Új hozzászólás Aktív témák
-
jocobacsi30
csendes tag
(Úgy sejtem, hogy áttételesen a kötelezésre hoztad ezt példának. Előfordulhat, hogy szabályozás születik, amely engem olyan helyzetbe hoz, ami veszélyezteti a működésem, ekkor bírósághoz fordulhatok.)
Azonban ez az eszmecsere nem erről szól, hanem a túlzott piaci erő visszafogásáról a gazdaságialag kiszolgáltatotakkal szemben (igen jópofa, hogy itt pl. egy félmilliós iphone megvásárlója kiszolgáltatott egy másik piaci szereplőnek, de attól még igaz).
De mondok a másik fél szempontjából is valamit.
Ha tényleg kötelezik az Apple-t az ios megnyitására, akkor azt esetleg úgy kell megtenni, hogy az ne veszélyeztesse alapjaiban az Apple-t. Pl. átmeneti időszak biztosításával, vagy fokozatos bevezetéssel: először a kisebb forgalmú piactéri forgalmazók, majd a közepesek, végül a nagyok kínálhatnak a piactéren kívülről. (Bár a kicsik valószínűleg nem hoznak létre saját boltot, hanem használják tovább az Apple rendszerét.)
Hasonlóan igaz lehet ez egy esetleges xbox nyitásra is, ahol pár év átmenetet biztosíthatnak a Microsoftnak, hogy a mostani fejlesztéseik bekerülési költségeit visszatermelje a piactér, és felkészülhessenek a nyitott világra, vagy befejezzék a gyártást/szolgáltatást ha azt választják.[ Szerkesztve ]
-
aprokaroka87
nagyúr
Az ugye megvan hogy Android esetén is lehet(ne) árulni több áruházban az alkalmazásokat.
A vásárló meg ott veszi meg ahol neki szimpatikus.
Aztán ha meg a fejlesztő azt látja hogy egyik áruházban valami miatt jobban " fogy " az app, akkor érdemes elgondolkodni.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Iphone 11 Pro 64Gb Gold + kiegészítők
- HUAWEI MATEBOOK 13 2020/2021
- DELL G15 5510 - 15,6"FHD IPS 120Hz - i5-10200H - 8GB - 512GB - GTX 1650 - Win11 - Garancia
- Ipad Pro 12.9" 3.Gen ( 2018 ) WIFI+ Cellular. 1 TB !!! , Üzletből, Garanciával, beszámitás
- Canon Powershot SX700 HS fényképező / kamera eladó! Választható tartozékok!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen