Új hozzászólás Aktív témák
-
#16820480
törölt tag
mondjuk biztosan ebben igazad van, nekem eddig egyetlen notim sem jutott el az eladásig (az elsőt a szüleim kapták meg, majd pár napja ellopták a lakásunkból , a másodikat meg jelenleg is használom), ebből is látszik nagyjából, hogy nem én vagyok a fórum legrutinosabb laptophasználója. leginkább csak a saját igényeimről tudok beszélni. ennek megfelelően nem azt mondom, hoyg nincs igazad (igazatok, hiszen PeterkeT is lényegében azt mondja, amit te), csak azt, hogy ez is egy álláspont.
én is szeretem, hogy strapabíró a gépem, de tökre nem érdekel, hogy dokkolható-e. vagy hogy moduláris-e, és így tovább. éppen ezért nagyjából olyan boldog lennék egy működő Acer géppel, mint a jelenlegi laptopommal, mert mindkettőből valami hiányzik azért.
mondjuk szerintem a 12-es gép már kicsi (nem fér el rajta igazán jól a billentyűzet), de egy 13-as az nagyon kellemes darab, és ilyenekbe még simán belefér egy optikai meghajtó. még ha kilóg kicsit az akksi, az sem olyan tragédia, legalább egy darabban, kevés helyet elfoglalva hordozható. ha most kéne választani, akkor valószínűleg egy XPS1330-at vennék, az van ekkora kivitelben (bár ezen is elég kevés portot találni). egyébként nem csak azért kell optikai meghajtó, mert drivereket pakolgatok. egy rakás adatom van kint dvd-n régebbről, amiket nem akarok eldobálni. meg ugye fennáll annak a lehetősége, hogy valaki cd-n/dvd-n ad valamilyen anyagot, amire szükségem van, vagy esetleg simán cska meg akarok nézni egy dvd-t a laptopon...
az árak egyébként valóban elkeserítőek, én sem szívesen vásárlok otthon, a jelenlegi gépemet sem otthon vettem, így majdnem feleáron hozzá lehetett jutni.PeterkeT : akkor lényegében annyi az egész, hoyg eltérnek az igények. tudom, hoyg te nem vennél más fajta gépe, csak is BC-t, azt is angol billentyűvel, és 12"-os méretben, stb. de nem mindenkinek megfelelő ez. nem írom le kétszer (főleg egy poston belül), szerintem világos. például a szüleimnek tökéletesen megfelel egy 500-as HP is arra, hogy napi 1-2 órát játszanak Bejeweled-et, emailt olvassanak, böngésszenek, és esetleg 1-2 havonta átvigyék a gépet a nagyszülőkhöz megmutogatni a fényképeket. erre egy TP is jó persze, de nehéz lenne megmagyarázni apukámnak, hogy miért kell külön költeni még a webkamerára, meg miért kéne egy bumszli dokkolót megvenni, hogy tévére lehessen kötni, vagy memóriakártyát olvasni vele...
Új hozzászólás Aktív témák
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- Samsung Galaxy Z Fold3 5G - foldi evolúció
- További aktív témák...
- HP Prodesk 600 G5 DM, Tiny i5-9500T , 8-16GB DDR4 , 256GB NvME , 2 év gari , AAM számla
- GAMER PC : I5 8500 /// 16 GB DDR4 /// GTX 1070 8 GB // 500 GB SSD
- "ÚJ" ÁR/ÉRTÉK Bajnok Gamer PC i5 10600K RX 6600XT 1TB NVME SSD GARANCIA BESZÁMÍTÁS!
- I9 - 11900KF / 32GB 3600MHZ / 3080 TI Suprim X / 1TB WD Blue M.2 / 250GB Samsung 980 M.2 / 1000W PSU
- 2 év gari: Olcsó DDR5 PC/I5 12400F/16GB/500GB M2/Suprim X RTX 3070/Futár is
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen