Új hozzászólás Aktív témák

  • woodpaul

    őstag

    válasz woodpaul #50 üzenetére

    Azt hiszem, ez volt az a könyv, amelyet az előző postomban megemlítettem: [link]

    Androidő

  • Landsmann

    addikt

    Mint korábban szóba került, van az a fránya bigyós óra, ami ráadásul nem is 24 órás. De ettől függetlenül szereti, ha azonos időben fekszik le az ember. Nem jó a se túl, se későio lefekvés. Én is tapasztalatból tudom. Mikor a szakmunkásba jártam, 4:30-kor keltem, mert 5:20-kor ment a busz. 60 km zötykölődés után iskola, aztán hazafelé indulás 14:10 vagy 14:40-kor. Érkezés 15:50 vagy 16:15-kor. Ezután némi zabálkás, tanulás következett. Persze ez így elég fárasztó. A buszon alvás reggel, délután. De legrosszabb a rggel fél ötös felkelés volt. Egy időben már olyan fáradt, álmos voltam egész nap, hogy este 7 órakor lefeküdtem. Hogy mi lett az eredmény? Még nagyobb fáradtás és álmosság, mint azelőtt. Olyan éjfél körülre kialudtam magam, aztán egy órányi hánykolódás, majd újabb alvás. Igen ám, de fél ötkor olyan fáradt voltam, mintha nem is aludtam volna semmit. Kikísérleteztem és azt találtam, este 9 és fél tíz között volt az ideális lefekvési idő. Ekkor voltam a legpihentebb napközben.

    Szóba került korábban az álmodás is. Épp pár napja olvastam valamiben, persze már nem először, hogy akkor emlékszünk vissza az álmunkra, ha közben, vagy közvetlenül utána felébredünk. Éppen így jártam hajnalban. Telefonom prüttyögött, hogy lemerült az akku. Erre ébredtem és az éépen akkor folyó álomra emlékszek.
    Olyan is van, hogy akkor ott ébredéskor emlékszünk az álomra, de reggelre már nem. Azt tudjuk, hogy álmodtunk, de a történetre nem emlékszünk. Aztán teljesen váratlanul, nappal, akár több nappal később is, valamiről beugrik az álom története.

    Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1

  • DarkByte

    addikt

    válasz woodpaul #50 üzenetére

    Ismerős a szituáció, bár nekem nem huzamosan de volt már ilyen. Megintcsak a net adta megfertőződésnek köszönhetően. Teljesen egyet tudok érteni abban, hogy éjfél előtt érdemes elaludni, ha jót akar az ember aludni (legalább is az olyanoknak mint én, a két albérletben lakó haveromnak tök mindegy mikor és hol fekszenek le, alszanak 10 órákat ha akarnak.. irígylem is őket ezért).

    Egy biztos, ez már nekem a ma éjszakára nem jött össze :)

    [Szerkesztve]

  • woodpaul

    őstag

    válasz DarkByte #53 üzenetére

    Így van, a Net csak olaj volt a tűzre. Tudjátok: ''hú, ezt az oldalt még megnézem, ja, még a fórumot is frissítem, ja meg az Indexet is, hátha történt valami...'' stb. Tehát ez egyfajta információéhség is, amivel nem lenne baj, de az embernek meg kell tudnia mondani, hogy na akkor most állj, ne tovább.

    Tegnap 23:50 körül már ágyban voltam, 10 percet olvastam, aztán szinte rögtön elaludtam. Aztán álmodtam valami hülyeséget, és 4:45-kor felriadtam. Nem tudtam visszaaludni, rájöttem, h éhes vagyok, ittam, kajáltam, kicsit olvastam. Kb. 6-kor sikerült újra elaludnom, és nemrég, 10-kor ébredtem. Megfordult a fejemben, hogy felkelek 5-kor, akkor biztos 22-23 órára hulla leszek, és végre elkezdődhet egy új szokás kialakítása, mert ez az állapot most már tényleg tarthatatlan!

    Androidő

  • DarkByte

    addikt

    válasz DarkByte #32 üzenetére

    Na az előző éjszakai alvásomhoz kapcsolódóan van egy két story-m.

    Szóval, tegnap azon kaptam magamat, hogy elkezdem elmormolni az imát, aztán közben elkalandoztak a gondolataim azon amit előtte itt a fórumban olvastam. Egyszer csak azon veszem észre magam, hogy amit közben mormolok, abban már jó félúton járhatok, pedig nem is figyeltem rá. De azt tudtam hogy nagy valószínűséggel helyesen mondtam amit mondtam. Valami ilyesmi lehet ez a multithread dolog, csak ez nem volt feltétlen akarattal. Viszont maga az ima, mint cselekvés már valószínűleg annyira megszokott, hogy ennyire automatikusan is megy már.

