- TP-Link Archer C5 - AC1200 router
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- Windows 11
- Szabadulnak a kínai eszközöktől az amerikai szolgáltatók, de ez sokba kerül
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Synology NAS
- Linux kezdőknek
- Google Photos
- Mozilla Firefox
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
Új hozzászólás Aktív témák
-
#54625216
törölt tag
9 millió ember egyenként megbízta a felperest? Vagy milyen alapon képvisel 9 millió embert?
Amúgy ugyanaz az abszurd műsor, mint az Apple Appstore esetében.
El fogunk jutni odáig, hogy egyesek perben fogják követelni a szocialista tervgazdaság bevezetését, mert azzal lehet kb. garantálni, hogy egy adott gazdasági szereplő milyen nyereségrátával üzemelhet.[ Szerkesztve ]
-
Stauffenberg
nagyúr
Javaslom: [link]
Valamiért annyira rá vagyunk szocializálva arra (tévesen), hogy kapitalizmus = piaci fundamentalizmus, hogy amint az állam bárhol szabályozóként igyekszik fellépni a kialakuló vagy kialakult monopóliumokkal szemben, akkor rögtön mindenki sarló-kalapácsot vizionál, miközben a kapitalista rend kialakulása óta volt, van és lesz szerepe az államnak a szabályozásban.
Amúgy a per nem arról szól, hogy mekkora profittal üzemelhet a Sony, hanem azt vizsgálja, hogy visszaél-e a piaci fölényével, amikor előírja, hogy bizonyos tartalmak kizárólag rajta keresztül vásárolhatók meg, ráadásul ebbe instant be is épít egy 30%-os árfelhajtó tényezőt. Valószínűleg a per eleve el sem indult volna, ha ezek a tartalmak máshol is megvehetők.
-
bollokcs80
Korrektor
válasz Stauffenberg #3 üzenetére
Aztán a végén megállapítják, hogy bűnös és fizettetnek majd velük egy bírságot, amiből minden alperes kap 10 dollárt - egy kupon formájában, amit levásárolhat a PS Store-ban.
B.Cs.
-
félisten
A vásárlókat vajon mennyiben és miért érte váratlanul az, hogy a gyári boltból kell vásárolniuk? Esetlen utólag vezették ezt be, korlátozva a fogyasztói jogaikat?
Mert ha ez nyilvános, nem almismásolt feltétel volt, akkor semmi alapját nem látom a pampogásnak. Van egy termék, amelynek az üzleti modelljébe be van építve a szoftverbolt haszna. (Sőt, gyanítom, hogy maga a hardver veszteséges...)
MaCS
Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #3 üzenetére
"claims the PlayStation maker abused its dominant position leading to unfair prices for customers, a London tribunal ruled on Tuesday."
Ha ez a szervezet tenyleg az usereket reprezentalna, akkor tudhatnak a jatekok arai koppra ugyanannyiba kerulnek a PS-en/Xboxon es PC-n. Szoval fogalmam sincs honnan veszik az "unfair prices"-t. -
azbest
félisten
válasz Stauffenberg #3 üzenetére
a konzoloknál kezdettől fogva úgy áraztak, hogy minden egyes játék példány után jutalékot kap a konzol platform, nem? Ezért sokszor eleve gyártási költség alatti áron adták magát a konzolt.
Az, hogy fizikai cd/dvd vagy bluray lemezen lehetett megvenni régebben, az nem számított, akkor is jutalékos volt. Hogy most már nincs adathordozó sem, hanem csak online letöltés, ez nem változtatott rajta. Rosszul tudom?
Vagy kik perelnek? Az üzlethálózatok, akik így nem kapnak jutalékot, mert nem a bolti polcról levett dobozból lehet letötési kódot venni, hanem a kiadó és a sony osztozik minden játék példány utáni bevétlen?
Aztán persze lehet valamelyik üzlethálózat kisebb árréssel is árulhatta a játokokat, ha nem fix áruk volt. Esetleg a kiadóval más jutalék arányban is megállapodhattak. De titkosak a jutalék arányok gondolom.
[ Szerkesztve ]
-
Stauffenberg
nagyúr
Gondolom a többieket azért nem vették elő, mert ők nem léptek ilyeneket.
-
azbest
félisten
válasz Stauffenberg #9 üzenetére
megpróbálhatnák a bolthálózatok, hogy magát a playstation konzolt nem lennének hajlandók árulni, ha a játok kódot sem árulhatják.
Azért furák ezek a platfom piacok, mert bárki bárhol veszi meg, akkor a platform, a kiadó mindenképpen kap pénzt érte. Szóval utána már csak azon meg a veszekedés, hogy ki szeretne még belőle jutalékot kapni. A vásárló érdeke valójában sehol sem szerepel, hiszen ugyanazt árulja mindenki és csak egy helyről lehet megvenni a terméket, csak a közbeékelődők számával lehet szórakozni.
Persze, ha egy bolthálózat megvesz 1 millió játékot, akkor lehet ő olcsóbban kapja meg és így akár alacsonyabb áron is tudhatja darabra továbbadni. De ezeknél úgy tűnik nincs szükség tömeges eladásra, kockázat átvállalásra, mert elfogy mindig minden példány.
[ Szerkesztve ]
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #9 üzenetére
Aham es ezekkel a kodokkal olcsobbak voltak a jatekok? Erosen ketlem.
Maskulonben nem tartozik a perhez.
Mellesleg szinten nem ertem mi a problema, fizikai copy-t ugyanugy lehet venni, ahogy offline PSN Store kartyat is.[ Szerkesztve ]
-
noPublicFG
senior tag
válasz bollokcs80 #4 üzenetére
Ezzel úgy igazán mindenki jól járna, hisz az angolszász jogrend precedens alapú!
plus ça change, plus c'est la même chose
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz Stauffenberg #13 üzenetére
Kis kiegészítés a PSdeals árkövetője szerint a CoD MW3 árai a PS Store-ban:
Megjelenéskori ár: 79.99€
Eddigi legalacsonyabb ár: 79.99€A magyar ár kicsit lejjebb kerekít. Xboxra, PC-re vehetsz az Amazonon kódot, PS-re nem. Elégge erről szól a per.
[ Szerkesztve ]
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #14 üzenetére
Majd ha erről összesített statisztika készül, nem pedig 1 játék BF-kori adat alapján akkor lesz reprezentatív a minta.
De amúgy már a logika is hibás, ha ennyire jó deal az Xbox platform akkor milyen domináns szereplőről van szó?
Biztosan nem azért lett népszerűbb a PS, mert generációkon keresztül petákért lehetett játék kódokat venni a boltokban.Illetve ahogy Apple esetében is, ha nem tetszik lehet menni másik platformra.
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz Busterftw #15 üzenetére
"Majd ha erről összesített statisztika készül, nem pedig 1 játék BF-kori adat alapján akkor lesz reprezentatív a minta."
Xboxról jöttem át PS-re, régen gyakran vettem letöltő kódokat third party kereskedőktől (kivéve a shady kulcsos oldalakat, amik ki tudja honnan durrantották a szajrét). Volt amikor tőlük volt olcsóbb, volt amikor meg nem, de lehetett választani. A választási lehetőségek szűkítése egy olyan lépés, ami miatt most perbe fogták a Sony-t, ítélet nincs még, de a fanboyoknak már most nagyon fáj, hogy bántják a totemállatot.
"De amúgy már a logika is hibás, ha ennyire jó deal az Xbox platform akkor milyen domináns szereplőről van szó?"
Én azért jöttem el Xboxról, mert már nagyon untam, hogy a Microsoft hülye játékaival kellett játszani, mint az Uncharted, Horizon, God of War meg a Spider Man. Pedig hát két fillérrel olcsóbb volt minden, elvileg ott kellett volna maradnom!
-
Roland861010
addikt
válasz Stauffenberg #16 üzenetére
Ugyan már. Az Xbox a legjobb a PS meg egy gagyi konzol nem is értelek miért váltottál.
Amúgy meg igazán meg is érdemlik. Az Apple is elmehet ezzel a plusz %os és még plusz áfás rendszerélvel.
A CoDMobile 0.99 $-os játékon belüli vásárlást is ő még megtoldja kicsit. és ami nem kerülne még 350 Ft-ba sem azért 500 Ft-ot kell fizetni. Míg androidon ez 350 Ft-ot PC-n megint csak 350 Ft-rt.
Genshin Impact Sonynal a 4.99$ 1900 Ft a Mihoyo saját oldalán 1713 Ft..
6400 Primogem 38ezer VS 35ezer... csak azért mert rajta keresztül veszed meg... azért szerintem vicc. -
Kansas
addikt
Kényelmi felár, hogy mindent egy helyről kaphass meg. Ezt sokan sokáig előnynek vették a PC-hez képest.
Amúgy van váasztás, nem kötelező PS-re kiadni a játékot, a fejlesztő még némi fejlesztésii költséget is megspórol vele... igaz, bukik némi eladást.[ Szerkesztve ]
Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.
-
Kansas
addikt
Nyilván, hisz multimilliárd dolláros cégeket senki nem perel be rosszhiszeműen, érvénytelen érvelés mentén... oh, wait.
Attól nem lesz senkinek igaza, mert az ellenérv egy multimilliárdos cég mellett szól.Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.
-
bteebi
veterán
válasz Stauffenberg #3 üzenetére
Erről van szó! A Sony meg szarjon sünt...
#4: Ha nem teljesen hülyék a bíróságon, akkor ez nem így nézne ki. Amúgy meg 7,9×10^9 / 9×10^6 = 880 dollár, ami azért már nem rossz. Annyiból vehetnek egy Xboxot.
Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.
-
#54625216
törölt tag
Egyesek azt nem képesek felérni ésszel, hogy egy adott jogelv vagy gazdasági berendezkedés mellett érvelni akkor is lehet racionális, ha annak apropóját éppen egy multi ellen folyó abszurd per adja.
(Hogy miért csak ezekkel tematizál a média, az önmagában is megérne egy misét, de ez esetben részletkérdés.)"a kapitalista rend kialakulása óta volt, van és lesz szerepe az államnak a szabályozásban"
Javaslom: [link]
Sehol sem érveltem a piaci szereplők állami szabályozása ellen.
A konkrét ügy ráadásul nem is állam vs. sony.
Mindössze arról beszéltem, hogy újabban divattá vált, hogy cégeket a kapitalista gazdaságban évtizedek óta normaként alkalmazott üzleti modell miatt egyszer csak el kezdik perelni, az általuk használt árrésre és a "piac", illetve a "monopólium" szavak szubjektív értelmezésére hivatkozva."Amúgy a per nem arról szól, hogy mekkora profittal üzemelhet a Sony, hanem azt vizsgálja, hogy visszaél-e a piaci fölényével, amikor előírja, hogy bizonyos tartalmak kizárólag rajta keresztül vásárolhatók meg, ráadásul ebbe instant be is épít egy 30%-os árfelhajtó tényezőt."
Először is, milyen piaci fölény?
A konzol piacon verseny van és a Sony árazása csak a saját ökoszisztémáját érinti, azaz ha valakinek nem tetszik a Sony módszere, akkor választhat más platformot.Ez ugyanaz a vircsaft, ami az Apple esetében zajlik és abban a vitában a zárt ökoszisztémájú konzolok esetében az Apple ellen érvelők azt szokták felhozni, hogy a kettő nem analóg, mert a konzolgyártók veszteséggel adják a hardvert, hogy aztán a jutalékokon és a licencdíjakon hozzák be az árát.
Aztán tessék, mégsem. Azaz itt nem a Sony monopóliumát, hanem magát a konzol üzleti modelljét támadják. Az ugyanis nem működik, hogy a hardvergyártó vállalja az összes kockázatot és a költség túlnyomó többségét, mások meg learatják a hozamot.
Ha az ilyen pereknek teret adnak, az végső soron az egész iparágat tönkreteszi, mert senki sem fog azért fejleszteni és befektetni, hogy végül mások nyerészkedjenek rajta.A piaci szabályozás kb. ott léphet be a képbe, ha mondjuk megtiltanák a konzolgyártóknak, hogy a külsős fejlesztőkkel exkluzív megállapodásokat kössenek, mert az valóban csökkenti a versenyhelyzetet.
Hogy egyébként milyen csatornákon keresztül milyen jutalékkal értékesítik a tartalmat a saját platformjukon, az a cég üzleti modelljének a szerves része és így nem képezheti vita tárgyát. (Kivéve persze egy szocialista tervgazdaságban.) -
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #16 üzenetére
Pontosan, volt amikor az volt olcsobb, most ennel a jateknal az Xbox, ennel a PS sale-nel ez a 4 jatek olcsobb, summer salen meg ez a 8 jatek olcsobb Xboxon.
Ebbol aztan nem lehet levonni azt a kovetkeztetest, hogy a PS visszael a dominans helyzetevel es nincsenek "fair arak".Sok sikert a birosagon ezt bizonyitani, foleg amikor nem kotelezo ugyanannyiert arulni oket.
"hogy a Microsoft hülye játékaival kellett játszani"
Na hat akkor nem egyertelmu, hogy hulye jatekokat csak olcsobban lehet elpasszolni?Nezzuk a peranyagot:
(1) "Sony does not permit other third-party operating systems to be used on PlayStations or other third-party applications to be used to enable consumers to play games."
Ez igaz a Microsoftra is es a Nintendora is.(2)"Digital games for use on the PlayStation can only be sold and purchased through the PlayStation Store."
Igaz, viszont az mashol vett Xbox jatek kod is csak az Xboxon kerulhet aktivalasra.
Illetve topup kartyak mashol is vasarolhatok, amik szinten PS Storeban aktivalhatok.
(3)" Associated add-on content can, with limited exceptions, likewise only be sold and purchased through the PlayStation Store."
Lasd 2-es pont.(4) "Sony charges developers a commission on all purchases of games and add-on content made through the PlayStation Store which has largely been set at 30% [of the price paid by the consumer]."
Microsoft/Nintendo szinten, ahol kb minden mas online disztribucios halozat.
Kivetel az EGS, ami ugye masszivan veszteseges es az is marad.(5) "As a result, game developers and publishers wishing to sell digital games to PlayStation users are compelled to sell via the PlayStation Store; and PlayStation users wishing to purchase digital games have no alternative but to purchase them on the PlayStation Store. Similarly, add-on content must, with limited exceptions, be sold and purchased via the PlayStation Store."
Ahogy Xboxon/Switchen is ez van, a fejlesztoknek ott kell arulni a jatekokat, ha a platformon akarnak lenni.
A masodik resz a 2-es pont ismetlese.Aztan "pleads" alatt:
(1) "The gaming console market, which is said to comprise PlayStation and Microsoft’s Xbox."
Minden definico es forras szerint is beletartozik a Nintedo a gaming console piacba.
(2) "The market for PlayStation system software, in respect of which it is said that Sony holds a monopoly."
Ahogy az Xboxnal a Microsoft, Switchnel a Nintendo. Meg a Bosch mosogepek szoftver piacan a Bosch is monopoliummal rendelkezik. Ennyire valid az erv."(3) The market for the distribution of digital PlayStation games, in respect of which it is said that Sony holds a monopoly."
