Tegnap digitális alapkőletétellel elindult a Közháló megvalósítása, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja – olvasható a szaktárca közleményében. A Dob utcai ceremónián részt vettek Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter mellett a megvalósításban résztvevő cégek képviselői is.
A Közháló – a tervek szerint – egy, az egész országot behálózó informatikai alapközmű lesz, amely várhatóan néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja majd a széles sávú hozzáférést a világhálóhoz. A cél még az is, hogy az ország lényegében minden pontján elérhetőek legyenek az eGazdaság, eKereskedelem csatornái is. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) tervei szerint a program három – egymásra épülő – fázisban valósul majd meg.
A Közháló másik feladatának szánják, hogy az eMagyarország pontok (számítógépes információs pont) megvalósítását támogassa. Az IHM támogatni kívánja majd azokat a szervezeteket és intézményeket – könyvtárakat, közművelődési intézményeket, teleházakat, önkormányzatokat, egyházi intézményeket, kórházakat, szanatóriumokat, az idősek otthonait, klubjait, alapítványokat –, amelyek már működtetnek közösségi internet-hozzáférési helyeket, vagy vállalják új közösségi internet-hozzáférést szolgáltató pontok létrehozását és eMagyarország pontként történő működtetését. A program – a kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel – lehetővé teszi az internetszolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, elsősorban postai szolgáltatásokkal, így elképzelhető, hogy a kistelepüléseken élők is megfizethető áron, lakóhelyük közelében juthatnak hozzá az internet használatához.
A tervezett első fázis 2005 szeptemberéig tartó szakaszában a Közháló több mint 2500 településre kíván eljutni, összesen 7300 szélessávú végpont átadását irányozták elő, melyből 5 ezer a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósul majd meg. Az IHM által finanszírozott 2300 további végpont településeinek kiválasztásakor szempont volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg. Az első szakaszban minden középiskolának szélessávú elérést ígérnek.
A várakozások szerint a végpontok magas száma lehetővé teheti, hogy a vállalkozási alapon létrejövő szolgáltatási rendszer lényegesen kedvezőbb árakon üzemeljen, valamint, hogy a szolgáltatás olyan végpontokhoz is eljusson, amelyekhez a kisebb végpontszám esetén nem lehetne gazdaságosan biztosítani a bekapcsolást.
A Közháló közbeszerzési eljárásán nyertes szállítók: Antenna Hungária, Elender, Emitel, EuroWeb, GTS-Datanet, Hewlett-Packard Magyarország Kft., Hungaro DigiTel, Hungarotel, Invitel, LNX és a Synergon konzorciuma, MATÁV Rt., Netvisor, PanTel.
A megvalósítás fázisában a Közháló program
- Írta: Krasznay Endre
- Forrás: IHM
Azóta történt
-
A mobilos árszabályozást irigyli az Invitel
Idén bevételnövekedésre számít a vezetékes szolgáltató.
Távközlés 0
-
Magyarország az informatikai középmezőnyben
Magas a mobiltelefonok száma, de gyenge az internethasználat hazánkban.
Társadalom 0
-
E-go díj önkormányzati honlapnak
Budapesti konferencia az önkormányzati informatika helyzetéről.
Társadalom 0
Előzmények
-
IHM-pályázat informatikai fejlesztésre
Az új pályázaton összesen 400 millió forintos fejlesztési összeg kerül elosztásra.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest