-
Sok a panasz a legdrágább iMacre
Repedt kijelzők és nem működő gépek miatt méltatlankodnak az új modell első vásárlói.
Tech 55
-
Apple: bagósoknak nincs garancia
A vállalat szervize az Egyesült Államokban két esetben is elutasította Macek garanciális javítását arra hivatkozva, hogy a kátrány károsíthatja a szerelők egészségét.
Mérleg 163
-
Lejtmenetben a Windows Mobile és a Symbian
Az okostelefonok piacán az RIM és az Apple tudott növekedni, a semmiből előbukkant Android pedig szépen nyitott.
Mérleg 24
-
Szenzáció: Bill Gates Steve Jobsot dicsérte
Rövid kérdésre rövid választ adott a Microsoft alapítója, ám olyat, melyet eddig nemigen hallhattunk tőle.
Café blog 31
-
Microsoft-alkalmazott: A Windows 7 felületét az Apple-től kölcsönöztük
A Microsoft egyik alkalmazottja szerint a Windows 7 tervezése során a „Mac-látványt, Mac-érzést” igyekeztek átemelni. Kollégája finoman kijavította.
Szoftver 28
-
Áttörés: az Apple először nyomta le a Nokiát
Steve Jobs cége az eladott mobilok darabszámát illetően hátul kullog, ám eredményességben megelőzték a legnagyobb mobilgyártót.
Mérleg 52
-
Megjelent az első iPhone-féreg
A kártékony program valószínűleg egyelőre csak az ausztrál hálózatokon terjed.
Biztonság 32
-
Csak semmi pánik, kezemben az iPhone
Egyeseknek a repülés gyötrelmes kín, de a Virgin Atlantic légitársaság talált egy megoldást a problémájukra.
Szoftver 7
Percről percre
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Drágábban indíthat az új iPhone SE
ma 2025 tavaszán érkezhet az új SE, az Apple az 500 dolláros határig emelhet valamennyit az áron.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
A két Poco F6 mellett érkezik a Poco Pad is
ma A Poco első táblagépe is egy Redmi termék más néven.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.