Új hozzászólás Aktív témák

  • dhlepke

    csendes tag

    Nagyon tetszett az írásod. Teljesen át tudom érezni. Én is átéltem valami hasonlót. Szintén egyetemen megláttam egy lányt, kedvesen mosolygott, de csak ritkán futottunk össze. Eleinte azért nem mentem oda hozzá, mert volt barátnőm, és így azért nincs pofám ismerkedni, egyszerűen csak jólesett, hogy valaki így rám mosolyog. Aztán mikor a kapcsolatomnak vége lett, akármennyire is szerettem volna egyszerűen nem futottam össze vele. Semmit sem tudtam róla. Amikor mégis láttam egy pillanatra, sokan vették körül és nem voltam elég bátor hozzá, hogy így megszólítsam. De persze eljött az én időm. Egy szép tavaszi napon megláttam, ugyanaz a mosoly... nagyon tetszett. Persze most is a barátaival volt, megint nem mertem így odamenni, amíg egyszercsak láttam, hogy elköszön a többiektől. Azonnal ugrottam, hogy na most... Utána mentem, megszólítottam, és elmondtam neki, hogy tetszik nekem és szeretném megismerni. Nagyon kedvesen fogadta és azt mondta, hogy ő is szívesen megismerne, de úgy érzi, hogy akkor korrekt, ha elmondja, hogy van barátja. Hát nem jött össze, de az hogy meg tudtam szólítani, felbátorított.
    Kb egy héttel később délelőtt a metrón megláttam egy lányt. Szintén nagyon megtetszett, kerestem a tekintetét, de rám sem nézett. Délután épp egy barátomhoz igyekeztem amikor ugyanezt a lányt megláttam egy aluljáróban, megismertem és ahogy elmentem mellette visszanéztem rá, és észrevett. Nagyon mosolygott. Mint később kiderült, ő is észrevett délelőtt. Most már nem hagytam ki a lehetőséget. Odamentem és már több mint egy éve boldogok vagyunk együtt. :)

    Elhiszem, hogy nagyon tud fájni, ha valami nem jön össze, és nem olyan könnyű megtenni az első lépést. De tényleg csak az első nehéz. Ha egyszer elindultál, érezni fogod, hogy már nincs visszaút. Nem sikerülhet mindig, de így még többet ér, amikor mégis sikerül.

Új hozzászólás Aktív témák