Lasd 2-es pont. Beirhattak volna az osszes, zart szoftvert tulajdonlo ceget a perbe, hiszen a sajat, zart szoftveruknel mindenki monopoliumot tart fenn.Hivatalos Sony valasz meg nincs de:
"It (Sony) has however said in its response to the CPO application that the PCR’s case is “flawed from start to finish”1."
Amint kifejtettem, teljesen igazuk van, csakugy mint az Apple vs Epic perben. -
Busterftw
veterán
válasz janeszgol #24 üzenetére
Nem eppen.
Megveszed a konzolt, a konzolon ott van az osszes megveheto tartalom.
vs
Megveszed a konzolt, aztan 5 masik boltba regisztralsz es keresgetsz, mert eppen itt vagy ott 5 euroval olcsobb a jatek. Csak azert, hogy ugyanugy PS Storeban aktivald.Fizikailag lehetetlen, hogy utobbi megoldas kenyelmesebb.
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz Busterftw #25 üzenetére
"Sok sikert a birosagon ezt bizonyitani, foleg amikor nem kotelezo ugyanannyiert arulni oket."
Veled ellentétben én nem akarok ítéletet hozni, mivel az a bíróságok feladata, de ha az Egyesült Királyságban dolgozó jogász vagy, akkor egészen bátran menj bele mélyebben, akár jogszabályokat is idézhetsz, én szívesen fogadom, elfér itt a topikban is.
De a korábbiakban annak a megértése sem ment, hogy egyáltalán miért indult a per, azzal sem voltál tisztában, hogy a Sony letiltotta a külsős kereskedőket a digitális fogalmazásról. Az én személyes véleményem, hogy a 30% felár túlzó vád, de a digitális tartalmak árusítsának szűkítése teljesen valid és versenyszabályokba ütközhet.
"Na hat akkor nem egyertelmu, hogy hulye jatekokat csak olcsobban lehet elpasszolni?"
Örülök, hogy fel sem tűnt, hogy a nonszensz érvelésedre direkt egy nonszensz választ adtam és Sony exkluzív játékokat írtam, mint "unalmas Microsoft címek". Egy platform kiválasztásánál nem csak az ár játszhat szerepet, ráadásul a Sony korábban kifejezetten elzárkózott a cross-platform játéktól, amivel tovább generálta, hogy aki multizna, az PS-t fog venni kényszerből, mert ott van jelen több barátja vagy nagyobb a közösség, ez egy lefelé menő spirál és nem több, mint gatekeeping (megjegyzés: nálam is szerepet játszott a váltásban).
"Igaz, viszont az mashol vett Xbox jatek kod is csak az Xboxon kerulhet aktivalasra."
A letöltőkódok piacán árverseny tud lenni a kereskedők között, akkor is ha aktiválni csak a Microsoft saját felületén tudod, de ez a PC-s játékterjesztésre is igaz, ahol a kódot a Steam, Epic Store, stb felületeken tudod beváltani. Ha a Sony azt mondja, hogy innentől csak ő árulhatja őket, abban nincs verseny, akkor és annyi akció, árleszállítás van, ahogy azt a Sony megszabja.
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz #54625216 #23 üzenetére
Mielőtt szalmabábot kiáltasz, ne kezdj egy Sony per híre alatt az Apple-el érvelni, pláne ne a szocialista tervgazdaság felé való csúszós lejtőt felvázolni.
"Mindössze arról beszéltem, hogy újabban divattá vált, hogy cégeket a kapitalista gazdaságban évtizedek óta normaként alkalmazott üzleti modell miatt egyszer csak el kezdik perelni, az általuk használt árrésre és a "piac", illetve a "monopólium" szavak szubjektív értelmezésére hivatkozva."
Tekintve, hogy az IT robbanása sokkal gyorsabb volt, mint ahogyan azt a szabályozók le tudták volna követni és mostanra érik utól magukat az államok, nem tudom miért olyan ultimate érv az, hogy eddig is így csinálták. A piaci liberalizmusára oly büszke USA-ban most került napirendre a Google feldarabolása, mert olyan méretű monolit vízfej jött létre. De az sem normális, hogy a social platformok terén meg a Meta visz mindent és az egyetlen szerencséje, hogy a Twitter még nem ment tönkre és a TikTok nincs kitiltva az USA-ból, különben teljes monopólium alakulna ki. A Microsoft is csak úgy úszta meg a feldarabolást anno, hogy az akkor csődben lévő Apple-nek ők adtak pénzügyi mentőcsomagot, hogy ne tűnjenek el a piacról.
"Hogy egyébként milyen csatornákon keresztül milyen jutalékkal értékesítik a tartalmat a saját platformjukon, az a cég üzleti modelljének a szerves része és így nem képezheti vita tárgyát. (Kivéve persze egy szocialista tervgazdaságban.)"
Jajj megint a sarló-kalapács érvelés.... De én szalmabábozok.
Amúgy mindaddig nem is képezi vita tárgyát, hogy mit csinálsz a platformodon, amíg az nem sért versenyszabályokat. Vitathatod a versenyszabályokat, lelked rajta, de nem lesz valami automatikusan szocialista tervgazdálkodás csak azért, mert léteznek a versenypiacnak is szabályai.
-
#54625216
törölt tag
válasz Stauffenberg #28 üzenetére
"Egy platform kiválasztásánál nem csak az ár játszhat szerepet, ráadásul a Sony korábban kifejezetten elzárkózott a cross-platform játéktól, amivel tovább generálta, hogy aki multizna, az PS-t fog venni kényszerből"
Tehát ha versenyjogi szempontból akarják megszorongatni a Sony-t, akkor itt kellene fogást keresni rajta és nem a konzolpiac lényegét adó üzleti modellt kellene támadni.
Ha ugyanis a user számára a vásárlás előtt nyilvánvaló, hogy honnan és milyen áron tud tartalomhoz jutni, akkor milyen alapon támadja a platform üzleti modelljét?
Ha viszont a user különböző piactorzító trükközések eredményeként kénytelen egy adott platformot választani, akkor nem a jutalékkal és az értékesítési csatornával van baj, hanem a piactorzító trükközésekkel.Szvsz azért a "hú mennyit keresnek rajta" demagóg néphülyítésre építik a pert, mert azzal könnyebb valamiféle peren kívüli egyezségre jutni. A "sok a jutalék", meg a "monopóliuma van a saját platformján" jellegű abszurd beadványokat nyilvánvalóan bukják a felperesek és ezzel ők is tisztában vannak, így a kérdés csak az, hogy meddig tudják keresztültolni a keresetet a bíróságokon, amikor már az alperesnek inkább megéri megállapodni, mielőtt a perköltségei túlnőnének a lehetséges kártérítésen.
Ha viszont a probléma gyökerét, azaz a valódi piactorzítást támadnák, akkor a Sonynak megérné a legvégsőkig harcolni, mert ha nem tudja a gamereket a platformja felé terelni, azon nagyságrendileg többet bukhat, mint amennyit a perköltségeken spórolhatna. -
Kansas
addikt
válasz janeszgol #24 üzenetére
És nem vehető meg?
Én egész sok PS-es játékomat különböző 3rd party kiskerekben vettem(MediaMarkt, 576,Konzolvilág, stb.), időnként a PS store-beli ár közel feléért(pl Spider-Man-t megjelenéskor 10e-ért)...[ Szerkesztve ]
Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz #54625216 #30 üzenetére
Na, ez mondjuk egy olyan komment, amivel nagyrészt tökéletesen egyet tudok érteni és nem kellett hozzá sarló-kalapács sem!
A per legnagyobb baja, hogy nem a lényegénél fogja meg a dolgot, hogy PS-en még akkor sem volt cross-play, amikor máshol már igen (ma már van), sőt sok esetben a játékon belüli accountok (nem PSN account) migrálását is hátráltatni akarta, hogy nehezebb legyen elhagyni a platformot. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a third party kereskedőknél megszüntette a digitális tartalmak terjesztését és azt teljesen saját hatáskörbe rendelte vissza, akkor ez abba a mintázatba illeszkedik bele, hogy a verseny mesterséges szűkítésével, gatekeepinggel és vásárlóellenes módszerekkel akar piaci fölényt kialakítani és/vagy fenntartani.
[ Szerkesztve ]
-
Kansas
addikt
válasz Busterftw #32 üzenetére
De akkor is csak UK-re vonatkozó hatállyal, egy UK bíróság ítélete azon kívül nem kifejezetten bír joghatósággal.
[ Szerkesztve ]
Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.
-
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #28 üzenetére
"De a korábbiakban annak a megértése sem ment, hogy egyáltalán miért indult a per"
Nagyon is ertettem mirol szol a per, a tobbit mar te keverted ide.
A peranyagnak is en neztem utana, amit te mondtal a vad emliti, de korantsem csak errol szol."a digitális tartalmak árusítsának szűkítése teljesen valid és versenyszabályokba ütközhet"
Ugyanugy a PS Storeban aktival(nad) a jatekot, teljesen komolytalan az erveles."Egy platform kiválasztásánál nem csak az ár játszhat szerepet"
Pontosan, tehat eleve bukik az objektiv arazasi logika, ahogy a dominanciaval valo visszaeles is, hiszen a platform nepszerusege tobb faktoros.
Az usereket ne pereljuk, mert "dominans" szereplove tettek a PS-t kulonbozo okok miatt?
Korlatozzuk a konzol eladasokat, ha elfogyott 1 millio PS, onnantol csak Xboxt lehet venni, amig el nem erik az 1 millio eladast?Pereljuk a jatek fejlesztoket, mert jobb jatekokat adnak ki, mint a Microsoft belsos kiadoi es emiatt (is) tobb PS fogyott?
"A letöltőkódok piacán"
A letoltokodok piacon a Sony mar nem versenyez. Ebbol meg nem kovetkezik, hogy nincs fair arazas. Most a felperesnek van lehetosege bizonyitani. -
Busterftw
veterán
Az user szempontjabol viszont teljesen mindegy, hogy a tobbletet melyik profitorientalt ceg viszi. Neki a COD ugyanugy 60 dollar, pedig aztan Sweeney is az userekert allt ki, ahogy most a felperes, hogy a 12% miatt nekik mennyire jo lesz.
