Új hozzászólás Aktív témák
-
stutga
tag
Az a baj hogy mire megvan a szakmai tapasztalat meg a nyelvtudás addigra a 260Ezer bruttó meg a mama foztje -általában- kevés a londoni 1M-s nettóhoz képest. :/
De javul a helyzet (?)!
-
Béééla
őstag
Hát akkor tessék több skillt összeszedni, hogy 260 nettó legyen a kezdő (nem lehetetlen, csak kevesebbet kell az árokparton ébredni és kicsit többet foglalkozni az egyetemen kívül tanulható dolgokkal)
A helyzet meg javul, mert egyre több cég jön rá, hogy nem éri meg messzi Kínában meg Indiában fejleszteni és hozzák ide a fejlesztést. És ők szép fizetést (is) adnak.Londonban az élet sem ugyanannyi - egy kicsit jobb hazai fizuval akár többet is félre lehet tenni mint egy kinti fizetéssel és léttel. Persze ellenpélda is van bőven
Kicsit off is legyen: pont a hétvégén hallottam közgazdásztól, hogy pályát tévesztett. Kicsit propagálni kellene a fiatalságnak, hogy mennyire krvajó mérnöknek lenni.
Bélabá
-
haxiboy
veterán
Én mérnökinfón tanulok, a nálunk végzett gépészek olyan 200k körül van a kezdő fizetésük, de ez sem mostani adat, legutóbb majdnem 2 éve voltam előadáson ahol ilyenről beszéltek. Konkrét helyet nem közöltek, csak átlagot, épp ezért nagy a szórás mert lehet valaki keres 500k-t valaki meg 120k-t.
Illetve a mérnök szakmák között is nagy szórás van.[ Szerkesztve ]
Premium Mining Rigek és Gamer/Workstation gépek: tőlem, nektek :)
-
Apollyon
Korrektor
Igen, vannak cégek akik jól fizetnek, de oda be is kell kerülni valahogy, bár azt nem tudom mekkora a túljelentkezés.
Meg azért ha akad jó példa is, valahogy mégsem érzem azt hogy Magyarország a lehetőségek országa lenne. Igen, Londonban a magas fizu mellé magas költségek is járnak, viszont ott jóval magasabb az életszínvonal.
Mint ahogy már korábban egy másik topikban ezt kielemeztük, a jó fizetés még nem életbiztosíték arra hogy ebben az országban boldogan éljünk, pl. az ország gazdasági helyzete ettől még ugyanúgy xar marad, az egészségügy katasztrofális állapotban van és enyhén szólva nagyon nem úgy néz ki hogy ez pozitív irányba fog változni.
A ~260 bruttó fizetés pedig maradni fog, mert mindig lesz olyan, aki ennyiért is el fogja vállalni a munkát, aki meg nem, az úgyis elmegy, de a helyére garantáltan jönni fog másik. Legalábbis addig amíg az oktatás nem hullik darabjaira a többi intézménnyel együtt.
Az általánosan magas (vagy mondjuk inkább kiérdemelt) fizetésekért egy elég nagy reform kellene vagy szemléletváltás vagy ilyesmi, de jelen körülményeket tekintve ez csak egy lázálom.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
Béééla
őstag
Van ám túljelentkezés!
Csak amit láttam egyetemista koromban, hogy nagyon kevesen tanulnak, a legjava a kettesért jön, vastag réteg a vizsgán akar átmenni, és egy leheletvékony réteg képzi magát átlagon felülire. Nem nehéz kitalálni, kit vesznek felMeg azért ha akad jó példa is, valahogy mégsem érzem azt hogy Magyarország a lehetőségek országa lenne.
Én pedig azt látom, hogy elindult a fejlődés rögös útján. Nem lesz egyszerű és rövid sem, de legalább elindultunk. (mögötte meg roskadozik az oktatás úgyhogy van baj is mellé, de legalább az irány nem a legrosszabb) Egynéhány év eltelik, mire általánosan jó fizetések lesznek, de akkor nem ezerkettő lesz a fodrász. (bár egyes melósok bőven nyugati ceruzával írják a számlát keleti munkamorállal és minőséggel)A 260 fizu tényleg megmarad, amíg valaki annyiért dolgozik. Csak a 4000 pozíció mutatja, hogy kénytelenek versenyre kelni.
@Narxis:
Csak az utóbbi két cég csinálta-csinálja ezt, ahol dolgoztam, és több helyről hallom hogy K+F-et hozzák hozzánk, bővítik a fejlesztést, estébé. Csak ez nem olyan hangos esemény, mint egy gumigyár megnyitója.[ Szerkesztve ]
Bélabá
-
bambano
titán
kevered a fogalmakat. kezdőfizetést az kap, aki nulla életbeli tapasztalattal kiesik az iskolapadból.
aki egy évig gyakornok volt (tegyük fel, a mostanában szokásos heti 20 órában), annak van egy év munkatapasztalata, az nem kezdőfizetést kap.egyébként hogy jött ki pont 4000? se több, se kevesebb?
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
az ugye megvan, hogy a szakmai gyakorlat az pár hét és a kutya sem ellenőrzi, hogy mekkorát linkelsz benne, míg a gyakornoki program az években mérhető? ráadásul normálisabb helyen a gyakornoki állásban fizetést is kapsz, főleg, hogyha rendes munkát is végzel.
a gyakornoki program nem ritkán csak adótrükközés, simán nevezhetnéd rendes munkahelynek, fél vagy egész állással, ha nem arról szólna, hogy az egyetemen főállású diák másodállásban lényegesen jobb adózási és járulékfizetési kondíciók mellett dolgozik.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
a gyakornoki program rendes cégben arról szól, hogy ismerd meg a céget, de nem csak blabla hr-es picsogás szintjén, hanem tényleg, illetve a cég megismerhessen téged. utána közösen el tudjátok dönteni, hogy melyik részlegre és munkakörbe lennél a legalkalmasabb. pl. a Bonafarm gyakornoki programjában 3 havi rotációban körbezavarnak a komplett vállalatcsoporton, ami kitesz egy évet vagy többet. emellett bizonyos fokig elkezdenek felkészíteni a vállalaton belül speciálisan használt cuccokra (ilyen-olyan folyamatok, azok it támogatása, stb.). lényeges, hogy elvileg termelő munkát nem végzel.
ehhez képest láttam már olyan gyakornoki programot, hogy elmondták, hogy igen, ezt meg azt kéne, de most meg vagyunk szorulva az aktuális projekt határidővel, úgyhogy itt a gép, és akkor ezt kell csinálni. szóval puff be a mélyvízbe, konkrét termelő munkában. komolyan hiszek benne, hogy ez az utóbbi a gyakoribb nálunk.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Blindmouse
senior tag
Ebből a négyezerből a nagy része Bosh, Mercedes, és egyéb nagyvállalat, ahova nyakkendős aktakukacnak vagy rabszolgának kell a mérnök.
Igazi mérnöki munkapozícióból sokkal kevesebb van. Ha rájönnének végre a cégek
hogy ha adsz egy titkárnőt egy technikust és egy mérnöksegéded a mérnök alá, hogy csapatban dolgozzanak,
akkor a mérnök a jelenlegi munka többszörösét képes lenne megcsinálni.
Nem csodálom hogy többszáz mérnök kell egy zsíroskenyér megkenéséhez, ha az idő 99%-a papírmunkával meg olyan munkával emgy el, ami nem a mérnök dolga.[ Szerkesztve ]
3440x1400@120Hz #ultrawidemasterrace #gloriouspcgamingrace
-
villamos
őstag
Nemértem egy rahedli "mérnök" rohan át az országon, nap mint nap, mostanság, őket nem lehetne alkalmazni?
[ Szerkesztve ]
Szép álmokat csillagom! És amíg te csicsikálsz, én hozok neked egy... LÁNGSZÓRÓT TAKAROGGYÁ!
-
tatala77
tag
No, nekem meg abból van már elegem, hogy mindenki sw fejlesztő mérnököket keres agyba-főbe...
IT mérnökként én kliens oldali supportos vagyok, a 4 Win verzión kívül ( Xp, 7, 8/8.1, 10), szerver oldalon Win szerverek, linux szerverek, hálózatok és hálózati eszközök, CCNA, több, mint 10k kliens gép 200 egyedi szoftverrel, mindennek a naprakész tartása, stb... erre kapok nettó 220-t havonta, nem kezdőként (10+ év).Nem szeretek kockulni a gép előtt, utálom a programozást (pedig anno DOS 5.0 batch programozással kezdtem, és most is összedobok bármikor egy logon/logout szkriptet, de ismerem a C/C++-t is, 2 évig dolgoztam vele), de csak ilyen szakembereket keres mindenki. A Cikkben említett cég honlapján is megnyitottam az Állások oldalt, csak ilyen volt.. a Profession.hu, jobline, stb. napi álláshirdetéseinek 95%-a is ilyen. Ha jelentkezek egy vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó céghez, csak értékesítőt keresnek, én meg utálok eladni...
Szóval, nem egyszerű... meg azért nem mindegy, hogy IT mely területe...
Kor kerék derék. Lali, a lila ló elalél.
-
Tigerclaw
nagyúr
Az állítólagos k.drága Londonban még minimálbérből is meglehet élni úgy, hogy még félre is tehetsz havonta egy szép összeget...és ez csak a minimálbér. Drága az albérlet, de mondjuk pesti számokhoz képest már nem annyira, illetve drága az utazás, de minden más olcsóbb, vagy ugyanaz. Ha ott elcsípsz egy mérnöki állást az itthon sehogy sem tudják/akarják überelni. Az itthoni cégeknek csak az a szerencséje ebben az esetben, hogy ott nem azt az angolt beszélik, amit itthon tanítanak, vagyis hiába van akár felsőfokú nyelvvizsgád, azzal sokra nem jutsz kint és egy mérnöki álláshoz nem akármilyen szinten kell kommunikálni. Illetve a másik gond, hogy nem kompatibilis a két iskolarendszer és főleg a műszaki szakmákat honosítani kell, sőt extra tanfolyamokat elvégezni, ami nem lehetetlen, de nem is úgy megy, hogy bemutatod az europass-os diplomádat és lemennek hídba. (azt se tudják, hogy mi az az europass, meg azt se hogy azt nekik el kellene fogadni. Bizonyos informatikai végzettségnél mondjuk nincs ilyen gond, mert ha tudsz programozni, akkor az nekik is elég.
Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.
-
Tigerclaw
nagyúr
Az egészségügy összességében szerintem itthon még mindig magasabb szintű, mint mondjuk az Egyesült Királyságban, de gyorsan fejlődnek. Sok területen jobbak, de pl. a szaktudás átlagosan alacsonyabb. Ezért is szipkázzák el más országból az orvosokat, nővéreket. Ott sajna könnyen belefuthatsz nagyon jó és nagy rossz orvosokba is, attól függően, hogy melyik országból, milyen oktatási rendszerből jött.
Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.
-
rsf
senior tag
válasz Blindmouse #21 üzenetére
Szerintem az itthoni cégeknél a szemlélettel van a legnagyobb baj.
A legtöbb helyen órabérben van a mérnök és a főnököknek az a lényeg, hogy ledolgozd az előírt 8órát.
Aztán meg csodálkoznak, hogy a csapat nem hatékony....“Az a baj a világgal, hogy a buták mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.“
-
vzozo
senior tag
250k vs 1m a legközelebbi nyugati országban a kezdőfizu...miről beszélünk? Akár ingázni is megéri 4x-es fizuért.
Hagyjuk már ezeket az urban legendeket.
A payscale.com szerint az osztrák software engineer / software developer fizu mediánja 35-36k EUR, bruttó. Ha Bécsre nézem, akkor 39k, IT consultantra már 43k. Azaz havi 2900-3600 euró.
Ismétlem, ez a median, amiben nyilván benne van kezdő, de a 20-30 éves tapasztalattal rendelkező senior is. Az egész szektor.
Szóval akkor ebből szerinted hogyan jön ki a havi 3000+ eurós KEZDŐ fizu?
Szerk: tatala77: menj át szupportról valamilyen üzemeltetésre egy multihoz, ilyen háttérrel (és ha tényleg van benne tudás is, nem csak az évek), ennél jóval többet fogsz keresni.
[ Szerkesztve ]
-
Hiftu
senior tag
Ha sok a nyitott mérnöki állás akkor két dolog lehetséges:
* nem fizetik meg a jelentkezőt az elvárt tudásért
* nem képeznek elvárható tudással rendelkező embereket.Az első pont esetén nincs min csodálkozni.
A második pont esetén bele kellene fektetni pénz és energiát a cégeknek, hogy
jelen legyenek a főiskolákon/egyetemeken. Közös képzés például a cégeknek is jól jöhet.Amig erre nincs pénz és energia, addig lehet jajgatni, hogy de nagy szar van. Az is marad.
Tessék mondani, lehet itt hazudni? - Kaszt: Decker, Faj: Troll, Működési Terület: Prohardver
-
Lacy6
senior tag
Szinte alig van jó szakember Magyarországon.
Én csak technikus vagyok, de pont most vettek fel egy gépészmérnököt mellénk.
Hááát mint aki most született, annyi tudása van a szakmáról.
170-et kapok nettóba + járulékok (20K). (26 évesen)
Nem vagyok elégedett, 220-at el akarom érni nettóba.
Ha nem kapom meg, akkor nem fogok szenvedni fősulival, hanem kimegyek külföldre.Én vagyok Isten büntetése. Ha nem követtetek volna el nagy bűnöket, Isten nem küldött volna engem büntetésként rátok!
-
Ragnar_
addikt
Ironikusan értettem, eddig aki külföldön dolgozott és kérdeztem a munkakörülményekről pont azt emelték ki, hogy a x4 fizetéshez sokkal nyugodtabb munkakörnyezet is jár.
[ Szerkesztve ]
Ryzen R5 1600X - ASUS PIRME-B350 PLUS - 2x8Gb G.Skill Aegis 3GHz - Gigabyte 1070 G1 Gaming
-
Pikkolo^^
addikt
Az említett cégek gyártással foglalkoznak az sw fejlesztő és társai szakmákat kérlek ne hozzátok fel példaként, mert nem releváns.
"A válaszadók fele (50,2%) szerint a mérnököket sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg eléggé a hazai vállalatok, és sokak (36,5%) szerint irreálisan magasak a követelmények is a jelentkezőkkel szemben."
Ezzel teljes mértékben egyetértek. -
Hiftu
senior tag
A statisztikádnak nem tudok ellent mondani, mert nincsenek ilyen információim.
Ha elég középszintű végzettség ezekhez a munkákhoz, akkor miért lennének üres poziciók?
Miért nem jelentkezne és töltené be az állást érettségivel rendelkező ember?Tessék mondani, lehet itt hazudni? - Kaszt: Decker, Faj: Troll, Működési Terület: Prohardver
-
Ruuwa
tag
Roadshow meg PR helyett oktatásra kellene költeni, és nem csak egyetemi szinten. Az egy dolog, hogy nincs elég mérnök, de könyörgöm, egyetemi tanár sincs. Konkrétan tanultam olyan tárgyat, amit egy ember tanít a 300+-os évfolyamnak, előadást és gyakorlatot is. És államvizsga tárgy. Sokkal több sebből vérzik ez a mérnökhiányosdi.
Valami tréfás, humoros, mégis mélyenszántó gondolatokat magában hordozó, rövid, velős mondat, mely egyéniségem rendkívüli sokszínűségéről tesz tanúbizonyságot.
-
tatala77
tag
Bankban dolgozok
Egyébként pont most van több bankban is (amiről tudok: K&H, Raiffeisen és OTP), hogy sorban rugdossák ki a tapasztalt és JÓ IT szakembereket, aztán rájönnek, hogy ez az üzemeltetés rovására megy már, és 1,5x-2x bérért visszaveszik őket. Na, egy ilyenre pályáznék én is
Egyébként simán elmennék egy IT auditor állásra is (végzettségem ahhoz is van), csak a min. ügyben kezdő lennék...Kor kerék derék. Lali, a lila ló elalél.
-
Fecniii
tag
pfff. Építészmérnök MSC. Ma Magyarországon 140e bruttó fizetés 1 év munkaviszony után 4 órában minimálbérre bejelentve a többi zsebbe (vagy be sem vagy jelentve hanem számlázhatsz órabér alapon). Nincs ennél rosszabbul fizetett és kevésbé megbecsült mérnöki szakma miközben mindenki épületben lakik, dolgozik. A felelőssége közben sokkal nagyobb mint bármely más mérnöknek. .
[ Szerkesztve ]
-
bambano
titán
alapvető probléma több szakmában is, hogy a cégek azt várják el, hogy az egyetemek pont az ő igényeik szerint kész embereket adjanak ki, az egyetemek meg általános képzést tartanak arra számítva, hogy a helyi konkrétumokat majd megtanítják helyben. és sem az egyetemek nem hajlandók elmozdulni erről a pozícióról (helyesen), sem a cégek.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Ragnar_
addikt
Mert követelmény a mérnöki végzettség. De hogy a munkakör mit követel meg az egy másik kérdés. Logisztika, minőségbiztosítás, beszerzés és társai túlnyomórészt kapcsolattartás, kimutatások készítése stb simán hetek, hónapok alatt megtanulható folyamatok.
[ Szerkesztve ]
Ryzen R5 1600X - ASUS PIRME-B350 PLUS - 2x8Gb G.Skill Aegis 3GHz - Gigabyte 1070 G1 Gaming
-
Fecniii
tag
Azt nem tudom hogy túlkínálat van e, de munka mostanában egyre több van, legalábbis a válság utáni állapothoz mérten. Elhelyezkedni mostanában ugyan könnyebb mint mondjuk 2 éve de fizu sehol sem elégséges cserébe elvárt hogy átlag napi 10 órát melózz túlórát persze nem fizetnek. (jó esetben a túlórát kiveheted szabinak) Sok építészt képeznek de azok akik elvégzik az egyetemet a nagy részük a végére kiég és nem a szakmában helyezkedik el. (A tanárok tesznek róla hogy így legyen, különben kikerülve elviszed előlük a munkát). Egyébkét simán lenne meló ebben az országban 2x ennyi építésznek is, elég körbenézni mennyi felújításra váró épület van, persze arra senki nem akar költeni. Szomorú az építészek helyzete.
-
Kékes525
félisten
Ezért is fejlesztik vissza az oktatást nálunk. Másrészt a bevándorlók miatt aggódunk, akik igazából átvándorlók, akkor amikor nagyon nagyszámú a kivándorlás. Az oktatási rendszerünk nem tud lépést tartani az elvándorló szakemberek számával.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Tigerclaw
nagyúr
Építőipari cégnél dolgozok jelenleg, de talán egyetlen építészmérnök sincs a cégnél, pedig nem ártana. Helyettük ilyen-olyan végzettségű embereket alkalmaznak minimálbér környékén. Még építész technikus sincs.
Egyébként az alacsony fizetés nem csak a mérnökökre, de középfokú végzettségű szakemberekre is jellemző az országban mindenhol, ahol nagyobb a munkanélküliség. Ezeken a helyeken nyugodt lehet az ember, hogy az álláshirdetésben szereplő "versenyképes fizetés" a minimálbért jelenti, vagy ahhoz nagyon közel van, a maradék (ha van), akkor meg fekete pénz zsebbe, az alkalmazott meg választhat, hogy elfogadja ezt a helyzetet vagy megy vissza munkanélkülinek.
Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.
-
Kékes525
félisten
válasz Tigerclaw #48 üzenetére
A mérnökök fizetését nem lehet növelni Magyarországon, mert az bérfeszültséget okozna más szakmákkal. Az átlagos bérszínvonalat kellene növelni. Ez viszont sokkal jobb gazdaságot és sokkal jobb gazdaságpolitikát igényelne.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
Új hozzászólás Aktív témák
- Ryzen 9 5950x csúcs processzor 2 év garanciaval
- Keresek - Macbook Air M3 16GB / 24 GB - 512 GB SSD - Magyarországi beszerzés, tehát kb. 3 év garit
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad T14 G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 16GB /512GB FHD IPS
- Ej-ha Lenovo Thinkpad T14 G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 32GB /512GB FHD IPS
- Eladó Nitro Venture TLS Snowboard Bakancs 46-os
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest