Új hozzászólás Aktív témák

  • Sir Pocok

    őstag

    Így hirtelen szeretnék egy-két dologra reagálni:

    1. Én nem Parci vagyok álnéven.
    2. Nem is vagyok beépített reklám ember.
    3. Ha volt helyesírási gond sorry érte.

    Motion_Blur & rii :

    Én a LOGOUT-t mértem össze a másik két közösségi portállal, ami szerintem csak a nevében közösségi portál, de ez már egy másik történet. Csak azt írtam le, hogy látok a dologba fantáziát mert szerintem a Logout képes többet nyújtani a többi oldalhoz képest.

    Közösségről:

    „Amikor egy közösségről beszélünk, akkor egyúttal azokról az egyénekről is szó van, akik a közösséget alkotják. Az egyén és a közösség, illetve a közösség tagjai tehát szükségszerűen valamilyen kapcsolatban állnak egymással, függetlenül attól, hogy kisebb (pl. családi) vagy nagyobb (pl. lakóhelyi) az adott közösség. Ennek a viszonynak az alapja az egyének, emberek együttműködése, ahogy a Pedagógiai Lexikon is fogalmaz.”

    „Az ember alapvetően társas lény, ezért természetes igénye a közösségi lét, a közösségben való létezés. A közösség szabad megválasztását nemcsak ez a szükséglet befolyásolja, hanem jelentős mértékben a közös érdekek és értékek. Azok a közösségek, amelyekbe az egyén beleszületik vagy véletlenül belekerül, közös érdekek és értékek mentén jöttek létre. A közösség célja tehát egyrészt, hogy kielégítse az egyén közösségszükségletét, másrészt valamilyen a társadalom számára fontos feladat teljesítése (BÁTHORY–FALUS, 1997., 312. o.). Ilyen módon például az iskola mint közösség lényeges szerepet játszik az egyén fejlődésében, egyúttal azonban a társadalmi szintű oktatás és nevelés feladatát látja el.”

    „A közös érdekeken és értékeken kívül vannak más általános jellemzői is a közösségnek. A közösségek általában közös célok vagy feladatok érdekében jönnek létre. A közös célok eléréséért a közösség tagjai közös döntéseket hoznak, közös lépéseket tesznek. Nagy jelentőségű a közösségi (érzés) tudat(a), vagyis az említett jellemzők létezésének tudata, hiszen ezáltal a tudat által válik lehetővé a közösség (hatékony) működése. A közösségi tudat jelzi, hogy a közösség fontos az egyén számára, illetve az egyén a közösség számára.”

    Ezeket elolvasva mindenki eldöntheti, hogy most az iwiw-nek, myvip-nek vagy a LOGOUT-nak van több köze a közösséghez.


    Remélem most már kiderült az, hogy én nem a fiktív közösségek mellett álltam ki, mert azok az én véleményem szerint sem jók, mert komoly antiszociális hatásai is lehetnek és nem is pótolhatja a valódi közösségi életet.

    Én egyszerűen leírtam, hogy ha már kitalálnak ilyeneket akkor legalább valamennyi közük legyen a dologhoz.

    Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

Új hozzászólás Aktív témák