Aztan Oscar bacsi meg nem gyutt, az EGS masszivan veszteseges, tehat ebbol is latszik, hogy tarthatatlan a 12%.
-
#54625216
törölt tag
válasz Stauffenberg #29 üzenetére
"Mielőtt szalmabábot kiáltasz, ne kezdj egy Sony per híre alatt az Apple-el érvelni, pláne ne a szocialista tervgazdaság felé való csúszós lejtőt felvázolni."
Az Apple-t analógiaként említettem, mint ahogy az Apple perekben is rendszerint felmerülnek a konzolgyártók analógiaként. Szerintem ezt mindenki érti, aki nem akarja direkt nem érteni.
A szocialista tervgazdaság pedig egy szarkasztikus példa, hogy volt már olyan, amikor a kapitalizmus alapjait megkérdőjelezték, csak az eredmény nem volt túl meggyőző.
Csúszós leejtő érvelés vád akkor állna meg, ha a zárt platformok elleni perekből logikailag próbáltam volna levezetni, hogy azokból csak és kizárólag szocialista tervgazdaság lehet a végeredmény, de ugye erről szó sem volt. (Eleve csak annyit mondtam, hogy a végén addig mennek el hülyeségben, hogy majd perekben követelik a szocialista tervgazdaságot, nem pedig azt, hogy meg is valósulna.)Ezzel szemben Te továbbra is szalmabábozol, amikor azt próbálod a számba adni, hogy én a kapitalista piacgazdaság szabályozása ellen érvelnék.
Az általad felhozott trösztellenes példák azért nem állnak meg, mert azok nyilvánvalóan létező piacokra vonatkoznak.
Olyan piac viszont nincsen, hogy "Playstation alkalmazásboltok" piaca. Mint ahogy Xbox, Nintendo, iOS, Android alkalmazásbolt piac sincsen.
Konzol piac van, meg mobil piac, amelyeken különböző platformok versenyeznek, és az általuk használt értékesítési modell verseny előnyt vagy hátrányt jelenthet a számukra.A szabályozó tehát nem mondhatja meg, hogy egy adott piacon egy adott versenyző milyen üzleti modellt alkalmazhat, ha az nem szűkíti a versenyt a konkurenciájával szemben.
Pl. amikor a Microsoft megfenyegette a Dell-t, hogy ha Windows-on kívül más oprendszerekkel is szállítja a gépjeit, akkor az MS nem fog több Windows licence-t eladni nekik, az egyértelműen versenyellenes magatartás volt.
Ugyanígy ha egy játékfejlesztőt megfenyeget a Sony, hogy nem forgalmazhat többet Playstation-re, ha Xbox-ra is kiadja a játékait, mert ez esetben a Sony a konzol platformok versenyét próbálja korlátozni.
Ugyanakkor az, hogy nem lehet másnál is letöltőkódot vásárolni, az a legjobb esetben is rontja a Sony pozícióit a konzol piacon nem pedig korlátozza azt.[ Szerkesztve ]
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz Busterftw #36 üzenetére
"Ugyanugy a PS Storeban aktival(nad) a jatekot, teljesen komolytalan az erveles."
Hű... azt hiszem nem akarok több kört lefutni veled.
Csak itt hagyom: Az Amazon árulja a CoD MW3-at 58 €-ért Xboxra és az Xbox saját boltjában kell aktiválni. Az Amazon NEM árulja a CoD MW3-at 58 €-ért, mert erről le van tiltva, tessék a PS Store-ba fáradni 79.99 €-ért. Igen, ez csak egy kiragadott példa volt. Az egyik platformon van erre lehetőség, másikon nincs.
Na csá.
[ Szerkesztve ]
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #39 üzenetére
Erre mar valaszoltam, a PS Storeban meg XY jatek olcsobb mint az Xbox Storeban.
Holnap 4 jatek dragabb lesz, aztan 10 jatek olcsobb.Majd ha tobb evre visszamenoleg ezeket osszevetetted az osszes jatekra es abbol a kovetkeztetes az, hogy a Sony visszael a "dominans helyzetevel" es nem "fair" arert arulja a jatekokat, akkor beszelhetunk.
Eleve akkora marhasag az egesz, mert 3rd party jatekoknal nem a Sony donti el, hanem a fejleszto donti el mennyiert adja a jatekat, a Sony csak leveszi a 30%-os disztribucios dijat.
Ha olcsobb jatekokat akarnak, akkor pereljek a fejlesztoket. -
Stauffenberg
nagyúr
válasz #54625216 #38 üzenetére
"Ugyanakkor az, hogy nem lehet másnál is letöltőkódot vásárolni, az a legjobb esetben is rontja a Sony pozícióit a konzol piacon nem pedig korlátozza azt."
