Apple: bagósoknak nincs garancia

A dohányzás súlyosan károsíthatja a számítógépe egészségét – ez a tanulság szűrhető le abból a két amerikai esetből, melyről egy fogyasztó panaszoknak szentelt amerikai blog számolt be a múlt héten. A Mac-felhasználókkal megesett történetekben az Apple a szerelők egészségének védelmére hivatkozva utasította el a hardver garanciális javítását.

Mindkét eset az Egyesült Államokban történt. Az egyik panaszos ügyfél, egy iowai MacBook-tulajdonos – derül ki az egyik legnagyobb helyi fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumers Union által üzemeltetett The Consumerist blog bejegyzéséből – még 2008-ben azért vitte be a notebookját a helyi Apple-boltba, mert az rendszeresen túlmelegedett. Rövid vizsgálat után a személyzet garanciális javításra átvette a gépet, de néhány nap múlva telefonon jelezték: a garancia érvényét vesztette, mert dohányosok környezetében használták az eszközt, és a dohányfüstből hátramaradt kátrány „a passzív dohányzás miatt” egészségügyi kockázatot jelent a szerelők számára.

A csalódott ügyfél ezt követően panasszal fordult a vállalathoz, mivel a garanciális feltételekben nem talált olyan kitételeket, melyek alátámaszthatták volna a szerviz érvelését, de választ nem kapott. A javítást végül maga oldotta meg: szétszerelte a noteszgépet, és sűrített levegővel megtisztította az alkatrészeket.

A másik ügyfél egy kétéves iMacet próbált meg garanciálisan javíttatni. A szerviz a számítógépet ebben az esetben is átvette (azt ígérték, két-három napon belül megjavítják), de a telefonos érdeklődésre később azt mondták: nem dolgoznak a géppel, mert az „szennyezett”. Miután az iMac-tulajdonos értetlenkedett, elmagyarázták neki, hogy a cigarettafüstből származó lerakódást „veszélyes vegyi anyagnak” tekintik, és a szerelők egészségének védelmében nem vállalják a veszélyes anyagokat tartalmazó konfigurációk javítását.

Az ügyfél itt sem hagyta annyiban, de további próbálkozásait sem koronázta siker: az újabb vizsgálat során azt sugallták, hogy a perifériák (az optikai meghajtó és a merevlemez) a kátrány miatt romlott el vagy állt közel a meghibásodáshoz. A panaszos szerint a családban egyetlen ember dohányzik, egy 21 éves egyetemista.

A vásárlói levelek alapján a The Consumerist megkereste az Apple-t, majd miután hónapokon át nem kapott választ, döntött úgy, hogy publikálja a történeteket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények