A konzolok hátán állhat talpra a játékipar idén

2024-ben már nem gyengélkedik majd annyira az elemzők szerint a videojátékok piaca, ez főleg a konzoloknak lesz köszönhető.

A NewZoo elemzőcég szerint 2024-ben gyorsuló ütemben kezd el talpra állni a videojátékok piaca, köszönhetően a Microsoft Xbox és a Sony PlayStation 5 konzolok sikereinek.

A piac idén 2,8 százalékkal nőhet, 189,3 milliárd dollárosra. Tavaly egy 0,6 százalékos növekedéssel sikerült véget vetni a világjárvány utáni lejtőnek (2022-ben 4,3 százalékos csökkenést mért a NewZoo), amely számos cégnél nagy leépítésekhez vezetett (de a folyamat nem ért még véget, folyamatosan a kirúgások ebben az ágazatban is).

Míg 2022-ben a magas költségeket, inflációt és a nagy címek hiányát említi a NewZoo, addig szerintük 2023-ban a javulást a nagy címek hozták (Star Wars Jedi: Survivor, FC 24, Hogwarts Legacy, stb.) Idén kevésbé látványos felhozatalra számítanak, de a konzolok elviszik a hátukon a 2024-es évet, állítják.

Hasonló várakozáson van a Sony is, amely a márciussal bezáródó év során 25 millió PS 5 eladására számít. Az utóbbi években alapvetően a free-to-play modell és a tartalmi frissítések vonzottak sok felhasználót, de ez a modell állítólag már nyomás alatt van, sokan inkább a prémium játékokat választják. Megtorpanhat továbbá az előfizetéses gamingszolgáltatások növekedése is idén.

Azóta történt

Előzmények