    A másik dolog.. kicsit későn feküdtem már megint, így úgy terveztem majd most alszok egy jót délig. Hát volt kedves az emeleten lévő kisrác 9kor elkezdeni verni a radiátort (ne is mondjam hova kivántam :D), aztán már nehezen tudtam elaludni tőle. Na mondom, most a gép jól fog jönni hogy hangos (elnyomom vele a gyereket mint sörszagot az orbit ;] ). Bekapcsoltam, zene be, vissza az ágyba. Aztán rájöttem hogy ez így megint nem jó, mert figyelem a zenék szövegét. Mást nem volt kedvem keresgélni, ahhoz fáradt voltam, más terv kellett. Visszaugrottam a géphez, Winamp Equalizer elő, és a teljes középső sávot lehúztam.. csak az extrém magasok meg egy kis mély hallatszott ezután (tehát dob, cintányér, ilyesmi).. na erre simán el tudtam aludni még a számváltás ellenére is. És keltem 12 előtt 10 perccel :C

    [Szerkesztve]

  • Andie

    őstag

    Egyszerre reagálok sokmindenkinek :)
    Való igaz, a túl sok alvás sem jó. Megfigyeltem. Én képes vagyok éjféltöl másnap délig aludni. Minden gond nélkül, az elmúlt hétvége, és az azelőtti hétvége igy telt. Szombaton és vasárnap ''reggel'' is délben keltem. Barátnőm már megcsinálta az ebédet meg minden.
    És egész nap olyan voltam, mint akit fejbevertek. Ásitoztam, legszivesebben visszaaludtam volna még kora délután. Aztán este 10 fele már ágyban is voltam. Tiszta kómás napok voltak. Bár tagadhatatlan, kipihentem magam mentálisan és fizikálisan is.
    Megfigyeltem, nekem kerek 8 óra kell. Ha kevesebbet alszok, akkor rongy vagyok, ha többet, akkor nyomott, álmatag, kómás. Nem ugyanaz a 2 érzés, elég jól megkülönböztethetőek.
    Az, hogy mikor alszok, nekem szinte mindegy. Volt egy idö, mikor szinte bármikor bejöhettem reggel a melóhelyre (jó kis fejlesztői időszak), igy rendszerint 2-3 fele aludtam el, mint Wood, és 9-10kor keltem. Aztán mióta bankkártyán vagyok, 8-ra illik beérni, igy éjfélkor már alszok, ritka az, hogy fél 1ig fennvagyok (jó, tegnap volt a Fürész, az kötelező :D )
    De volt már, hogy diablo miatt reggel 6kor keltem, és 13-14 fele felébredve tök kipihenten ugrottam neki a napnak.

    A másik téma, a zajra elalvás. Csábitó a TV dörmögésére, vagy valami zenére elaludni, bár én sosem gyakoroltam. Viszont úgy tudom, nem lesz nyugodt az alvás, ha közben zaj van. Az agyad tudat alatt is reagál, figyel ezekre, és feldolgozza öket - pl módositja az álmaidat ennek ismeretében. Igy félig alszol csak, dolgoznak a reaktiv részek az agyban, nem pihened ki magad. Korábbi albérletünk a Móricznál volt, bizony ott éjszaka is, de reggel főleg volt forgalom, dudálás, hüje tüzoltó állomásnál reggeli ébresztö, meg a bunkó szomszédokról nem is szólva (felettünk srégen egy 10 év forma kislány lakott a szüleivel, és a kiscsaj ilyen gumimaci erobikos baxomistent csinált, és néha rájött, hogy apucinak 2 órás bemutatót tart, hát döngött a födém, a fal, minden, ezért is költöztünk el onnan)
    Most egy kis erdő közepén lakunk, igaz 10 lakásos házban, de átlagéletkor 60 év, és bennevan a szabályzatban, hogy a zajszintet minimálisra kell csökkenteni. pl este 6 után porszivózni sem szabad, nemhogy kopácsolni. Elsö napokban mikor odaköltöztünk, még volt ugye mit fúrni faragni, és hát biza szombaton (14 után csend!!!) nekem 15 kor jutott eszembe egy vékony fát elfürészelni (kb fél perces müvelet). No, 15 mp után átkopogtak a szomszédból. Eldobtam midnent :D de örültem neki, mer ezexerint itt csend és nyugalom van.
    És tényleg!!! gyerekek, akik eddig nálam jártak, aszonták ez egy szanatórium. reggel madárcsicsergésre ébredsz, éjszaka max az erdő susog. A szomszédok lábujjhegyen állnak ki a garázsból, és hangós szó nem hallik.
    Na azóta kipihenten ébredek, mert az éjszaka siri csöndben telik. Ha délig kivánok aludni, akkor nem kezd el senki 8-kor radiátort szerelni vagy a feleségét a falhoz csapkodni.

    Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

  • vakondka

    őstag

    Sajnos legtöbbször én is rosszul alszok, de egyetlen dolog tuti bevált: citromfű tea.
    De nem olyan kis filteres hülyeséget kell venni, hanem rendesen kizacskózott szárított citromfüvet a gyógynövényboltban.
    Vizet felforralni, utána ''bennefelejteni'' legalább egy negyedórára egy jó adag citromfüvet,
    amit egy fém teafűforraló-tojásba kell rakni, amennyi csak belefér.
    Azért ez egészségesebb megoldás mint az egyik hozzászóló által ajánlott spangli... :U

    [Szerkesztve]

    https://toptarget.hu - Online Marketing Ügynökség

  • Landsmann

    addikt

    válasz vakondka #57 üzenetére

    Jaja, aztán a bagó kiesik a kezéből alvás közben aztán kampec. De sokan elpusztulnak úgy.

    Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1

  • SLYM

    veterán

    nekem is van néha olyan, hogy nem tok aludni és ilyenkor semmi se segít. de ez elég ritka. akkor van ilyen, hogyha mindig egy időben kell kelnem, mondjuk 5-kor hétköznap, de hétvégén meg ugye addig alszok amíg lehet. és mivel általában vasárnap semmit sem szoktam csinálni, nem is fáradok el. szóval vasárnap este nem olyan könnyű 11-kor lefeküdni, néha ez rendesen elhúzódik.
    most mindjárt reggel 4 óra van, de még nem vagyok álmos. (mondjuk nem kell időre kelnem so-so)
    nekem is faterom leteszi a fejét és már alszik(horkol) is. ez egyénfüggő szvsz. hogy mire gondolok lefekvéskor? hétköznapi dolgok. itt-ott mit olvastam. mit csináltam, vagy mit kell csinálnom másnak. vagy csak épp ami eszembe jut. mindig másra. de arra már rájöttem, hogyha szellemileg és fizikailag is el vagyok fáradva akkor alszok a legjobban. és szerintem az is közrejáccik, hogy mindig időre kell mindent csinálni. most amikor jóideje nem kell kelnem reggel, nem is nézem mikor fekszem, csak akkor ha fáradt vagyok. van hogy 11-kor már fekszek, de van, hogy reggel 6-kor

  • Legtutibb technika legalábbis nekem, ha berakok egy borzasztóan unalmas filmet, az tutira segít, max 20 perc és az igazak álmát alszom :D

  • Muton

    addikt

    szerencsére én is pillnatok alatt el tudok aludni. amikor meg nem (mert ideges vagyok, vagy sok kólát ittam, vagy egyéb okokból magas a pulzusom :D) akkor meg egy szuggessziós eljárással kb 5 perc alatt elaszom.

    szerintem azok tudnak jól/jót aludni, akiket nem nyomaszt semmi. ha nem gonodlom át lefekvés előtt a holnapi napot, h mennyi mindent kell megcsinálni, stb., hanem csak bedőlök az ágyba, akkor garantált a jó alvás. ha meg átgondolom, akkor állandóan felébredek (szokás szerint a vekker ébresztési ideje előtt pár percel - belső óra rulz :)) )

    Muton#2316 - $z@r a drop >_<

  • DarkByte

    addikt

    Jéé, plusz bejegyzések :D Örülök neki hogy még ennyi idő után is ránéznek egyesek erre a témára :R Lassacskán gondolkodom a blog folytatásán is mert végre végelesz a vizsgáimnak, mostmár itthon is van internetem és lesz egy rakás időm a dologra ha minden jól megy.

