A MonDoc System innovációs díjat kapott


Vadász Pál

A MonDoc System elismeréséről szóló oklevelet a Parlament Főrendiházi Termében adta át Dr. Závodszky Péter akadémikus, a Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriumi elnöke a vállalat elnök-vezérigazgatójának, Vadász Pálnak az április 4-én rendezett ünnepélyes díjkiosztón. A XV. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat díjazottjai közül a Montana Zrt. volt az egyetlen információtechnológiai vállalat.

„A Magyar Innovációs Nagydíj kiosztóján egyedüli informatikai vállalatként büszkén vettük át a kiemelt elismerésért járó oklevelet. Ez az elismerés számunkra a cégünk munkatársai által felhalmozott, és ma is napról napra gyarapított szellemi tőkének a felértékelését jelenti. Ez a díj azt mutatja, hogy a Montana értéke nőtt a szellemi tőke tőzsdéjén. A mai gazdaság mozgásához, fejlődéséhez szükséges egyik legfontosabb energia az innováció. A Montana éppen ezért olyan úton indult el az ezredforduló táján, amely munkatársaink felkészültségére, problémamegoldó képességére, újat teremtő igényességére, azaz a közösen létrehozott szellemi tőkére épít. Ennek egyik gyümölcse érett be a MonDoc System irat- és dokumentumkezelő rendszerünk egyre növekvő elismertségével, amelynek értékesítésből származó árbevételünk tavaly 70 százalékkal növekedett, elérve a 320 millió forintot” – nyilatkozta Vadász Pál a díjkiosztó után.

A 15 éve minden évben kiosztott Magyar Innovációs Nagydíjra azok a Magyarországon bejegyzett társaságok pályázhattak, amelyek a 2006. évben kiemelkedő innovációs teljesítménnyel – például új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése – jelentős hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása vagy technológiatranszfer lehetett, a pályázat értékelésének főbb szempontjai pedig a 2006-ban elért többleteredmény vagy többlet-árbevétel és egyéb gazdasági, műszaki előnyök, valamint az eredetiség, újszerűség és a társadalmi hasznosság voltak. A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért szakemberekből állt, elnöke Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter volt.

Azóta történt

Előzmények