A földrengés óta áll az Intel kínai gyára

Több IT-nagyvállalatnak is vannak létesítményei Kína Szecsuan (Sichuan) tartományában, melyet hétfőn nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,9-es fokozatú földrengés rázott meg. Hírügynökségi beszámolók szerint a cégek többségénél csak átmeneti fennakadást okozott a legfrissebb hírek szerint több mint 12 ezer halálos áldozatot követelő földmozgás, egyedül az Intel egyik helyi gyárában állt le és áll azóta is a termelés.

A chipgyártónak a tartomány fővárosában, a rengés epicentrumától körülbelül 90 kilométerre fekvő Csengtuban (Chengdu) van tesztelő- és tokozóüzeme, melyet közel 400 millió dolláros beruházással építettek fel három évvel ezelőtt. A gyárat – melyben 2000 ember dolgozik – a földrengés idején gyorsan kiürítették, így senki sem sérült meg, de mivel az áram- és vízszolgáltatás megszűnt, a termelést leállították. Amint az épületeket átvizsgálták, és helyreáll a közüzemi szolgáltatás, újraindul a munka – közölte az Intel szóvivője a Reuters-szel. Erre reményeik szerint már pénteken sor kerül.

A tajvani Quanta Computer és Compal Electronics – melyek együtt a világ notebooktermelésének 60 százalékát adják – hivatalos választ is vár az Inteltől arra a kérdésre, hogy számítani kell-e fennakadásokra a szállításokban. Ez egyelőre még várat magára, de elemzők szerint a csengtui gyár átmeneti leállása nem fogja befolyásolni az ellátás folyamatosságát.

Kisebb kár keletkezett a Motorola és a Microsoft csengtui létesítményeiben is, de ezekben a munka azóta zavartalanul folyik – közölték a cégek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények