A Google megütheti a bokáját

Az internetes hangtovábbítási eljárások védjegyeit birtokló Rates Technology Inc. pénteken megerősítette a Reuters hírügynökségnek, hogy beperli a Google-t a GoogleTalk programban kínált hangszolgáltatása miatt.

A New York-i székhelyű Rates Technology két fontos szabványt is magáénak tudhat az IP-alapú hangtovábbítás körében. Ennek következtében az egyre felfutóbb VoIP-piacon tulajdonképpen csak kétfajta cég létezik az RTI számára: akikkel már megegyezett és akikkel még pereskedik. Előbbi csoportba tartozik a Yahoo!, a Microsoft és az észak-amerikai telekommunikációs óriás Verizon, valamint tárgyalásokat folytatnak a Time Warnerral az AOL, és az eBayjel a Skype hangszolgáltatásának legalizálásáról. Az RTI általában 5 millió dolláros egyszeri díjat kér azoktól a cégektől, akik szolgáltatásukban vagy készülékeikben az RTI technológiáját használják.

A Rates Technology jogászai úgy becsülik, a most benyújtott számla végösszege akár az 5 milliárd dollárt is elérheti, a pereskedés pedig legalább négy évig fog tartani. A Reutersnek nem sikerült megszólaltatni a Google illetékeseit az ügyben. A keresőóriás tőzsdei papírjai 4,75 dollárt zuhantak a pénteki kereskedés során.

Azóta történt

Előzmények