Elon Musk, a csodabogár

Napjaink egyik leghíresebb vállalkozójának nem hétköznapi története. A Dél-Afrikai Köztársaságtól a Szilícium-völgyig. Első rész.

Nem mi döntjük el, hova születünk

Nelson Mandela börtönbe zárása megállítani nem, csak lassítani volt képes a regnáló hatalom gyengülését és végső bukását. Nem hallgattak el a szegregációt ellenző hangok, sőt egyre erősödtek. Verwoerd eltaktikázta magát: a külvilág felé azt kommunikálta, hogy a feketék számára szuverén államokat hoz létre (a bantusztánok valójában rezervátumok voltak), ám ezzel nem nyűgözte le sem a környező országokat, sem az európai nagyhatalmakat. Szinte minden szövetségese elfordult tőle, a Föld országainak kétharmada bojkottba kezdett a Dél-Afrikai Köztársaság ellen. A hatvanas években az ENSZ több ízben elítélte az apartheid politikáját, a frontországok egyre aktívabban támogatták a színes bőrűek fegyveres ellenállását. Ebbe a közegbe született napjaink egyik legismertebb vállalkozója. Hogy ki ő, és milyen különös történettel rendelkezik, arra igyekeztem minél alaposabb válaszokkal szolgálni. Íme:

1971. június 28: A partokat nyaldosó hullámok moraját és az Atlanti-óceán friss, sós szagát repítette a szél a szárazföld belseje felé. A 46664-es számú rab az eget kémlelte. Hét évvel korábban szállították a Robben-szigetre, az ítélet szerint nem szabadulhat, hátralévő életét a külvilágtól elzárva, az egykori lepratelep helyére felhúzott fegyintézetben kell töltenie. A csillagokat nézte, és megfordult a fejében, hogy egyszer majd születik egy ember, akinek megadatik a lehetőség, hogy felfedezőként szebb és békésebb világokra találjon az űr végtelenjében. Hitte, hogy a tanulás a legerősebb fegyver, ami megváltoztathatja a világot.

Nelson Mandela
Nelson Mandela (forrás: David Turnley/Corbis) [+]

Errol Musk az ablaknál ült, és ő is az éjszakai égboltot nézte lenyűgözve. Sikeres mérnök, elismert üzletember és igazi munkamániás hírében állt. Próbált tudomást sem venni a körülötte zajló politikai eseményekről. Semmi baja a feketékkel, és különben is, mi köze hozzá, hogy az UNITA oldalán a Köztársaság is alaposan kiveszi részét az angolai polgárháborúból? Nem tudott, és nem is akart most sem munkájával, sem a smaragdbánya dolgaival foglalkozni. Eddigi 25 évének eredményei, kiemelkedő sikerei eltörpülnek majd amellett, ami ettől a naptól megváltoztatja az életét. A véres harcokban semmilyen szerepet nem hajlandó vállalni, nem támogatja egyik felet sem, ha lehet.

Maya (Haldeman) Musk 1962-ben, miután Johannesburgban megnyert egy szépségversenyt
Maya (Haldeman) Musk 1962-ben, miután Johannesburgban megnyert egy szépségversenyt (forrás: mayemusk.com)

Bőven elég tartalékot halmozott fel a családja (ő maga is ügyesen forgatta a vagyont), ha mégis úgy alakul, egyszerűen új életet kezdenek egy másik földrészen, ahogy felesége szülei tették, mikor ő még csak féléves volt. Hisz Maye Kanadában született, de Errol úgy érezte, legalább annyira pretoriai, mint ő maga. Egy pillanatra behunyta szemét és felidézte az alakot, melyet a zsűri kis híján Miss Dél-Afrikának választott. Elmerengett Maye praxisán - dietetikusként egészséges táplálkozásra és életmódra nevelte pácienseit. Elon születésével a többi felső-középosztálybeli családhoz hasonlóan anyai feladataira koncentrálhat, a rendelő megvárja.

