És hogy zajlott maga a verseny?

A First által szervezett versenyek esetén a feladatmegoldások általában valamiféle globális probléma megoldása köré szerveződnek, ez az elvi alap. A First Global Challenge idei feladata az édesvíz egyre komolyabb veszélyeztetettségéhez kapcsolódott. Egy modellszerű pályán két falu található, melyek célja, hogy a közöttük húzódó folyó vizét megtisztítsák, tartalékokat képezzenek belőle, illetve védekezzenek az áradások ellen.

A falu lakóit a robotok alkották, a vizet különböző színű, a minőséget jelző labdákkal modellezték. Így a feladat nagyon leegyszerűsítve az volt, hogy a robotokkal szét kellett válogatni a szennyeződést jelző labdákat a tiszta vizet jelzőktől, tartalékokat kellett létrehozni, illetve meg kellett menteni a lakókat az áradástól. E feladatokra kellett felkészíteni a robotokat.

Ennek első fázisa az volt, hogy az elküldött készletből a csapatoknak teljesen önállóan és a maguk feje után össze kellett állítani robotjaikat, illetve a vezérlő szoftvereket meg kellett írniuk. Mindez elég komplex feladat, hiszen pl. kell válogató mechanizmus, begyűjtési technológia, sőt az áradás elől a robot egy fémcsőre való felkapaszkodással menekül (a két és fél perces menet lezárulásakor a robotnak nem volt szabad a pályát érintenie, ez plusz pontokat jelentett), ezt is ki kellett dolgozni.

A helyszínen egyébként a kissé kalandosan megérkező robotot bemérték, ez azt jelenti, hogy megnézték, hogy csak a megadott alkatrészeket használtuk-e fel, megfelel-e a méretbeli előírásoknak, a megírt alkalmazás képes-e kapcsolódni a robothoz stb. Ha a robot megfelelt ezeknek a feltételeknek, akkor kapott egy matricát, jelölve, hogy a versenyen indulhat. Ezek után előzetes gyakorlás következett, majd a megnyitó utáni nap megkezdődött a verseny.

Ez úgy zajlott, hogy két nap, napi három menetet kellett teljesíteni, mégpedig úgy, hogy hármasával összesorsoltak csapatokat, akik így együtt vették fel a küzdelmet egy másik hármassal a folyó egyik, illetve másik oldalán. A győzelmünk szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy a velünk összesorsolt csapatokkal a verseny előtt nagyon alapos és részletes egyeztetéseket tartsunk. Együtt gyakoroltunk, megismertük egymás robotjait, kidolgoztuk az adott stratégiát, hogy minél zökkenőmentesebben legyünk képesek együttműködni. Habár a RoboTeam szerintem egy fantasztikus robotot épített, e nélkül a közös munka nélkül nem lehettek volna ilyen sikeresek, ennek is köszönhető, hogy nagy fölénnyel nyertük meg a versenyt.

Igen, erre külön ki akartam térni, ugyanis a díjról tudósító magyar beszámolók topikjaiban nem egyszer találkoztam értetlenséggel, hogy micsoda módszer az, hogy a versenytársakat egy csapatba teszik, és együtt kell dolgozniuk.

Ez inkább itthon számíthat csak meglepőnek. Ezen a versenyen pl. vannak adott elvi célok – a folyó és a szennyvíz megtisztítása, tartalékok képzése, valamint a katasztrófahelyzetre való felkészülés – és ebben kulcsfontosságú – mondhatni racionális és morális – elvárás a kooperáció, a kollaboráció. A versenyen, ha például egy adott meccsen a két szemben álló tábor, azaz a verseny végeredményét tekintve hat ellenérdekelt fél együttes erővel teljes mértékben megtisztítják a folyót, azért külön jutalom jár, amit mindenki megkap. Sok oktatási rendszerben ez a hozzáállás teljesen természetes és bevett dolog, hogy egymásnak segítenek a diákok, a kollaboráció már az iskolapadban is előkerül. Nálunk ez sajnos másképp van – gondolj csak arra, hogy az egyébként együttműködésre kész gyerek milyen korán és milyen gyorsan megkapja az iskolában, hogy „ne súgj!”, „ne segíts neki!”, aztán a kollaboráció szándéka és képessége egy idő után „kinevelődik” belőlük. Remélem, hogy ez idővel nálunk is átalakul. Addig a csapatsportokon kívül a robotversenyek remek lehetőségek a kollaboráció tanulására és megélésére.