    Apropó. Mi történt velem azóta ami kapcsolódik ide. Egy történet a múlthétről: nem jellemző rám hogy a vizsgaidőszak folyamán energiaitalhoz folyamodjak. Eddig mindig hősiesen fentvoltam reggel 4-5 óráig is tanulni úgy, hogy utánna 7-8 óra felé meg mentem vizsgázni, nem volt semmi gond. A múlt héten viszont előfordult az amit sajnos nem terveztem így, de így alakult: közvetlen egymás után két vizsgám volt, egyik este, a másik pedig másnap reggel. Mivel időm csak az az éjjel volt tanulni a másnapi vizsgára, nem volt mit tenni: jött az éjszakázás az éjszakázások hátára. Gondoltam ez már nekem is sok lesz, bevetettem egy doboz Red Bull-t. Eszméletlen mire képes a kis cuccos, én nem gondoltam volna hogy ez ennyire pluszt képes adni az embernek. ''Vígan'' végigtanultam az éjszakát, csak a szememen éreztem már picit hogy nem ártana nem nézni a monitorra :D Reggeli 4kor fejeztem be a tanulást, és 7kor kellett volna kellnem hogy még vizsga előtt egy lightos reggeli is beleférjen. Gondoltam elugrom letusolom aztán irány az ágy, pihenek egy 2 órát. Eszembe jutott mit mesélt egy barátom az ő hardcore-abb vizsgaidőszakairól, így gondoltam lecserélem a telefonom az ébresztő hangot valami durvábbra (jelen esetben Papa Roach - Getting Away With Murder lett a kiszemelt áldozat) nehogy ne ébredjek fel. Minden okés, lefekszem. Álmomban az előtte lévő tanulás egy momentumát éltem meg újból. Egész pontosan kis pihenésnek félúton a Sugababes - Easy klippjét sasoltam meg, aminek olyan hirtelen van vége. Amikor ide értem álmomban, átfutott az agyamon, hogy mi van ha elaludtam. Pillanatok alatt felébredtem és atya ég, 8:20 volt, az utolsó busz meg 8:39kor indul amivel még beérek a vizsgára :Y Tőlem eddig ismeretlen vehemenciával ugrottam ki 3-4 óra alvás után az ágyból. A nagy idegbaj közepette mondjuk szinte teljesen éber állapotba jutottam, nagyon fura érzés volt. :) De aztán szerncsére minden rendben ment, elmentem a vizsgára, meg is írtam és érzésem szerint nagyon jól is sikerült. Az érdekes az egészben az hogy velem még sosem fordult elő hogy lenyomom az ébresztőt úgy hogy utánna nem emlékszem rá, most mégis megtettem, mert a telefonon megnéztem és ki volt kapcsolva a dolog, haveromék nem szokták lenyomni (amúgy meg is kérdeztem), szóval nagyon fura dolog volt számomra ez az egész. Arra sem emlékszem hogy esetleg egy pillanatra felébredtem volna és lenyomtam volna aztán azzal a mozdulattal vissza is zuhantam volna. A témával kapcsolatban egy idézetet betennék ide barátom vizsgaidőszak végi blog bejegyzéséből:
    ''Ha annyit alszol mint ami ebben az időszakban átlagos(3-4h) akkor eljutsz arra a szintre ahol úgy csapod le az ébresztőórát hogy közben nem is ébredsz fel.''

    [Szerkesztve]

  • DarkByte

    addikt

    válasz Muton #61 üzenetére

    szerintem azok tudnak jól/jót aludni, akiket nem nyomaszt semmi. ha nem gonodlom át lefekvés előtt a holnapi napot, h mennyi mindent kell megcsinálni, stb

    Eddigi tapasztalataim szerint ez teljes mértékben így is van. Nálam ez úgy működik a megfigyeléseim szerint hogyha valami fontos, idegesítő dologról kezdek gondolkodni akkor a pulzusom is hevesebb és ilyen állapotban nem lehet álomba merülni. Az álom kezdetéhez kell egy nyugodt állapot amit te is írsz, és lehetőleg nem gondolkodni feszültséget teremtő dolgokról. Nehéz ezt megfogalmazni, de egyszercsak belekerül az ember egy ''végtelen ciklusba'' amikor csak sodorják magával a gondolatok, nem ragad le semminél sem igazán. Olyasmi lehet, mint végülis maga az álmodás a legtöbb esetben, ott is sokszor egymástól elütő de mégis valamilyen formában kapcsolód dolgokat ''tapasztalunk''. Igazából ezt tartom nehézen elérhetőnek céltudatosan. Elképzelhető hogy ezt nem is lehet céltudatosan kontrollálni, hanem automatikus, mint oly sok minden szervezetünkben.

    [Szerkesztve]

  • cochy

    tag

    Pár hónapja voltam nyelvvizsgázni.
    Este picit sokáig voltam fent, mondom szép lesz... Nem is tudok semmit, meg még fáradt is leszek. Telón beállitottam, h 5:20. A gond az volt, hogy a vonat viszont 5:18-kor indult. :O
    A lényeg h elirtam az időt.4:20-at akartam. Mondták itt többen, h arra kell gondolni, h mikor akarsz kelni és menni fog. Na most ugye én erre nem gondoltam, mindek is, ha ugyis ébreszt a telefon. Hát nem ébresztett.
    És mégis.. :Y mégis 4:20-kor felriadtam. full sötét volt. mondom megnézem már mennyi az idő. még akkor sem esett le. visszaraktam, elgondolkoztam. :Y és kiugrottam az ágyból.
    Hogy mitől ébredtem fel, azt nemtudom. amugy tökéletesen alszok, akár 10 órát is, ha nem ébresztenek fel.

    ez nem pont elalvási techinka, csak gondoltam éljen a topic. meg esetleg ha érdekel valakit a mondókám :R

  • DarkByte

    addikt

    válasz cochy #64 üzenetére

    Helló! Semmi gond nincs ezzel, hiszen feljebb én is írtam egy hasonlót. :D Újabb példája annak hogy a biowekker nagyon jól tud működni, és újabb ''életet'' mentett. :DD Nekem megspórolt 3000 ft-os vizsgáról-hiányzási díjat. Mellesleg 5ös lett a vizsgám úgyhogy megdőlt az a nézete is szüleimnek hogy kevés alvás után nem lehet normálisan vizsgázni. Én meg mondtam hogy: dehogynem, mindent lehet.. csak akarni kell. :)

  • Drizzt

    nagyúr

    Én nagyon rosszul alszom. Kezdjük azzal, hogy hajnal 2 előtt semmiképp nem tudok elaludni az esetek 95%-ában, de ha mégis, akkor meg még éjszaka felkelek. És hiába fárasztom ki magam, ez így marad, pedig mostanában rendszeresen mozgok. Nem tudom,hogy mi lehet a baj, tegnap pl.: még tök jó volt, hogy teljesen elfáadtan csak 1 órát voltam még tudatomnál. És az a baj, hogy már vagy kb. 5-6-szor az is előfordult, hogy nem aludtam semmit egész este, de végig forgolódtam vagy 6-7 órát. Fogalmam sincs mi a megoldás, régebben tanított pszihomókus relax gyakorlatot, de az se ért semmit, pedig azt mondták használhat az alvásra. Bár mostanában inkább csak a fél-másfél óra forgás a jellemző, úgyhogy annyira nem panaszkodok, de néha nagyon durván előjön.

    I am having fun staying poor.

  • frankie!

    őstag

    válasz Drizzt #66 üzenetére

    Szia!

    Én is szenvedtem és szenvedek még néha most is ilyesmi problémával, szellemileg alig tudom magam lefárasztani. A testmozgás segített, de az se mindig. Ilyenkor felkelek, és olvasok (vagy TV-zek), mert ez a hánykolódás szerintem többet árt mint használ. Max. fáradt leszel másnap, de legalább akkor jól fogsz aludni. Egyemista vagy?
    (Főleg a nyári hónapokban fordult ez ez elő, a fülledt meleg teszi lehetetlenné nekem az alvást. Egyszer nyáron kínomban kimentem az udvarra kamerázni a napfelkeltét meg a macskákat ahogy mosakodnak. :) Ha télen is bajod van, próbálj inkább visszavenni kicsit a fűtésen, és jobban betakarózni!)

  • mazda626

    addikt

    Altató zenénél nincs jobb. No meg egy kiadós dugás után is biztosan könnyen elszenderedik az ember. :D

  • Crystalheart

    senior tag

    válasz mazda626 #68 üzenetére

    Altató zene, ja, én pl WarCraft3 vagy God of War 2 soundtrackre meg hasonlókra egész jól el tudok aludni. Nagyon ritkán emlékszem az álmaimra, de ha egy ilyen után véletlenül igen, rendszerint aprítok ott is ;]

    A másikat még nem volt alkalmam kipróbálni :U

    [ Szerkesztve ]

  • koxx

    MODERÁTOR

    válasz Andie #29 üzenetére

    "Utolsó témám: A többszálas agyi tevékenység"

    A bal és jobb agyféltekét idegrostok nyalábja köti össze, amit „corpus callosum”-nak nevezünk. Ez a rostköteg teszi lehetővé, hogy az agy egyik fele a másikkal kommunikáljon, azaz megteremti az információcsere lehetőségét.

    A férfi agya specializált, rekeszekre osztott. A férfi agyának olyan a felépítése, hogy egyszerre egy meghatározott célorientált feladatra képes összpontosítani.
    A nő agya több feladat egyidejű ellátására alkalmas. Egyszerre több, merőben különböző dolgot tud csinálni, az agya soha nincs üresjáratban, mindig aktív. Képes egyszerre telefonálni, egy új receptet kipróbálni, miközben a tévét nézi. Egyszerre vezet, festi ki magát, hallgatja a rádiót és beszél kihangosított mobiltelefonon. De ha egy férfi épp főz és az ember hozzá szól, elfutja a pulykaméreg, mert nem tudja egyszerre nézni a recept utasításait és odafigyelni arra is, amit éppen mondunk. Ha egy férfi borotválkozik és szólunk hozzá, biztos megvágja magát.

    Mivel a nők agyuk mindkét féltekéjét használják, sokuknak nehezére esik a jobb kezüket a baltól megkülönböztetni. A nők mintegy 50%-a képtelen azonnal rávágni, melyik melyik, s előbb egy azonosításra szolgáló gyűrűt vagy szeplőt keresnek pillantásukkal. A férfi, aki vagy csak jobb vagy csak bal agyféltekéjét használja, sokkal gyorsabban különbözteti meg a jobbat a baltól.

    forrás: Ebből a könyvből, ajánlott olvasmány

  • Crystalheart

    senior tag

    válasz koxx #73 üzenetére

    "De ha egy férfi épp főz és az ember hozzá szól, elfutja a pulykaméreg, mert nem tudja egyszerre nézni a recept utasításait és odafigyelni arra is, amit éppen mondunk. Ha egy férfi borotválkozik és szólunk hozzá, biztos megvágja magát."

    Én csak szimplán nem is hallom. Ilyenkor a család - főként nőnemű tagjainak - következtetése, hogy én mérhetetlenül bunkó szemétláda vagyok. :P

  • DarkByte

    addikt

    válasz Crystalheart #72 üzenetére

    Úgy nézem yetike off-topic-os ámokfutása után tette itt tiszteletét :D Nagyon jól jellemzi az ott folyó dolgokat ez a hozzászólása :DDD

    Crystalheart: Nem mondod.. engem azért néha idegesít hogy nem tudok több dologra figyelni. Pl. anyám mindig valahogyan akkor tudja eltalálni hogy meg kellene kérdezni mit is csomagoljon nekem az albérletbe, amikor én gép előtt tevékenykedek valami fontosat.. mondjuk programozok.. na annál idegesítőbb nincs mikor egy hosszabb gondolatmenetben akkor megszakítanak. (mondjuk engem könnyű így zavarni mert elég sokat ülök a gép előtt :U )

    Tök jó hogy páran benéznek ide. Rendesen elhanyagolom a logout blog-omat mi tagadás. Van egy félkész dolgom is, már szerintem lassan meg is romlik. (a J2ME cikkre gondolok) Gondolkodom rajta hogy töröltetni fogom mert nem nagyon van időm, sem kedvem mostanság folyatni. :(

    [ Szerkesztve ]

  • Pulsar

    veterán

    Hi all!

    Hát a hozzászólásokat olvasva sokatokat irigyellek! Én iszonyat mint szenedek az alvással. Nem is szeretek aludni. Bizonyos mértékig feleslegesnek is tartom. Időpazarlás :) Biztos ez is közre játszik abban, hogy nem is igazán tudok. Nálam az elalvás kész rémálom :) Akármennyire is állmos vagyok, nagyon ehezen tudok csak elaludni. Lefekvéskor valami félelmetes mennyisgű gondolat cikázik a fejembe. Nekem ezért is van szükségem a tv-re elalváskor. Kell egy másor ami érdekel, elkezdem halgatni, és arra próbálok figyelni. Ez elvonja a figyelmem a saját kattogásomról, és így nagynehezen elalszom. De ha elalszom sem szép és jó minden. Kb 5 alkalommal felébredek, ismételt szenvedés az elalvással, és a lefekvéstől számított 6 órán belül megunom, és felkelek. Az esetek 70 szánalékában ez így megy. a maradék 30 % az olyan mint a múlthetem, hogy alig 9 órát aludtam egész héten, és így képes voltam egyhuzamba 1 felébredéssel 8 órát aludni :)
    Hát kb én így vagyok az alvással

  • feel good

    aktív tag

    Hetek óta 2-3-4 órákat tudok aludni. Előtte 8-9-10-et is. Semmi változás nem történt, egyszer csak felébredtem éjszaka, és azóta ez van.
    Kezdem megszokni, először furcsa volt, hogy milyen hosszúak lettek a napok.
    Ami a legérdekesebb, hogy nem vagyok kipihent, de nem is vagyok álmos. Így a kettő között. A külvilágot mintha egy üvegen keresztül látnám, de van hogy alvás közben is gondolkozom valamin.
    Na ilyenkor mi van? :)

    Még valami. Akkor alszom, amikor úgy jólesik. Van, hogy a délután közepén, van hogy reggel, van hogy este hattól kilencig. Az időérzékemnek annyi, sose tudom hogy a félhomály az most a reggelt vagy az esti szürkületet jelenti például. Órát se szoktam nézni. Így azért előfordulnak érdekes dolgok.:D

    [ Szerkesztve ]

  • Landsmann

    addikt

    Bizony az ilyen össze-vissza alvások megzavarják a biológiai órát. Ki kell tapasztalni,hogy melyik az az időszak, amikor célszerű lefeküdni. Nekem fél 11 és 11 közötti az ideális. ha később fekszek, (akár fél órával) akkor fáradtan kelek, ha hamarabb, akkor meg álmosan. Persze van időszak, amikor nem érzem jól magam, majd leragad aszemem, akkor olyan 9 és fél 10 között fekszek. Kialvási szempontból ennek nincs jelentősége, mert ugynaolyan hulla fáradtan és álmosan kelek, mint amikor lefeküdtem. De Ez akkor van, amikor rosszul érzem magam. Olyankor az álmosság mindig rámtör. Még az a jó, hogy aludni iylenkor is tudok. Akkor még csak igazán. Akár 12 órát is.
    Nem célszerű a napközbeni 1-3 órányi szunyókálások. Volt, hogy én is csináltam, mert nagyon álmos voltam. Tévét néztem, aztán 5-6 óra tájban megszunnyadtam. Aludtam 1 másfél órát. Aztán éjszeka nehezebben ment az elalvás.
    Azok vannak a legrosszabb helyzetben, akiknek rendszertelen a munkakezdése. Nyílván valmilyen szinten ehhez is hozzá lehet szokni, de mégsem olyn, mint aki nap mint nap azonos időben tud lefeküdni.

    Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1

  • Pulsar

    veterán

    válasz Landsmann #78 üzenetére

    hát én már több mint két éve nyomom három műszakba, és jazem, nem lehet hozzá szokni :) Egy idő után kicsit könnyebben veszi az ember az átállást, de abban egyet értek, hogy az embert teljesen kicsinálja a rendszertelen alvás, és minden már!

  • picur220

    veterán

    Velem pár napja fordult elő, hogy nem tudtam elaludni, csak nagyon későn, és elég keveset. Aztán következő nap simán tudtam (közrejátszhatott, hogy ment a TV egy ideig), azt követő nap megint nem. Eddig pedig csak fogtam, lefeküdtem, elkezdtem gondolkodni valamin, aztán ezt valahogy abbahagyatam, és elaludtam. Mostanában rajtam is az jön elő, hogy azon idegesítem fel magam, hogy miért nem alszom már. Aztán valahogy mindig sikerül elaludni, fogalmam sincs, hogyan, de próbálom nem is keresni a választ. Fogom és alszok, kész.:D

    A nemgondolkodás a másik. Ez valóban nagyon nehéz, egyszer itt is olvastam, hogy néhány PH-s szerkesztő kipróbált egy gépet, aminek az volt a lényege, hogy 2 embernek rákötötték az agyára, egymással szembe ültették, köztük 1 asztal, rajta 1 golyó, és ha elkezdesz gondolkodni, a golyó feléd megy. A cél, hogy "gólt rúgj a másiknak", vagyis a golyó a másik ember felé menjen. Állítólag izzadtak az emberek, mint állat, akik kipróbálták.

