Új hozzászólás Aktív témák

  • Poll Tamás

    csendes tag

    Újból szíves elnézéseteket kérném, a késői válaszom miatt.

    Jhonny06, éjszaka volt, ráadásul elég rossz útszakaszon voltunk, minden balszerencse közrejátszott. A telefonba ezt nem mondta édesanyám, lehet, hogy mondta, én nem tudom, de nem mentünk volna vele sokra, nem érdemes siettetni mert úgyse jön hamarabb. Sajnos fogalmunk se volt, abban a pillanatba, hogy mi lehet a fájdalom oka. Nem tudott már akkor se beszélni szegény. És nem vérzett. Nem is volt mozgatva sokat. Aztán kiderült, hogy az egyik lába is eltört, gondolom ezért nyöszörgött szegény nagyon, a fájdalom miatt. ELég rossz testhelyzetbe volt, szerintem az miatt sem tudott beszélni.

    Vakegérke, köszönöm, de ezzel azért vitatkoznék. Könnyebb elfelejteni neki, mivel nincs nagyon ami emlékeztetné erre, de nekem igen van, az élethelyzetem, beszélgetés közben, hogy vagy, és máris szóbakerülhet ez is. Új életet kezdett, szerintem nincs túl mély lelkifurdalása.
    Nagy elakadásjelzővel a kezében, hogy ne látható lenne? Az autónak elég világos volt a fényszórója, ő meg szegény hova ugorhatott volna az autó elől? Szalag Korlát volt ott!
    Ha igazi férfi, akkor igen is bocsánatot kért volna. Fizikai sérelme nincs, egy napot nem ült a börtönben. Felmentették. Fiatal volt, szóval a reflexeivel sem lehetett túl sok gond.

    dízelracer, pontosan!

    Beri, ott nem volt húsz km mentő. Olyan köztes szakasz volt, ahol elég messze volt, egymástól a városok. Elfelejteni soha nem fogom tudni, a sulira koncentrálok, hogy megfelelő helyre és társaságba kerüljek, ahol csetepatéknak nyoma sincs. Szívatásokról, ennek több módszere van az elhárítására. Verekedést kerülni fogom, eddig is kerültem, de ha ez kerül szóba, és káromolni merik, akkor harapni fogok ám!

    nem_tom, nem olyan könnyű és egyszerű ez.

    Beri, gondolhatnám, hogy nem, de az ügyvéd szerint nem mondott igazat ezért is mentették fel.

    PH-User, én úgy vagyok senki ne vegye szájára tisztességtelenül apám nevét. Lefogom tenni természetesen, de a vezetést kerülni fogom. Lányokkal, ismerkedni fogok csak, kitapasztalom, ki a legértelmesebb, és azzal kezdek kapcsoltatott kezdeni. Mert tudom, megfog érteni és elfogad amilyen vagyok. Elhiszem, a társaság, sokat számít. Én is itt tartok részben ahol. Mert a többi, csalt, én saját kútfőből töltöttem ki a dolgokat, mégse volt jó soha. De földrajzból nyolcadikban nagyon jó voltam, jeles voltam abból, szerettem azt a tantárgyat!

    bartucc, így is felehet fogni a dolgokat. Mondhatni úgy, velünk nem volt olyan kegyes az élet, cserébe megtanultunk egyes mást. De ahogy mindenki gondolja inkább ne így lett volna. Anya nélkül legnehezebb felnőni, nem lehetett könnyű neked. Én is tapasztaltam a bőrömön ezt a visszahúzódást. Évzáron, mindig annyira csöndbe vagyok, hogy amikor egy lány mondta, Jaj de csinos vagy!, nem is tudtam megszólalni, hogy köszi te is csini vagy!
    Szó szerint berozsdásodott a torkom! Mostmár minden reggel beszélgetek kicsit, úgy könnyebb lesz a nap másik fele.

    Phili, köszönöm!

    Hunyus, köszi!

    celeron, őszinte leszek hozzád a lányokhoz. Megkérdeztem egy mellettem ülő lányt, aki nagyon rendes és aranyos, hogy járjak-e le gyúrni. Azt mondta inkább ne, mert ilyen csontos leszel, és az nagyon csúnya. Eléggé sovány testalkatom van, 176 cm magas vagyok és 57 kiló. Lehet benne valami! De önbizalomszerzésnek nem lenne rossz. A bulizást, nem úgy értettem, hanem azt, hogy ott a drog rész van, amint tudni illik arról a lánykáról, hogy ő már kipróbálta. Szerintem ti is ismeritek.

    BloodRay, köszi!

    danih, pontosan ilyen szeretnék lenni, de ahogy mondják, nem ajánlják nekem a gyúrást! Növekedés miatt, fejlődik még a szervezetem és nem szeretnék alacsony lenni, hiszen még csak egyhetven cm magas vagyok!

    pr1mzejEE, ksözi!

    atee, nem annyira, de boldog lennék ha tudnám, hogy valóban látna.

    "A tenger szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor hajók süllyednek el."

Új hozzászólás Aktív témák