Új hozzászólás Aktív témák

  • KEndre

    HÁZIGAZDA

    Az okmányirodai ügyintézés országosan 12 óra 40 perctől újra elérhető, a szolgáltatók a technikai hibát elhárították - közölte a VS.hu-val a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Délelőtt az egész országban állt az ügyintézés, mert összeomlott az informatikai rendszer.

    Az átmeneti szünet miatt a KEKKH Személyes Ügyfélszolgálata (1133 Budapest, Visegrádi utca 110.) ma éjfélig várja az ügyfeleket a közigazgatási ügyeik intézésére. Kivétel ez alól azon ügyek, amelyeknek a megoldására napközben is lehetőség volt (például hatósági erkölcsi bizonyítvány, elkészült okmányok átvétele).

    Az okmányirodák informatikai rendszerének jelentős részét az az Idom 2000 nevű cég fejlesztette, amelyet tavaly márciusban az állam 1,3 milliárd forintért felvásárolt, mondván, jobb, hogy ha az ilyen infromatikai rendszerek állami kézben vannak, nem pedig a magánhasznot gyarapítják. Az IdomSoft névre átkeresztelt, immár állami vállalkozás szlogenje: Értéket teremtünk a közigazgatásban.

    A múlt héten az állami anyakönyvvezetés állt le, nem sokkal azután, hogy elindult az új informatikai rendszer. 2011-ben annak fejlesztését is az IdomSoft nyerte el. A központi hivatal akkor cáfolta, hogy ez hiba lett volna. Szerinte csak egy előre tervezett félórás leállás történt az első éles munkanapon.

    Légy óvatos, sokan pályáznak a nehezen megszerzett pénzedre! Tudd, hogy csak te vagy képes megvédeni magad!

Új hozzászólás Aktív témák