    [ Szerkesztve ]

  • legiaap

    nagyúr

    Nálam néha nehezen, néha nagyon könnyen jön álom a szememre.
    Szerintem nagyon sok mindentől függ, hogy az ember, milyen gyorsan kábul el és, kipiheni-e magát kellőképpen.
    Szerintem ezek a legfontosabbak:
    - Hangulat
    - Szoba hőmérséklet
    - Páratartalom
    - Zaj
    - Az ágy ill. matrac minősége
    - Mi volt a vacsora
    - Következő nap
    Ahol most lakok nagyon nehezen alszok el. Fő út mellett lakok és még becsukott ajtó mellett is hallom az utca zaját. Ezek az angol ágyak, meg matracok...hát nem kívánom senkinek sem. És ami még fura, hogy én pl. egész életemben teáztam/teázok/és fogok is és mostanában mindig olyan reggel 4-5 felé igen kell pisilnem és azért sem tudok már aludni. Mert mikor forgolódok, akkor nyomom a hólyagom azt kényelmetlen. Viszont ha felkelek és elvégzem a dolgom, akkor az a röpke 1-2 perc elég ahhoz, hogy úgy felébredjek, hogy alig tudjak visszaaludni. A legrosszabb az egészben, hogy mindig akkor jön rám, mikor már csak pár óra lenne hátra az ébredésig és pont ez a legkritikusabb időszak nálam, hogy kipihenten ébredjek.
    Vannak olyan napjaim is, mikor szerintem csak félálomban vagyok, mert totál emlékszek min agyaltam. Valami gondolatmenet elindult még alvás előtt és az folytatódott is. Ez főként akkor fordul elő, mikor nagyon nehéz napom volt. Ezeken a napokon iszonyat fáradtnak ébredek.
    Nagyon ritkán emlékszek az álmaimra, akkor is legtöbbször
    - vagy épp kerget valaki és tudom, hogy gyorsabb vagyok nála, tudom, hogy nagyot tudok kiáltani, hogy mindenki meghallja, tudom, hogy át tudom ugrani a szakadékot, de mégsem
    annyiszor öltek már meg és annyi féle kép álmomban, hogy az hihetetlen és nagyon valóságszerű.
    - vagy szexelek olyannal akivel már rég akartam, vagy olyannal akivel sosem akartam volna, de mégis sikerült álmomban
    Akkor nem tudok még jót aludni, ha tudom másnap nagyon fontos nap lesz. Pl. utazni megyünk, vizsga lesz, veszek valami nagy értékű dolgot, amire már rég vágytam, stb.
    Ilyenkor egész este azon pörög az agyam és félálomban vagyok.
    Ha pl. másnap időben kell mennem valahova, ami szintén fontos, akkor tuti már az ébresztő előtt felébreszt a szervezetem. És mindig pár perccel az ébresztőm bekapcsolása előtt kelt.

    Röviden ennyi
    :D

    How are U today? Just kidding...I don't care!

  • SirRasor

    őstag

    Akár én is írhattam volna a cikket, mert dettó ugyanebben a helyzetben vagyok. Annyi kiegészítés, hogy már legalább 10 éve ez van. Most vagyok 27, már dolgozom, minden nap korán kelek, és annyira beállt a szervezetem erre, hogy még hétvégén se alszom többet, hanem kelek, amikor kelni szoktam. Rendszeresen sportolok, így testileg is teljesen lefárasztom magam, és mégse megy az alvás.

    A fentiek alapján az egyedüli dolog, és ami összecseng a történeteddel az, hogy hiába dőlök le aludni, az agyam továbbra is kattog valamin, és ez nem hagy aludni.

    Tényleg csak az a megoldás erre, hogy próbálj meg semmire se gondolni. Sok szerencsét ezzel, én 10 éve nem tudom kivitelezni ezt :DD

    Szerintem ez is olyan sajátosság, mint a magasság, vagy a szemszín. Valakinek egyszerűen aktívabb az agya, és ezzel nem nagyon lehet mit tenni.

    Az viszont nekem is feltűnt, hogy ha belemerülök egy olyan témába, ami nem nagyon igényel sok gondolkodást, akkor könnyebb azzal álmodni, és TALÁN mintha hamarabb el is aludnék. De fél óra forgolódás akkor is borítékolható minden nap.

    Ami viszont érdekes, hogy nap közben, amíg zaj van és fény, könnyebben álomba merülök :DD Csak ki teheti meg, hogy délután aludjon..

    Make Love not war!

  • DarkByte

    addikt

    Szent ég. Így 5 év távlatából visszanézni erre a cikkre... hogy is mondjam. Fura. :B Mennyire más dolgok foglalkoztattak akkoriban.

  • moonlight115

    tag

    válasz DarkByte #83 üzenetére

    Én most olvastam. :)

    "Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Új hozzászólás Aktív témák