Az IHM 7,8 milliárdot zárolt 2004-re

Az informatikai és hírközlési szaktárca büdzséjében 2004. évi kiadási előirányzatként 50,2 milliárd forint, míg a támogatásokra fordítható keretként közel 33 milliárd forint szerepelt. Most ezekből 7,8 milliárd forintot zároltak.

A zárolás nagyobb részben a fejezeti kezelési előirányzatot érinti. Az IHM a megtakarításokat a saját és intézményei működési költségeinek megnyirbálásával, és az általa kevésbé jelentős programok újragondolásával kívánja megvalósítani. Reményeik szerint az átalakítások nem veszélyeztetik az ország versenyképességét.

A megtakarítások között szerepel, hogy egyes – még nem lezárt – pályázatoknál kevesebb nyertes kihirdetésével fognak megtakarítást elérni, valamint a tárca átütemez néhány programot. Erre példa a Nemzeti Digitális Adattár program, ahol az idei évben nem valósul meg a tartalmi bővülés, ehelyett a tavalyi mintaprojektek tapasztalatait felhasználva átalakítják a minisztérium rendszerét.

A költségcsökkentés nem érinti a Közháló programot, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja.

Azóta történt

Előzmények