Illetve a vásárló pozícióját, ha valamiért úgy érzi, hogy be van zárva a platformra (és nyilván ebben nagyon szofisztikált marketing és sales taktikák léteznek, fenntartva a látszatot arra, hogy bármikor el lehet menni). Nekem ennek a vizsgálata sokkal érdekesebb lenne, mint egy olyan per, amiben azt mondják a Sony lehúzott mindenkit 30%-al, mert erre könnyebben felkapja a fejét mindenki.
Én szeretek PS-en játszani, de a legköcsögebb húzás tőlük, hogy direkt megnehezítik, hogy a mentéseidről offline backupot készíts (PS4-en volt rá lehetőség, PS5-ön már nem ilyen egyszerű, ott egy system backupot tudsz csinálni) és a felhőbe mentés (másokkal ellentétben) fizetős, ráadásul ha nem fizeted, akkor törlik a mentéseidet. Tehát azt sem mondhatom, hogy átváltok egy időre másik platformra, aztán majd visszatérek amikor úgy gondolom, akár mondjuk majd PS6-on. Vagyis de, csak azért a mentéseim közel sem biztos, hogy megmaradnak vagy visszaállíthatók lesznek, mert a system backup nem erre lett kitalálva.
Xboxon a mai napig minden megvan, bárhol jelentkezek be egy barátom gépén, ott van mindenem.
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #41 üzenetére
"fenntartva a látszatot arra, hogy bármikor el lehet menni"
Nem tudom milyen latszatrol beszelsz, amikor te magad irtad, hogy valtottal Xboxrol PS-re. -
-
Busterftw
veterán
válasz Stauffenberg #43 üzenetére
Arra reagalok amit irsz, ha nem ugy ertetted, akkor fogalmazz maskepp, szerkeszd at.
Konkretan a sajat peldad cafolja a fenti hsz-ed, miszerint valojaban nem lehet mas platformra menni.
-
azbest
félisten
válasz Stauffenberg #39 üzenetére
egy adott játék esetén egy adott kiadótól lehet venni licenszeket / "kódot". Mástól nem.
A kiadó minden példány után fizet jutalékot a platformnak - sony-nak. Hogy pontosan milyen módon (% vagy fix díj vagy mi) azt ők ismerik csak.Mivel mindenki ugyanattól veszi a kódot, így érdekes kérdés, hogy miért kapna valaki olcsóbban. Vagy hogy miért érné meg valakinek kifizetnie helyetted a kód árának egy részét, hogy te olcsóbban megvehesd.
Egyébként nem volt még szó arról talán, hogy az újabb konzolokon lehet már nem játéklicenszet veszel, hanem egy szolgáltatás használtára jogot. A használt játék piac és használt kód csereberéket is igyekeznek megszűntetni a konzol platformok.
[ Szerkesztve ]
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz Busterftw #44 üzenetére
Jól vagy? Udvariasan kértelek, most viszont már ezt javaslom.
Leírtam, hogy a Sony-nak vannak módszerei, hogy a platformon tartson embereket, ebből az egyik, hogy évente minimum 25.600 Ft-ot kér azért, hogy ne törölje ki a mentéseket, miközben megszüntette a saját adathordozón tárolás, korábban létező lehetőségét. De mivel Xboxról simán el lehet jönni és megvár bármikor mész vissza, így nyilván én vagyok a retardált, hogy nem látok köztük különbséget, te pedig jössz ide lám-lámozni.
Szóltam egyszer, szóltam kétszer, hogy ne nyomkodd rám a válasz gombot. Légyszi.
-
Stauffenberg
nagyúr
"Mivel mindenki ugyanattól veszi a kódot, így érdekes kérdés, hogy miért kapna valaki olcsóbban."
Mert így működik a kereskedelem. Amikor te veszel egy darabot, akkor te egyetlen egységnyi valamit veszel meg. Amikor az Amazon vesz 50 ezer darabot, arra kialkudja magának a kedvezőbb mennyiségi árat. A gyorsan kipörgő készletek esetén megérheti alacsony árrésért árusítani, így lehet, hogy csak pár százalékot keres rajta az Amazon, de az egy eléggé "safe bet", hogy 50 ezer Call of Duty Modern Warfare 3 a Black Friday idényben gyorsan kipörög (hamarabb, minthogy lejárjon a számla a beszállító felé). Munka sem nagyon van vele, nem kell fuvarozni, raktárazni, csomagolni, mert csak kódok.
-
Kansas
addikt
válasz Stauffenberg #46 üzenetére
"miközben megszüntette a saját adathordozón tárolás, korábban létező lehetőségét"
Ezt honnan veszed? Én pl nem fizetek Sony-nak egy fillért se, mert nem játszok hálózaton, és a PS5 vígan tárolja a mentéseimet lokálisan, saját adathordozón(add-on SSD-n a PS5-ös játékok, külső USB-s HDD-n a PS4-es játékok esetén)
Azt ne várjuk már el hogy akkor is megtartsák ingyen és bérmentve az adataidat a szervereiken, ha eladod az eszközöd és elhagyod a platformot. Ha meg nem adod el az eszközöd, akkor ott marad rajta a mentés akkor is ha a játékot átmenetileg uninstallod.
Sőt, pl. a Witcher 3 saját maga megoldja a mentések szinkronizálását platformok közt PS előfizetés nélkül is.
Nyilván előnyös az amit az MS csinál, de nem gondolnám elvárhatónak - ha én tartanék fenn egy konzol platformot, én se biztosítanék ilyen lehetőséget ingyen, ha közben nekem költséget okoz.Nintendo vajon megoldja a mentések hordozhatóságát eszközök közt? Nem költői kérdés, ha valaki tudja a választ, érdekelne...
ps. amúgy meg miért fáj neked, ha valaki nyomkodja a válasz gombot, valaki pisztolyt tart a fejedhez hogy elolvasd, vagy mi?
[ Szerkesztve ]
Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.
-
azbest
félisten
válasz Stauffenberg #47 üzenetére
Igen, a hagyományos, fizikai termékeknek a raktározás, meg a szállítás is komoly költség.
A virtuális terméknél viszont nincs költség.Dönthet úgy a kiadó, hogy nem akar harmadik félnek fizetni, ha meg akarja tartani a teljes bevételt és nem akar osztozni rajta. Lehet persze haszna a bolthálózatnak a kiadó számára: például reklámot csinál a terméknek. Vagy megvesz sok példányt, amit nem válthat vissza, ha mégsem kel el (avagy kockázatot vállal át jutalékért). De lehet a kiadó a platform képernyőjén megjelenő reklámmal vagy a virtuális bolttal is elégedett és nem akar mást bevonni, másnak "fizetni" ezért. (szerk: nem kell olcsóban adnom valamit mennyiségi kedvezménnyel, ha úgy gondolom egyébként is el tudom mindet adni, pláne amikor a mind az végtelen számú, nem fizikai termék)
Szóval igazából nem az árverseny a kérdés, mert az eléggé bizonytalan lábakon áll a platform termékeknél, ahol eleve egy adott terméket egy valaki árulhat és mindenki más csak viszonteladó.
Az igazi kérdés az, hogy a sony megkövetelheti -e azt, hogy csakis a platformon belül lehessen árulni a platformon használható változatot. És itt nem mindegy, hogy ez most termék vagy szolgáltatás, mert más szabályok vonatkoznak rá. De ez nem a fogyasztók vs sony, hanem a fizikai üzlethálózat vs sony.
Azt, hogy egy játék platform exluzív-e, azt nem követeli meg, szóval az a kiadó döntése, neki pedig joga van nem mindenütt árulnia. Ami nem exluzív, azt máshol is meg lehet venni, mégha nem is ugyanarra a platfromra.
[ Szerkesztve ]
-
Stauffenberg
nagyúr
Nem lehet a játékmentéseket kiszedni a konzolból, régen PS4-en lehetett, hogy bedugtál egy pendrive-ot és átmásoltad arra őket. Az egyetlen mód, hogy a játékmentéseid elmentsd külső meghajtóra, ha system backup-ot készítesz a teljes rendszerről, aztán az majd 1-2 főverzió frissítéssel odébb vagy visszaállítható lesz vagy nem, ez a funkció nem erre van kitalálva, hanem mondjuk szervizbe adod a gépet és legyen miről visszaállítani. A külső tárhely játékok telepítéséhez a belsőnek a "meghosszabbítása", nem tudod csak úgy átpattintani egy másik konzolba, szóval ez sem igazi megoldás.
"Azt ne várjuk már el hogy akkor is megtartsák ingyen és bérmentve az adataidat a szervereiken, ha eladod az eszközöd és elhagyod a platformot."
Akkor nem kell megszüntetni az USB meghajtóra backup lehetőségét, ami eddig létezett. Hányszor kell ezt leírni? Mellesleg elég retardált dolog elkaszálni valamit, ami pont azt a célt szolgálta, hogy vissza tudj jönni később. Nyilván a cél az, hogy el se menj hacsak nem élet-halál kérdése.
Xboxon ingyen van a felhőben játékmentés tárolás, ahogy a Steam-en is. Ez nekem oké, hogy ők ezt megfinanszírozzák jófejségből és a Sony nem akarja. Én azért tartom szararcnak, hogy egy létező funkció megszüntetésével bezárta a lehetőséget, hogy legalább egy pendrive-ra ki tudd menteni őket.
Csak szólok, hogy ha a konzolod megnyekken és nincs előfizetésed akkor is bukod az ÖSSZES játékod ÖSSZES mentését, hacsak nem csinálsz rendszeresen backupot az egész istenverte rendszerről."amúgy meg miért fáj neked, ha valaki nyomkodja a válasz gombot, valaki pisztolyt tart a fejedhez hogy elolvasd, vagy mi?"
Senki, de bosszantó, hogy minduntalan feje tetejére állítja amit írnak neki és teljesen félremagyarázva adja őket vissza. Szépen kértem többször is, hogy fejezze be, azt hittem felnőtt emberek között ez működhet.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós kamerák
- Tanulmányi tapasztalatok a Műszaki Egyetemmel kapcsolatban?
- Minecraft
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- TP-Link Archer C5 - AC1200 router
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- Okos Otthon / Smart Home
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Motorolaj és szűrő topik
- Windows 11
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen