Latin-Amerika rosszul áll az informatika területén, így van ezzel a kábítószer-készítés és -kereskedelem miatt elgyalázott állapotban lévő Kolumbia is. Feltehetően nem véletlen (egyéb körülmények tárgyalása később), hogy Bill Gates a Microsoft Dél-Amerikára irányuló akciója során épp ide látogatott el. A szoftvermogul bejelentette, hogy azokban az övezetekben, amelyeket már sikerült pacifikálni, többek között támogatást nyújtanak a könyvtári informatika fejlesztéséhez.
Gates bejelentése szerint vállalata három éven át egymillió dollárt folyósít annak érdekében, hogy kilenc informatikai oktatási központot hozzanak létre Gabriel García Marquez sokat szenvedett hazájában.
A helyi hagyományos öltözéket viselő Gates a kolumbiai elnökkel, Alvaro Uribével együtt tegnap tartott szabadtéri sajtótájékoztatót kolumbiai vezetők, miniszterek, tanárok és üzletemberek előtt. A most aláírt megállapodásokról Bill Gates és Uribe már tavaly ősszel tárgyaltak New Yorkban. Az együttműködés azért okozott némi meglepetést, mert Dél-Amerika országai (talán politikai megfontolásokból is) szinte mindannyian a Linux operációs rendszert támogatják, mind a magán-, mind az állami szektorban. A megépítendő oktatási központok helye még nem meghatározott – mindössze két városról (Valledupar és Cucuta) lehet tudni, hogy ott biztosan létesítenek ilyen intézményt.
Kolumbiában, ahol már évtizedek óta gyakorlatilag hadiállapot uralkodott, nagy gondot okoz a fegyverszünetek utáni leszerelés, hiszen több tízezer embernek kellene munkát adni. A kormányzat törekvése, hogy a fegyverüktől megfosztott harcosok megleljék helyüket, ám ez eddig igen kudarcos vállalkozás, mert a lefegyverzett emberek újra csatlakoznak a paramilitáris csoportokhoz. A Microsoft ebben is segíteni akarja a kormányt, ugyanis az egyik aláírt szerződés arra vonatkozik, hogy az amerikaiak egy olyan adatbázis-kezelőt adnak az államigazgatásnak, mellyel nyomon tudják követni a fegyveresek, illetve a menekültek sorsát.
A másik egyezmény szerint a Microsoft 15 ezer iskolai számítógép üzembe állításában segédkezik, ugyanis jelenleg Kolumbiában 40 diákra jut egy számítógép, s ezt a számot a kormány 25-re kívánja leszorítani. A szélessávú internet fejlesztése is cél, bár az igen alacsony 7 százalékos (háztartásonkénti) aránnyal Kolumbia listavezető Dél-Amerikában – de messze még az USA-ban tapasztalható 50 százalék.
Újságírói kérdésre Bill Gates elmondta, hogy az OLPC programja kiváló kezdeményezés, de csökkenteni kell a jelenlegi 150 dollár/gép árat, s emellett nem is a számítógépek megszerzése az igazán költséges Kolumbiában, hanem az internetkapcsolat, a szélessávú hálőzat kiépítése. A Microsoft segít ezt a rendszert megteremteni, hogy „megmutassunk valamennyit a lehetőségeinkből” – mondta Gates.
A kommentárok mindegyike kiemeli azt a már előbb említett tényt, hogy Latin-Amerika többi országa a Linux mellett tette le a voksát, s többségük nagy érdeklődést mutat Nicholas Negroponte százdolláros laptopja iránt – egyedül Kolumbia tárgyal a már Mexikóban is hasonló tevékenységet folytató Microsofttal.
A Microsoft kolumbiai kalandja
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: AP
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Harminc év késéssel kap diplomát Bill Gates
A Harvard tiszteletbeli fokozattal jutalmazza egykori kiugrott diákját.
Társadalom 12
-
Az IBM hazafiasságból támogatná az iraki amerikai haderőt
A tolmácsszoftver felajánlása rengeteg bizonytalanságot okozott.
Társadalom 0
-
Microsoft: Nem jótékonykodni akarunk, ez üzlet!
A Microsoft nagyszabású fejlesztési projektcsomagot indított útjára.
Mérleg 16
-
Megérkeztek az első százdolláros laptopok Uruguayba
Biztatóan indul a program kísérleti szakasza.
Társadalom 0
Előzmények
-
Bill! Köszönjük, hogy lophattunk!
Traian Băsescu különös módon udvarolt Bill Gatesnek a bukaresti Microsoft-központ megnyitóján.
Társadalom 29
-
Bill Gates Las Vegas-i víziói
A Microsoft alapítója nyitotta meg világ legnagyobb elektronikai kongresszusát és bemutatóját az Egyesült Államokban.
Tech 0
-
Bill Gates a zenék másolását javasolja
A Microsoft alapítója a jelenlegi DRM gyakorlatát bírálta egy konferencián.
Tech 0
-
Windows lesz a százdolláros laptopon?
Nicholas Negroponte más forrásból egyelőre meg nem erősített bejelentése szerint a Microsoft is beszállna a projektbe.
Közösségi média 17
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest