Új hozzászólás Aktív témák

  • Orsyka

    tag

    Én még csak általános iskolai találkozón voltam, ami rá egy évre a ballagás után volt. 24 főből 7 ember ment el, és ebből 6 olyan ember volt, akit mindennél jobban gyűlöltem akkoriba (akiket szerettem, volt eszük, hogy nem mentek el). Sajna pont azért a részről, amit már feljebb említettek. Nekem nem volt 10ezer forintos nadárgom, nekik igen, ezért én voltam a központja minden gúnynak ezek között az emberek között. Még a talin is, szóval el is jöttem onnan.
    Középiskolaival nem tudom mi lesz. Még csak most érettségiztem le. Eddig 2 emberrel tartom csak a kapcsolatot, akikkel találkoztunk 1-2x azóta. De a felét látni sem akarom. Eleinte még én is úgy voltam az egésszel, hogy mennyi barátom lesz húúúú... aztán 4 év után volt olyan ember, hogy megszólalt és ráborítottam volna inkább minden mozdíthatót.
    Ennek/ezek ellenére szerintem el fogok menni. Kíváncsi vagyok, mi lesz a sok nagyszájú szájhősből, akik elmentek továbbtanulni és lenéztek, hogy én nem (majd ha szülnek rá pénzt, elmegyek). Nekem vannak álmaim és terveim, amiket ha belerokkanok is véghez viszek. Ezt 1-nek elmeséltem, kiröhögött 30. Na pont erre leszek kivi. Kit fogok később Én kiröhögni :)

    [ Szerkesztve ]

    Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.

Új hozzászólás Aktív témák