Az első üzlet

Elon kilencéves koráig szüleivel és két testvérével élt. 1972-ben született öccse (Kimbal) és 1974-ben húga (Tosca). Hiába volt ő a legidősebb, alacsony és nem túl karizmatikus gyerek volt, a sportok és a világi dolgok nem vonzották. Értelmiségi szülei természetesnek vették, hogy gyermekeik a lehető legjobb oktatásban részesüljenek. A fiúk a Waterkloof House Preparatory School falai között kezdték tanulmányaikat. Amint megtanult olvasni, Elon rákapott az ízére, hatéves korától kezdve napi 4-5 órán át bújta a könyveket. Tízéves korára már 8-10 órát is olvasott egyéb teendői mellett, jellemzően az alvás rovására. Miután a városi könyvtárban már mindent elolvasott, az Encyclopedia Britannicát is végiglapozta. Előnytelen fizikai adottságai és zárkózott, könyvmoly jelleme miatt rendszeresen volt része verbális és fizikai inzultusokban egyaránt.

Elon, Tosca és Kimbal
Elon, Tosca és Kimbal [+]

Szülei a válást követően alig beszéltek egymással. Elon az apjával maradt, testvérei viszont anyjukkal Johannesburgba költöztek és csak ritkán találkoztak. A karrierista szülők igyekeztek továbbra is mindent megadni a gyerekeknek. Elont lenyűgözték a játéktermek, öccsével azt tervezgették, hogy nyitnak egyet, amit a városvezetés akadályozott meg: nem adták bérbe a kiszemelt és üresen álló üzletet.


[+]

Egy újságban olvasott a Commodore VIC-20 megjelenéséről, ami az egyik első, megfizethető otthoni számítógépnek számított. Az összes spórolt pénzét előkotorta, de Elonnak így sem volt elég pénze. Jól jött a válás, könnyedén megfűzte apját, aki a hiányzó összeggel kisegítette. Játékprogramokat akart írni, de az iskolai tanfolyamot nagyon unta, tanára képtelen volt tartani a lépést. Innentől fogva nem tartott igényt az oktatásra, önerőből és könyvtári könyvekből tanulta a programozást. 12 évesen adta el első saját készítésű szoftverét: a PC and Office Technology magazin rendszeresen vásárolt és jelentetett meg programokat, Elon levelet írt, a Blastar című játék forráskódjáért végül 5000 randot (kb. 500 dollárt) fizettek. Fogalmuk sem volt róla, hogy egy gyerekkel üzletelnek. A Space Invaders és Asteroids által inspirált, 167 sorból álló kódot a magazin 1984. decemberi számában publikálták.

Ezzel az 500 dolláros programmal indult be Elon Musk karrierje
Ezzel az 500 dolláros programmal indult be Elon Musk karrierje [+]

Elon rendszeresen hangsúlyozza az olvasás fontosságát. Azt mondja, az általános iskola utolsó éveiben egzisztenciális szorongás lett úrrá rajta (nem voltak barátai, a szülei elváltak). Megoldást, válaszokat, az élet értelmét kereste Schopenhauer és Nietzsche könyveiben is, de ezek csak elszomorították. A sci-fi viszont bevált, Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye ébresztette rá, hogy „ha a helyes kérdést teszi fel, a válasz már könnyű – a nehézség a kérdésfelvetésben rejlik”. Könyvélményei közül az Alapítvány trilógia, A Hold börtönében, a Kultúra-regények és a Gyűrűk ura kötetei egyaránt megérintették a benne rejlő felfedezőt.

Elon Musk testvérei és unokatestvérei körében
Elon Musk testvérei és unokatestvérei körében [+]

A Pretoria Boys High School tanulója lett. Ebbe a középiskolába járt többek között Max Theiler (aki „a sárgaláznak és leküzdésének kutatásáért” orvosi-élettani Nobel-díjat kapott 1951-ben) és Michael Levitt is (harmadmagával „a komplex kémiai rendszerek többszintű modelljének kifejlesztéséért” szintén Nobel-díjat érdemelt 2013-ban). Az érettségi megszerzésének évében, a felnőttkor beállta előtt hagyta el Afrikát, ahol sosem találta helyét igazán. Nem mellesleg a sorkatonai szolgálatot is megúszta emiatt, de ez csak egy volt a sok indok közül.

Pénz, pénz, pénz

Montrealba érve Elon független volt és szabad, ettől kissé megijedt és még a reptérről hazatelefonált, hogy anyjától kérjen tanácsot, mihez kezdjen. Maye csak önmagát ismételve arra figyelmeztette, hogy ha belevág valamibe, csinálja végig, soha ne adja fel. Néhány napnyi csavargást követően a 3000 km-re lévő Swift Currentbe utazott, meglátogatott néhány rokont. Alkalmi munkákat vállalt szerte az országban, aminek anyja révén ő is állampolgára lett. 1990-ben felvételt nyert a Queen’s egyetemre. Kollégistaként kínai szobatársára támaszkodott, aki lelkesen jegyzetelt és minden előadást meghallgatott. Ő maga igyekezett a lehető legkevesebb időt tölteni az egyetemen, helyette szinte bármit megjavított, számítógép alkatrészekkel üzletelt, és vírusokat irtott a csoporttársai gépéről. A második szemeszter végén ösztöndíjjal jutott az Amerikai Egyesült Államokba. A Pennsylvaniai egyetem – Wharton School kettős diplomáját minden bizonnyal eidetikus memóriájának köszönheti. Először közgazdaságtanból, aztán fizikából is sikeres diplomamunkát és vizsgát tett.

Huncut mosoly a pénz ígéretével
Huncut mosoly a pénz ígéretével [+]

Tosca (Elon húga) gyerekkoruk óta tisztelte, sőt csodálta bátyját. Nem bírta sokáig, hogy egy fél világ választja el őket egymástól. Attól a perctől folyamatosan győzködte anyját, hogy Elon letette a telefont a reptéren. Maye a megélhetés és amiatt is aggódott, hogy legnagyobb fia végső célként úgyis az USA-ba megy, ahova nem jár egyiküknek sem alanyi jogon az állampolgárság. Tosca, míg anyja egy fotózásra utazott, ennek ellenére gyors és végleges döntést hozott: eladta a házat, a bútorokat és mindent, amiért hajlandóak voltak fizetni az emberek. Mire Maye visszatért, már nem volt mit tenni.

Kanadában gyakorlatilag a semmiből kellett felépíteniük új életüket, ami lassan és nehezen indult. Maye minden hétköznap hajnali 4-től este 11-ig dolgozott, szombaton valamivel kevesebbet. Öt munkahelye volt, kutatóként tevékenykedett a Torontói egyetemen, több ügynökségnél modellkedett, építette dietetikusi praxisát, miközben folyamatosan továbbképezte önmagát.

Elon után Maye is elhagyta Dél-Afrikát
Elon és édesanyja, Maye - új életet kezdtek [+]

Az amerikai egyetem évei alatt Elonnak két fő pénzforrása volt, kollégiumi szobatársával kiköltöztek a campusról és 16 szobás házat béreltek, amit hétvégén megnyitottak a szórakozni vágyó fiatalok előtt. Öt dollárt kértek a belépésért, cserébe mindenki annyit ivott, amennyit tudott. Még így is egy éjszaka alatt kitermelték a bérleti díjat. Amikor épp nem üvöltött a zene, vagy takarították a tivornyák emlékeit, Elon a Science Rocket Games játékainak fejlesztésében vett részt. Az 1994-ben megjelenő Loadstar: The Legend of Tully Bodine és a Cadillacs and Dinosaurs: The Second Cataclysm (1995) mellett sokat játszott, a Civilization és az FPS kötötte le.

Cadillacs and Dinosaurs: The Second Cataclysm
Cadillacs and Dinosaurs: The Second Cataclysm [+]

Tanulmányai vezették a gondolatot, hogy az elektromos autó segíthet az olajfüggőség enyhítésében. Új technológiájú akkumulátor tervezését fontolgatta, ezért a Stanford PhD képzésére jelentkezett, anyagtudomány és alkalmazott fizika szakra. 1995 őszén, az első szemeszter második napján mégis meggondolta magát. Az internet rohamosan fejlődött, nem akart kimaradni belőle. Csak fél évet tervezett kihagyni az egyetemen. A webböngészők piacát a Mosaic, mint első grafikus felülettel rendelkező fejlesztés indította be igazán, a felhasználók viszont 1994-ben már ismerkedtek a Netscape Navigatorral, és 1996-ra szinte mindenki ezt használta. A Microsoft Internet Explorerben rejlő potenciál már ekkor nyilvánvaló volt például Elon számára is, pedig csak 1997-ben, a Windows 98 megjelenésével integrálták az operációs rendszerbe. Ennek ellenére (vagy pont ezért) a Netscape csapatához jelentkezett, de még elutasító válaszlevelet sem kapott. Ezek után személyesen ment el az irodába, ahol végül nem mert megszólítani senkit. Viszont még jobb ötlete támadt.

Zip2, az első milliók története

Huszonnégy évesen saját vállalkozást indított. Gyakorlatilag az íróasztala alatt aludt hónapokon keresztül, hogy időt spóroljon. "Naiv voltam, és sokkal hülyébb annál, mint amilyen most" - fogalmazott egy interjúban. A cégnek a Zip2 nevet adta, amit utólag megbánt (félreérthető volt: zipto.com, ziptoo.com, zip2.com, ziptwo.com). Mivel egyedül nem bírta a munkát, rábeszélte öccsét is a csatlakozásra, aki a kanadai Queen's University Business School hallgatója volt, emellett piacelemző és sales manager munkakört hagyott ott bátyja kedvéért. Csatlakozott még anyjuk egyik barátja, Greg Kouri is, ő ingatlanfejlesztő volt.

A Zip2 újságok és magazinok webes felületeinek elkészítését vállalta, illetve hirdetési platformot szolgáltatott. Emellett, köszönhetően a Navteq bőkezűségének (szintén a Dél-Afrikai Köztársaságból emigrált alapító) ingyenes engedélyt kaptak a cég térképeinek online felhasználásához. Ezután Elon alig párszáz dollárért vásárolt egy cégadatbázist, a kettőt pedig összegyúrták. A Zip2.com látogatói útvonaltervező segítségével találhattak maguknak programlehetőséget, éttermet, vagy amire éppen szükségük volt.

Az üzletet apjuk 28 ezer dolláros támogatásából indították, de 1996-ra ez lassacskán elfogyott. Elon egyetemi számítógépét használták, ablaktalan irodájuk olcsóbb volt, mintha garázst béreltek volna. A költséghatékonyság jegyében megegyeztek az alattuk üzemelő ISP-vel, lukat fúrtak a padlóba és azon keresztül vezették a kábeleket, amin a havi százdolláros szélessávú internetet használták. Ez minőségi ugrást jelentett az addigi betárcsázós kapcsolathoz képest. Nappal szerverként üzemelt a gép, éjjel pedig a fejlesztéseket programozták, ilyenkor nem voltak elérhetőek.

Zip2
Zip2 [+]

Végre eljött a változás napja, a Mohr Davidow Ventures 3,5 millió dollárt fektetett a Zip2-be, a vállalat kevesebb, mint 50 százalékáért cserébe. Elon nem hitt a szemének, meg volt győződve róla, hogy túlértékelik cégét. Ezzel beindult az üzlet, összesen 38 millió dollárnyi tőkét szereztek. A befektetők azonban elvárásokkal érkeztek: Elon kénytelen volt lemondani vezérigazgatói pozíciójáról, helyét Rich Sorkin vette át, aki a Goldman Sachs és a Creative Labs alkalmazottja is volt ezt megelőzően. Elon később megbánta döntését, de addigra már kisebbségi tulajdonban voltak testvérével, nem tudott változtatni.

Az új befektetők egy része egyben ügyfél is volt (Knight Ridder, New York Times, stb), ezért az irányt már nem a Musk család határozta meg, akaratuk egyre kevésbé érvényesült. 1998-ban bejelentették, hogy egyesülnek legnagyobb riválisukkal, a Citysearch egyezséget azonban Elon az utolsó utáni pillanatban bizalmatlanságra hivatkozva megtorpedózta. Ez óriási blamázsnak számított, főleg annak fényében, hogy a Microsoft Sidewalk egyre erősebben szorongatta mindkét céget a piacon. A döntés Elon elnöki pozíciójába, és Sorkin vezérigazgatói állásába került. Derek Proudaian lett az új CEO, a Zip2 első befektetőit képviselve. 1999. tavaszán végül a Compaq 307 millió dollárért és 34 milliós részvényopciós vállalásért vásárolta meg a céget, amit beolvasztott az Altavista rendszerbe, majd az egészet fél éven belül rá is sózta a CMGI-re. Elon a Zip2 értékesítéséből 22 millió dollárt kapott, amiből új vállalkozást indított, illetve vásárolt egy McLaren F1 sportautót (erről a CNN készített riportot - a második videón látható).

Milliomosból milliárdos

Elon 10 millió dollárt, a Zip2 értékesítéséből rá eső pénz közel felét forgatta bele új cégébe, amit még '99 márciusában alapított. Úgy gondolta, az internet előbb vagy utóbb úgyis megreformálja a pénzügyi szektort, ki akarta venni belőle a részét. Az X.com ezért gazdasági innovációra épült: online bankot, jelzálogkezelőt, biztosítást és befektetési lehetőségeket egyaránt kínált. Hasonlóan előző vállalkozásához, rengeteg könyvet olvasott el a témában, az alapvető különbség viszont az volt, hogy az első pillanattól fogva befektetőkkel dolgozhatott. Például az a Sequoia Capital is beszállt 25 millióval, amelyik az Apple, a Google, illetve később a YouTube befektetője is volt.

A legszebb az egészben, hogy akár e-mail címről e-mail címre is lehetett utalni pénzt, részvényt, vagy bármit, ami a pénzhez kapcsolódott. Persze ehhez mindkét félnek rendelkeznie kellett X.com regisztrációval, ha a célszemély még nem nyitott fiókot, az e-mail értesítőből egy kattintással hozzáláthatott. 1999-ben ez nagy dolog volt.


[+]

Hogy az ügyfelek számát minél gyorsabban növelje, az új fiókok 20 dolláros bónuszt kaptak, ha pedig egy felhasználó ajánlására érkeztek újak, a meghívó is kapott 10 dollárt. Egyetlen dollárt sem kellett költeni reklámra, vírusként terjedt az ingyen pénz híre, exponenciális növekedés kezdődött. Mindössze két hónap alatt százezer regisztrált tagja lett az X.comnak. Nem csak Elon találta fontosnak a pénzügyi szektor modernizálását, a mellettük dolgozó Confinity szintén ebben az üzletágban dolgozott, hasonló megoldásokat találtak ki.

Pontosabban a Confinity célja egy biztonsági szoftver létrehozása volt, a Palm Piloton tárolt adatok védelmére szakosodtak, viszont ez nem hozott elég pénzt, ezért irányt váltottak. Évekkel a bitcoin előtt jártunk, amikor az alapítók fejében már egy webes valuta képe derengett. Ez volt a PayPal alapötlete, egy olyan megoldásé, ami felgyorsítja a fizetést, biztonságossá és egységessé teszi az online tranzakciókat. Ehhez jött jól, hogy az eBay.com éppen felfutóban volt, a vásárlók viszont nem bíztak az eladókban, és bár a Confinity először elutasította a megkereséseket, ám mikor azok egyre nagyobb számban érkeztek, létrehoztak egy webes felületet, és hamarosan már 1,5 millió ügyfelük volt.

Palm Pilot
Palm Pilot

Még 1999-ben egyesült az X.com és a Confinity. Elon ragaszkodott hozzá, hogy megtartsák az X.com nevet, de a visszajelzések alapján túl sokan asszociáltak a pornóra, ezért végül a PayPal győzött. Nem volt egyetértés abban sem, hogy maradjanak a megkezdett úton és a Unix alapú platformot fejlesszék tovább, vagy Elon ötlete nyomán Microsoft alapokra térjenek át. A belső harcok közepette rengeteg fejlesztőt vesztettek, közben pedig megjelentek a hackerek, akik miatt a cég tízmilliókat bukott, havonta. A Windows helyett biztonsági fejlesztésekbe kezdtek, és 0,5 százalék alá szorították a visszaélések számát. Eközben az eBay saját megoldása, a BillPoint minden negyedik alkalommal illetéktelenekhez utalta a pénzt.

Egy apró különbség a két kép között - az internetezők szerint nem lehet véletlen Egy apró különbség a két kép között - az internetezők szerint nem lehet véletlen
Egy apró különbség a két kép között - az internetezők szerint nem lehet véletlen [+]

2002. októberét írtuk, mikor az online piactér ajánlatot tett, és 1,5 milliárd dollárért felvásárolta a PayPalt. A legnagyobb részvényesként 11,7 százalékot birtokló Elon 165 millió dollárral gazdagodott. A többi részvényest ma PayPal Mafiaként ismerjük, a felvásárlásból kapott összegekből befektetéseket indítottak, illetve saját cégeket alapítottak. Nélkülük nem jöhetett volna létre többek között a Geni.com, a Yammer, a YouTube, a LinkedIn, a Facebook, a Zynga, a Last.fm, vagy éppen a Yelp.

Folytatjuk...

Azóta történt