Új hozzászólás Aktív témák
-
hito
nagyúr
Vártam ezt a tesztet és a készüléket nagyon, de mire ideért elmúlt a varázs Egy HDMI kimetettel elgondolkoznék rajta egy év múlva. Kár, hogy azt lehagyták. Persze így is nagyon ott egyben van.
hbandit610: miért ne lett volna normális navi az N900-on? Sygic-nél jobbat el se tudnék képzelni.
[ Szerkesztve ]
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Sziasztok! Leginkább ex N900 tulajoktól kérdezném, hogy jelen pillanatban az N9 hol van hackelhetőség szempontjából az N900-hoz képest? Értem ez alatt azt, hogy N900-al szinte bármit meg lehet csinálni amit számítógépen (még külső DVD-t, illetve vezetések netet is lehet rá kötni), a legbrutálisabban hackelhető készülék, köszönhető a maemo5-nek. Néhány hónappal ezelőtt tettem fel ugyanezt a kérdést egy másik fórumban, ott azt mondták, hogy egyelőre ilyen téren elég messze van az N900-tól, de mivel testvérplatformokról van szó, ezért elképzelhető, hogy idővel ez változik és egyre inkább kiaknázzák az N9-ben rejlő lehetőségeket. Nagyjából akkor ez úgy állt, hogy az N900 szinte megegyezett egy asztali linux rendszerrel, az N9 pedig egy nagyon jó okostelefon aminek az OS-ben sok lehetőség rejlik, de akkori állás szerint nem több mint egy okostelefon. Változott ez valamennyire? Közelít ilyen téren a készülék a maemo5-höz/N900-hoz? Váltanám le az N900-am a nem túl naprakész hardveres képességei miatt, de csak akkor ha van ilyen téren potenciál az N9-ben.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Sziasztok! Mi igaz abból, hogy elvileg megoldották az N900 alkalmazások N9-en történő futtathatóságát?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Az az álmom Egy időbe még hirdetést is feltettem ide, hogy keresek N950-et.
"A harmattan gyakorlatilag maemo6 ami kompatibilis a meego api-val. De létezik MeeGo Ce szoftver is." Ezeket meg annyira nem ismerem. Maemo5-nél megtorpantam.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Sziasztok! Ez a NITdroid nagyon alpha állapotban van? Ha lenne egy működő ICS rendszer dualboot-al N9-re akkor bátrabban mernék belevágni. Illetve böngésző mennyit feljődött? Flash támogatás még mindig nincs, csak HTML5?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Sziasztok! Mára érkezett el oda a kíváncsiságom, hogy vettem egy N9-et, méghozzá 64GB-osat Azóta nehéz letörölni az arcomról az elégedett vigyort.
Első kérdésem: hol tudok itthon beszerezni hozzá microUSB takaró fedelet?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Egyelőre nagyon kézreáll Úgy tudom, hogy a nokia nem ad ki a keze közül alkatrészt. És szerintem ez az. Pl. ha a hangszóród rossz és nem akarod ott megcsináltatni, akkor nincs megoldás meg nem adják oda pénzért sem az alkatrészt.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4053 üzenetére
Köszi, megtaláltam, de ők Baján vannak. Elsétáltam a Váci úti Nokia Care-be (West End-del szemben) és vettem rögtön két darabot is, 1000Ft/db áron
Közben a mihez tartás végett lőttem 7-7képet az N9-el és az N8-al is, gondoltam összeszkanderoztatom őket. Ki is fordult a szemem az eredmény láttán. Egyértelműen jobb az N8, de nem annyival mint gondoltam.
Az N9-nek jóval szélesebb a látószöge, ezt alig mertem elhinni, de így van. 100%-os nagytásban megveri az N8 az N9-et, de ha az ember csak úgy ránéz egy olyan képre ami ideális fényviszonyok között készült, még akár lehet is jobb az N9. Nekem legalábbis pár kép jobban tetszik tőle.Úgyhogy nyugodtabb szívvel válok meg az N8-től, igazából csak az FM transmitter fog hiányozni, de nagyon. Nem is értem, hogy ezt hogy gondolták. Benne van, de nem lehet működésre bírni
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz konyi79 #4059 üzenetére
Az N9-cel előbb lőttem a képeket, és felváltva készültek Mondom én, hogy nem rossz ez. Vagy az N8 is szar
Néhány apróság: Sony Ericsson MBW-150 BT karórához nincs véletlenül app? Áruházból letöltöttem a flash plugin-t, firefox-szal megy is, de 240p a max. Lehet ezen változtatni? 360p jó lenne legalább. Bekapcsoltam a fejlesztői módot, de egyelőre fölöslegesen. Milyen érdekes hack-ek vannak és hol írnak erről bővebben?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
-
hito
nagyúr
Gyerekek! Ami mi, hogy egy sima 700MB-os avi is akad a gépen? Elvileg ennek a vasnak a 720p-vel is el kéne bánnia, ezek után azt meg se merem próbálni, mert elfüstöl. Ez elég harmatos eddig
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4074 üzenetére
Szövegértelmezés kollega! Nem a 720p miatt reklamáltam, hanem a sima 700MB-os divx miatt, ami elég csúfos ha ott elvérzik. Márpedig ez történt. Csak megjegyeztem, hogy ezen a hardveren még a 720p-nek is laggolás nélkül kéne mennie. Ehelyett a sima avi-tól is maga alá csinál.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4076 üzenetére
Nem egérmozi kell, hanem azt hogy egy csúcsnokia 120eFt-os telefon lejátsza gond és konvertálgatás nélkül a sima divx avi-t, méghozzá a beépített médialejátszó segítésével. Csűrheted-csavarhatod, ennek úgy kéne mennie ahogy leírtam: kovertálás, gond és kérdés nélkül. Nehogy már ez túl nagy elvárás legyen!
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Milyen (ajánlott) alternatív videólejátszó(k) van(nak) rá amit érdemes feltenni?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Megnéztem jópár videóval és valószínűleg a kódolással volt a gond a filmnél, mert a többit szépen viszi. Viszont mkv-t nem nyit meg sajnos. Nem baj, HDMI kimenet híján nem is kell, elég ha a divx-et viszi stabilan.
Hogyan kell root jogot szerezni N9-et? N900 csak telepíteni kellett a rootsh-t és annyi. Itt nem valami inception-t kell megcsinálni? Ha igen, azt hogy?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Ma a root és a wget után érdekes dolog történt. Reggel vettem le a töltőről és délre 50%-ig merült és szinte nem is használtam. Hogy tudom megnézni a háttérben futó processeket?
Más: gyári böngészőben sehol nem lehet beállítani a desktop agent-et? Mindent mobil verzióban jelenít meg és nem találom, hogy hol lehet átállítani.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Ezt a nyamvadt autómatikus fényerő állitást nem lehet valahol kikapcsolni? Felnyomom full fényerőre, erre csak állitgatja magának amilyen fényviszony van. A beállitáson belül marad maxon, de hol leveszi, hol ráadja.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4104 üzenetére
Ettől félek én is. Kevés embernek van itthon és akinek van az is csak egy jól működő, szép igényes okostelefont lát benne Pedig fossá kéne hackelni, mint annó az N900-t lehetett. Az az alpha és az omega, csak már gyenge a vas sajnos. Ezért is vettem N9-et, hátha abba megtalálom az N900 utódját, de sajnos semmi mozgás. Én meg kevés vagyok hozzá.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4107 üzenetére
Az a kernel engem is érdekelne majd Tudsz irni hozzá? Nem csak beállitást tudsz szerkeszteni? N900-on nagyon egyszerű volt saját profilt letrehozni. Egy fájlt kellett hozzá szerkeszteni és úgy állitottad a frekvenciát és a feszültséget ahogy akartad.
De mi az az inception??? Valaki mondja már meg
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Köszi, emésztem az infókat. Már nálam is fenn van az inception. Egyelőre semmi változást nem tapasztalok, ikon nem került ki, terminálba ugyanazokat kell beirni mint eddig. Akkor mi is történt?
jamesb2: várom a tapasztalatokat!
[ Szerkesztve ]
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4114 üzenetére
Először az inception-t telepitettem, mindenre nyomtam a jeszt, utána meg azt a másodikat és reboot-oltam. Minek kellett volna történnie?
Megint lefuttattam, de kurv@'ra semmi változás. QTTweak-ből futtatom, mindenre nyomom az igent, pw-öt megadom, a végén közli, hogy kész és ennyi. hol kéne tapasztalnom a válatozást?
[ Szerkesztve ]
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Jamesb2 #4116 üzenetére
Nem. Semmi szükségem rá. Soha nem fotóztam panorámát. Már nyomkodok össze-vissza mindent a QT-ben. Most a browser mods-ot próbáltam ki, telepítette az Opera tablet browser-t. Jópofa. De még így sincs benne pl. billentyűzet csere, csak a beépített fos.
Egyébként N9 röhej a netezés. Beépített marha gyors és jó a billenytű de sajnos csak mobil nézetben dolgozik (nincs asztali nézet beállítási lehetőség), Firefox eszi a flash-t (úgy ahogy, de megy) viszont nem lehet beállítani a user agentet desktop-ra szintén, Opera meg marha gyors de nincs flash és nokia billyetyűzet. Hogy a faxomba tudták ezt összehozni? A hármat kéne egybegyúrni és tökéletes lenne. De így folyton váltogatni kell.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Én meg találtam egy érdekes leírást amivel java alkalmazások futtathatóak az N9-en. Sajnos az export-nál elakadok, azt írja, hogy "bad variable name".
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Lenry! Miért vennél N9-et ha most vehetsz QWERTY-s N9-et is?
Akinek esetleg a tökéletes telefonhoz már csak a fizikai gombsor hiányzik, az keressen priviben, mert van egy eladó Nokia N950-em. Igen, Nokia N950.
[ Szerkesztve ]
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz Kobak77 #4545 üzenetére
Annak a töredékéért árulom (90eFt), mert van egy pici kijelzőhibája. A működését nem befolyásolja. Egyébként apróba fenn van a hirdetésem róla. Bele is tettem az e-bayes linket, 2nap alatt kelt el 1500$-ért
Jamesb2: amilyen pszichopata vagyok még a duplájáért is megvettem volna, csak hogy beteljesüljön egy régi álom.
[ Szerkesztve ]
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
-
hito
nagyúr
Open mode kernel pr1.3-nál hogy működik? Ezt kell telepítenem?
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Kérnék egy kis segítséget:
- fenn van az inception, mégse tudok vele semmit kezdeni. Régen N9-emre feltettem és valahogy előhoztam valami menüt ahol lehetett piszkálni ezt az inceptiont. Hogy tudom ezt a menüt előhozni?
- easy debiant akarom telepítnei, de azt írja ki, hogy nem találhatók a telepítőcsomag függőségei, nem lehet telepíteni
- QTweaket is telepítettem, de az meg azt írja, hogy bash not install....
PR1.3 van fenn, egy teljes rendszer hozzáférést szeretnék, meg ezt az easy debiant telepíteni.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
Sziasztok!
Időnként benézek kíváncsiskodni, hogy hogy áll az android project? Azt hallottam, hogy még mindig nem hibátlan. Mi nem megy?
Feleségemnek vennék N9-et, de droid függő.
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
-
hito
nagyúr
válasz quailstorm #5218 üzenetére
Akkor marad az "ez van, ezt kell szeretned, keress mást aki androidot vesz Neked" ütőkártya
Privátban nincs szakmai kérdés, vélemény, arra a fórum való.
Új hozzászólás Aktív témák
- APPLE IPHONE 15 128GB VADIÚJ AKTIVALATLAN
- APPLE IPHONE 15PRO 256gb vadiúj keszulek bontatlanok
- Eladó Samsung Galaxy S20 FE SM-G780F/DS 6+128GB Cloud Mint hálózatfüggetlen telefon+tok+üvegfólia!!!
- IPhone 12 Pro 128GB gyári független gyönyörű állapot új akku!!
- SAMSUNG GALAXY S24 128/256GB VADIÚJ KESZULEKEK
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen