Új hozzászólás Aktív témák
-
HuMarc
addikt
Nyilván az, hogy krétára sem telik, az a másik véglet, én nem is ez ellen írtam azt, amit írtam Egyébként az, hogy van-e interaktív tábla, illetve kréta, az két teljesen különböző dolog, mivel a legtöbb helyen TÁMOP-os, illetve EU-s pályázatokból lettek ezek a tábkák beszerezve, ettől az nyertes iskolák nem lesznek jobban ellátva krétával.
Huma (#23): Általános iskolában, ahová jártam, több tanár is használt írásvetítőt, és ilyen írásvetítőkből szerintem 1 db volt 20 évnél fiatalabb, az is hibás volt. A gépekről annyit, hogy 10 éves gépek voltak WinXP-vel, réges-régen elavultak. Csak tudod, hogy mi a gond? Hogy csak olyan tankönyv volt forgalomban akkoriban (most nem tudom, hogy milyen tankönyveket forgalmaznak jan. 1 óta), amiben WinXP-nél újabb dolgok nem is nagyon voltak.
Szóval maga a kerettanterv is le van maradva öt-tíz évvel, amint azt az előző hozzászólásomban is említettem. Így az, hogy milyen régiek az eszközök, bizonyos szintig még lényegtelen. Nyilván, 18 éves Win95-ös gépekkel azért már kevés helyen találkozni.
És igen, részben az a bajom, hogy túl modern az egész. Én ugyanis Narxis (#2) hozzászólására reagáltam, amiben azt írja, hogy így kéne kinéznie egy XXI. századi iskolának. És szerintem meg teljesen felesleges, hogy informatika órán kívül ilyen felszereléssel dolgozzanak a gyerekek. Mert több dolog van ami elvonhatja a figyelmüket (Némá' Pistike, leszedtem gyors a GTA-t, nézzed azt az autót!), mert kevésbé fognak a tanárra koncentrálni, és mert az, hogy napi 5-6 órában egy monitor előtt üljenek ilyen fiatalon, annak abszolút nincs értelme.
Új hozzászólás Aktív témák
- Cyberpunk 2077
- MIUI / HyperOS topik
- Bugfix van, magyarázat nincs az iOS-ben újra feltűnő, korábban törölt fotókra
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Motoros topic
- Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Mesterséges intelligencia topik
- xDefiant
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen