Új hozzászólás Aktív témák
-
vamzi
őstag
Én ugyan nem dohányzom, soha nem is tettem, de az előző cikkedet is elolvastam, sőt, minden ezzel foglalkozó cikket, ami a kezem ügyébe kerül. Nem szeretem, ha valaki füstölög és állva tapsoltam, mikor kitiltották sok helyről.
Általános és közép suliban nagyon rühelltem, hogy ki voltam nézve, mert mindig tukmálták, de én sosem kértem, vagy fogadtam el. Nekem szerencsére hamar leesett, hogy a cigaretta nem más, mint egy büdös koporsószeg. Ja és körülöttem mindenki aktív dohányos(szülők, testvérek, rokonok, barátok stb.) Viszont eddig egyik barátnőm sem dohányzott, erre nagyon odafigyelek.
Olyan 12 éves forma lehettem, mikor szó szerint ész nélkül vedeltem a kólát. A 2L-es flakon oly könnyedén csúszott le, mintha így kellene lennie. A cukor persze pörgetett éjjel, nappal, így nem igazán tudtam rendesen aludni és koncentrálni. Egyszer csak bekattant, hogy MIT CSINÁLOK?! És azzal a lendülettel elhatároztam, hogy nem iszom többet. Nagyon nehéz volt az első pár hét, mert folyton a számban éreztem és körülöttem mindenki vedelte. Rendezvényeken is szinte csak ezt lehetett kapni és fogyasztani(legalábbis akkor így tűnt nekem). Ennek már több, mint 10 éve. Most 23 vagyok és még mindig nem ittam egy korty kólát sem, nem hiányzik.
Ha elmegyek szórakozni, akkor alkalomfüggő: sör, bor, pálinka, koktél, ha pedig vezetek, akkor jellemzően epres cappy.
Lehet, hogy ez az egész történet hülyén hangzik, de ugyan az a helyzet, mint a cigivel.
Amiket eddig száműztem az életemből:
Cigi, kóla, kávé, energiaital, bolero italporAmiből többet szeretnék az életembe: zöldség, gyümölcs, mozgás
Ja és a lényeg: Köszi a könyvötletet, valószínűleg birtokba veszek egyet.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Proxmox VE
- Autós topik
- Vezetékes FEJhallgatók
- Motoros topic
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Yettel topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 országban elérhetetlen lesz
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- További aktív témák...
- MECHANIC PCB repair PAD - 2. generációs kialakítás
- DC csatlakozós ventilátor kábel - 1 utas vagy 3 utas változat
- ÚJ, bontatlan iPad PRO 13 (2024) M4 CHIP! 256GB WIFI asztrofekete, 1 év Apple garancia!
- Samsung Galaxy S22 Ultra 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP Victus 16-r1019nt - ÚJ 16" FullHD IPS GAMER notebook - i7-14700HX, 32GB, RTX 4070
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest