Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • RAMb0

    tag

    Nos, ismerős a helyzet, és teljesen tudom, hogy miről beszélsz. Igaz, én nem végeztem egyetemet, de mind középiskolám, mind az érettségim jó eredménnyel zárult.Most OKJ-s képzésre járok egy év főiskola után.

    Én is középiskola alatt és utána sok lánynál próbálkoztam. Volt, akinél úgy nézett ki, hogy talán összejön, nem kell sok hozzá, mert megvan a kölcsönös vonzalom, stb., de mégsem lett semmi.

    Majd egyszer csak történt valami. Megismerkedtem egy olyasvalakivel, akivel sok bennünk a közös. Mivel én a sok csalódás után úgy gondoltam, hogy ez sem fog összejönni, így nem is nagyon törekedtem arra, hogy felszedjem. Ahogy azt sejtettem is, más pasival összejött, és hiába gondoltam, hogy semmi esélyem, azért titkon reméltem, hogy mégis lesz valami. Egy hónapig nem beszéltünk, a pasijával volt, majd egyszer csak megjelent, és mondta, hogy a pasija megcsalta, és, hogy nagyon szomorú. Először nem is gondoltam, hogy lesz esélyem, de megpróbáltam. Mondtam, hogy találkozzunk, úgyis régen beszéltünk, és én még mindig barátnő nélkül vagyok, mondtam, próbáljuk meg. :) És azóta együtt vagyunk, az első hosszabb és komolyabb kapcsolatom, ami valaha is volt és amit sosem szeretnék, hogy véget érjen. Hamarosan, egy nappal a születésnapunk előtt eszünk 6 hónaposak. :) És természetesen egy napon van a születésnapunk, másnap a hófordulónkon. :)

    Szóval én azt mondom, hogy nem mindig kell csüggedni. Csak nyitott szemmel kell járni, és észrevenni a kínálkozó alkalmat, még ha netán lehetetlennek is tűnik. Mert én ez alapján, a saját tapasztalatom után azt mondom, hogy ilyen téren vannak csodák és a legnagyobb csoda tart már 6 hónapja és a legnagyobb csodát tudhatom szerelmemnek. :)

    Egy szó mint száz: Fel a fejjel! :) :))

  • RAMb0

    tag

    válasz Verus #6 üzenetére

    Teljesen egyet értek Veled. :) Amióta van barátnőm, teljesen más ember lettem, ezt mindenki megmondja. :) És ennek nagyon örülök, de legjobban annak, hogy a Szerelmemmel lehetek. :)

Új hozzászólás Aktív témák