Új hozzászólás Aktív témák

  • guga

    Közösségépítő

    válasz lorenzen #6 üzenetére

    Vajon a valóságok egymás mellett léteznek? A hívők esetében, a hitvilág szerint. Az ateisták esetében a fizika törvényei szerint. Melyik a piros, és melyik a kék kapszula?
    A hívő emberek boldogabban élnek? Kiszolgáltatottabbak ha az érdekeiket kell érvényesíteniük?

    Üdv! :D

    A piros vagy kék kapszula Isten esetében nem játszik szerepet. Nem az ember képességeire van bízva, hogy felismerje az igazságot, ugyanis önmagától senki nem tudja, képtelen.
    Az elveszett báránynak nem feladata, hogy megkeresse a gazdáját és eldöntse melyik az.
    A gazda keresi meg az elveszett bárányt, a gazda felelőssége, hogy a bárány a megfelelő akolba kerüljön.
    Ezért esik ki a kapszula.

    Akik Istentől születtek nem tartják fontosnak az érdekeik érvényesítését. Eszközök Isten kezében, Isten használja Őket a saját érdekeinek az érvényesítéséhez.

    1. Jn 5,30 Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.
    2. Jn 6,38 Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.

    Én is ugyanezt vallom, nem szeretnék a világgal versenyezni, sem a saját akaratomat érvényesíteni. Istennek szeretnék engedni, mert ha valamit Ő cselekszik az életemben, akkor az megmarad.
    Az emberek elért tudása, képessége, gazdagsága nem csak múlandó, hanem hiábavaló is.
    Mivel velük együtt elveszik.

    Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Új hozzászólás Aktív témák