A Microsoft is Indiába megy

A Microsoft 1,7 milliárd dolláros befektetést hajt végre Indiában az elkövetkező négy évben – jelentette be tegnap a társaság. A háromezer új munkahelyet létrehozó és mindenekelőtt a kutatás-fejlesztésre koncentráló befektetést elsősorban az ázsiai ország olcsó és jól képzett munkaereje, illetve a gyors növekedési kilátások indokolják. Az előrejelzések szerint India bruttó hazai terméke 7-7,5 százalékkal bővül a márciusig tartó költségvetési évben, egy tapasztalt indiai programozó évi fizetése pedig mintegy hetede egyesült államokbeli társáénak. India ma már a világ egyik vezető szoftverhatalma, az iparág 17,2 milliárd dolláros forgalmat bonyolít évente, az országban pedig az idén 284 ezerrel nő a diplomás mérnökök száma. A Microsoft nem akar lemaradni a versenyben, amit az is bizonyít, hogy a társaság a helyi nyelveken is elérhetővé tette szolgáltatásait.

Az ázsiai országban több, a technológiai szektorban érdekelt vállalat is terjeszkedik – tegnapelőtt például épp a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel jelentette be, hogy a következő öt évben több mint egymilliárd dollárt költ kutató-fejlesztő bázisa fejlesztésére és egy kockázati tőkealap létrehozására Indiában. Úgyszintén expanziós terveket dédelget a Cisco Systems is.

Azóta történt

  • Bukarestben fejleszt az Infineon

    A következő években tovább erősítik a 60 fővel induló fejlesztőközpontot, ahol analóg és digitális funkciókat egyesítő áramköröket terveznek majd.

  • Zavargások miatt áll a call center

    Nem a nyelvi akadályok az egyetlenek, amelyek árnyékot vetnek az Indiába telepített telefonos ügyfélszolgálatokra.

  • A Paradicsom meghódítása

    Minden jel arra mutat, hogy a Google-nak nagyszabású tervei vannak a rohamosan bővülő indiai IT-gazdaságot illetően.

Előzmények