért, 3x annyi idő alatt megépíthetem? ´¯`·.¸¸.·´¯`·.¸><(((º>
-
-
Lenry
félisten
talán egy éve esett meg a magyar wikipédián, hogy az egyik szerkesztő, aki főként harci repülőgépek szócikkeit írta (méghozzá utolérhetetlen minőségben és terjedelemben, egy példa) összetűzésbe keveredett az egyik adminnal, aki kitalálta, hogy egységesíti az infoboxokat meg sablonokat és repülőbarát szerkesztőnk repülős sablonjait is nekiállt kidobálni. ezeket a sablonokat szinte kizárólag ő használta, aki átvette, megszokta, használhatók és jók voltak.
a csere ellen természetesen felemelte a szavát és hosszas vita után annyi lett a vége, hogy "az infoboxok mostmár ilyenek lesznek, mert én vagyok az admin, és pont"
repülőbarát szerkesztőnk pedig vette a kalapját.többektől hallottam hasonló történeteket, sajnos a magyar wiki adminjai igen zárt közösséget alkotnak és elég nehéz őket leérvelni, hatalmuk ellen harcolni.
[ Szerkesztve ]
Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data
-
Lenry
félisten
válasz WonderCSabo #5 üzenetére
mindjárt küldök linket pü-ben
mod: done
[ Szerkesztve ]
Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data
-
daninet
veterán
Nincs konkrét tapasztalatom vagy ismerősöm, csupán sokat hallottam róla. Volt egy wikis cikk a szerkesztő megújításáról, ott a hsz-nál van pár PH!-s arc akinek vannak ezzel kapcsolatban tapasztalatai.
[ Szerkesztve ]
Miért vegyem meg, ha 3x annyiért, 3x annyi idő alatt megépíthetem? ´¯`·.¸¸.·´¯`·.¸><(((º>
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen