Új vezető a Montanánál

A MonDoc System irat- és dokumentumkezelő szoftvert fejlesztő Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Zrt. új kereskedelmi vezérigazgató-helyettest nevezett ki Takács Gábor személyében. A 40 éves közgazdász végzettségű szakember – aki a jövőben a céget tanácsadóként segítő Kun Évát váltja a poszton – 2006 októberében csatlakozott a társasághoz, ahol eddig kereskedelmi vezetői feladatokat látott el.

Takács Gábor a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte meg pályáját, majd két év elteltével a Ganz Villamossági Műveknél már gyártásvezetőként és nemzetközi kereskedelmi vezetőként tevékenykedett. 1991-ben lehetőséget kapott az Elbatex AG hazai képviseletének létrehozására és vezetésére. Az Elbatex volt az első hivatalos hazai forgalmazója az Intel, a Microsoft, az IBM, a Fujitsu, a Samsung és egyéb nemzetközileg elismert gyártók termékeinek. A képviselet kialakításával és hétéves vezetésével jelentős tapasztalatra tett szert a cégvezetés, a szervezetfejlesztés, a humánerőforrás-gazdálkodás, a marketing és a disztribúció területén. Takács Gábor 2000-ben alapította meg az EBV Elektronika Kft.-t, amely később a Magyarországon 5 cégből álló Avnet EMG csoportra bővült. Az Avnet EMG ügyvezető igazgatójaként és regionális kereskedelmi vezetőjeként tovább irányította a félvezetők disztribúciójával és hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoportot, amely két év elteltével piacvezető pozícióba került.

Azóta történt

Előzmények