Négy éven át hamisították a könyvelést a Dellnél

A Dellnél tegnap hivatalosan is elismerték, hogy az elmúlt négy évben kozmetikázott könyvelést készítettek, hogy a vállalat versenyképességét növeljék. A vállalatnál a hamis könyvelés miatt az amerikai tőzsdefelügyelet már jó ideje vizsgálatot folytat, s ennek nyomán a cég bejelentette, hogy az árbevételt és a nettó nyereséget körülbelül egy százalékkal kell visszamenőleg csökkenteni a 2003–2006 közé eső időszakra. Ez körülbelül 150 millió dolláros csökkenést fog eredményezni a korábbi adatokhoz képest.

A tavaly kirobbant botrány hatására a jelenlegi menedzsment most alaposan végigvizsgálja az adott időszak könyvelését, hogy pontos képet kapjanak, de a vállalat vezetője, Michael Dell nem aggódik különösebben, véleménye szerint a korrekció nem lesz jelentős hatással a vállalat eredményességére.

A könyvek kozmetikázást egyébként a teljesítménykényszer által megtört közép- és felső vezetők végezték, akik az elvárások által okozott félelem miatt javítottak bele-bele az üzleti eredményekbe: a vizsgálat szerint a főnök mindig azt az adatot kapta (néha kérte is…), amit látni akart, tekintet nélkül a valódi eredményre, s 2003-ban és 2004-ben előfordult olyan negyedév is, amikor 10–15 százalékos „korrekciók” történtek.

A menedzsmentből sokan távoztak, a pénzügyi osztályt szinte teljesen kicserélték (igaz, nem mindenki távozott a vállalattól), s a jelenlegi vezetés most az irányítási és pénzügyi szerkezet átdolgozásán fáradozik, hogy megelőzzék a hasonló eseteket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények