A Microsoft lépett egyet az EU felé

A Microsoft, úgy tűnik, mégis csak hajlik valamiféle egyezségre az Európai Unióval folytatott csatározásai közben – legalábbis a ma közzétett új szerződése erre utal. Az Európai Bizottság ugyanis épp a múlt héten fenyegette meg a szoftveróriást, hogy ha nem engedelmeskednek az EB 2004 márciusi határozatának (melyben az európai trösztellenes törvényre hivatkozva felszólították a redmondiakat, hogy tegyék hozzáférhetővé azokat a technikai információkat, melyek lehetővé teszik a rivális szoftvergyártók számára a Windows operációs rendszert futtató kliensekkel és kiszolgálókkal teljes mértékben együttműködő szerver-operációsrendszerek fejlesztését), akkor újabb súlyos, napi hárommillió eurós bírságot szabnak ki rájuk. A Microsoft ugyan tett ez ügyben lépéseket, ám a felajánlott dokumentáció – az EB szakértőinek értékelése szerint – mindvégig drága, pontatlan, hiányos és ezért gyakorlatilag használhatatlan maradt. A mulasztás miatt tavaly júliusban újabb, 280,5 millió eurós bírságot szabtak ki a Microsoftra. Az EB hivatalnokai arra is hivatkoztak, hogy míg az Egyesült Államokban a programnak, mely ezeket az adatokat nyilvánossá teszi, 27 résztvevője van, kontinensünkön nincs hasonló konstrukció.

Erre a kemény fenyegetésre érkezett ma válaszul a Microsoft bejelentése, hogy a Quest Software és a befenyített szoftvercég aláírták első közös protokoll-technológiai megállapodásukat az Európai Protokoll Program keretében. A Quest azt tervezi, hogy olyan innovatív szoftvermegoldásokat fejleszt majd, beépítve a Microsoft protokolljait is...” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Doug Garn, a Quest Software elnöke.

„A Quest kiváló partner, és arra számítunk, hogy együttműködésünk sikert hoz majd a Questnek, illetve valamennyi vásárlójának is szerte a világon” – tette ehhez hozzá a másik oldalról Bob Muglia, a Microsoft szerverekért és eszközökért felelős első elnökhelyettese.

Azóta történt

Előzmények