Új hozzászólás Aktív témák

• #12 Viszlát addikt Vakegérke #2

  Új Válasz 2007-12-30 15:29:11 #12

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Viszlát

  addikt

  válasz Vakegérke #2 üzenetére

  Érdekes dolog ez az ízlés. Ma (28 évesen) sok olyat meghallgatok, amire pár éve még azt mondtam, hogy pfejj. Szóval sosem lehet tudni, kit mikor ér el egy-egy stílus, lehet, hogy valamelyik tuc-tuc fejű olvasó 20 év múlva találkozik ezekkel a zenékkel és akkor fogja csak megérinteni. De az is lehet, hogy sosem történik meg ez, amiért végülis haragudni nem lehet rá, de sajnálatos, mert nagyon jó dolgokról marad le.

  Az örökléssel kapcsolatban: nálunk mindenki zenél a családban, generációk óta. Dédnagyapám és nagyapám is híres hegedűs volt keresztény körökben, édesapám pedig tizenéves korától kántorként működött a helyi pünkösdi közösségben, mielőtt lelkipásztor lett volna belőle, többek között orgonán, harmóniumon és tangóharmonikán is játszik. Anyai ágon is ugyanez mondható el, bár ők inkább (sok lány révén) kórusban énekléssel és szólistaként voltak ismertek, de édesanyám például egy nagyon érdekes hangszert választott magának, a mandolint. Ha a személyes bejegyzéseim között megkeresed a 09:42 című írást és meghallgatod a linkelt zenét, akkor láthatod, hogy milyen zenén nőttem fel (bár természetesen azt a szintet nem ütöttük meg, ők vérprofik), és 5 éves korom óta zongorázom, és klarinétozni is megtanultam.

  Aztán felnőtt fejjel nagyon sok zenét filmekből ismertem/ismerek meg, vagy új barátokon keresztül, akik egészen más stílusban mozognak otthonosan. Nagyjából ennyi

  [ Szerkesztve ]

  "How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Új hozzászólás Aktív témák