Új hozzászólás Aktív témák

• #1 7 addikt

  Új Válasz 2008-02-05 02:28:01 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  7

  addikt

  Nekünk is volt egy közösségünk, bár ennyire nem összetartó. Hiába no, mi nem belsőudvaros emeletesben nevelkedtünk, hanem kertes házban. Bicikliversenyeket rendeztünk a földúton, bújócskáztunk, szánkóztunk, hógolyóztunk, kergetőztünk, labdáztunk, ami csak eszünkbe jutott.
  A fiúkkal még locsolni is együtt mentünk - természetesen a lányokhoz is.

  Nem volt vezérünk sem.

  Ha messze akartunk kerekezni, engedélyt kértünk otthon, megkaptuk, hogy meddig szabad menni, csak együtt, s sötétedés előtt visszaérni ám!

  Ha hívtak, mentünk.

  Egyszer elestem csúnyán. 5 perc alatt (szinte nem is eszméltem) már ott voltam a legközelebbi lakásban, mosták a sebemet, törölgették a könnyektől kipirult arcomat, én meg csak hüppögtem. Mikor végeztek, megköszöntem illedelmesen, s mentem a dolgomra.

  Jóban voltunk az idős nénikkel is ám. Kaptunk néha sütit, játszottunk a kutyájukkal, szaladgáltunk ide-oda.

  Havas téli szünetekben kis csapatokban vártuk az autókat - mindig elakadtak. Segíthetünk? Majd mi jól meglökjük! Pár perc múlva már ott sem volt, bármiről is legyen szó. Eggyel szenvedtünk csak meg: egy minibusszal.

  Volt, hogy bementünk valaki ismerőshöz gyümölcsözni. Alma, cseresznye, szilva, ami volt a fákon, eszegettük, szedegettük. Jól éreztük magunkat.

  Azóta felnőttünk, néhányan elköltöztek, már nincs senki, aki uralhatná az utcát. De számtalan kedves emlék köt még mindig oda.

  Bezzeg a ti időtök? Ugyan...
  Nem is volt ez olyan rég, cirka 30-40 évvel a te történeted után.

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák