A Symantec Corp. szerdán bejelentette, hogy az elmúlt hónapokban nyolc amerikai és kanadai céget vádoltak meg azzal, hogy illegálisan másolták le és adták tovább biztonsági szoftvereiket, s mindezért összesen 55 millió US dollár kártérítést követelnek – a kaliforniai bíróságon benyújtott keresetükben az egyes vállalatokat 4 és 10 millió dollár közötti összegre perelik. A perbe fogottak: az Acortech, az mPlus, az eDirect Software and Rowcal Distribution, a Logical Plus, a Directron.com, az eDirect Software; a Global Impact Inc. és a SoftwareOutlets.com.
A részletes keresetben az adott vállalatokat védjeggyel való visszaéléssel, szerzőijog-sértéssel, csalással, tisztességtelen versennyel, hamisított áruval történő kereskedelemel és megtévesztő hirdetések alkalmazásával vádolják.
A Symantec közleménye szerint megelégelték a márkával történő visszaéléseket, s a kalózkodás már olyan mértékű, hogy nincs más lehetőségük, mint törvényi úton elégtételt szerezni, hogy megelőzzék a jövőbeni csalásokat. Scott Minden, a Symantec jogi képviselője elmondta, hogy tervezett, összehangolt és nagyformátumú akcióról van szó, mely az úgynevezett Symantec’s Brand Protection Task Force kezdeményezés eredménye. Minden kifejtette azt is, hogy az átlagfogyasztókat is súlyosan érinti a kalózkodás, mivel a hamis szoftverekhez általában nem jár használati útmutató, illetve gyakran olyan változatot kap a gyanútlan vásárló, amelyet nem lehet frissíteni, s ez egy vírusvédelmi program esetében a termék használhatatlanságát jelenti. Hivatkoztak a Software & Information Industry Association becslésére, mely szerint a szoftvergyártók évente 11–12 milliárd dollárt veszítenek az illegálisan használt kalózszoftverek miatt. A Symantec vezetői eltökéltek, s kijelentették, ez a nyolc eljárás még csak a kezdet a kalózkodás elleni harcuk során.
A Symantec háborút indított a kalózmásolatok ellen
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Symantec
Azóta történt
-
Symantec-baki Kínában
A vírusvédelmi frissítés gajra vágta a Windows XP-t használó számítógépeket.
Biztonság 18
-
Az intelligens vírusvédelemé a jövő
A Panda Software magyarországi vezetője a vírusvédelem legújabb kihívásairól.
Biztonság 5
-
A Symantec amatőr fotópályázatot hirdet
Indul a Norton 360 Emoticon nemzetközi online fotós verseny.
Közösségi média 0
-
Megjelent az új Norton Internet Security és AntiVirus
Csak az Internet Explorert védi a drive-by támadások ellen a Symantec szoftvere.
Biztonság 1
Előzmények
-
Ugyanannyi illegális szoftver, nagyobb üzleti kár
BSA: Magyarországon változatlan szoftverillegalitási arány mellett öt százalékkal nőtt az ebből fakadó üzleti kár.
Mérleg 10
-
Magyarország is meglopja az Egyesült Államokat
Az USA kormányzata és kereskedelmi szövetségei vigyázó szemüket a világ kalózaira vetik.
Mérleg 55
-
Újratárgyalják a szoftverkalózkodással vádolt iskolaigazgató ügyét
Tovább folytatódik a nagy nyilvánosságot kapott eljárás. A vád és a vádlott egyaránt örül.
Társadalom 0
-
Az EU a szolgáltatót is büntetné a szerzői jog megsértéséért?
Óriási felzúdulást keltett az Európai Bizottság tervezete.
Társadalom 8
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Filmgyűjtés
- Garmin Forerunner 165 - alapozó edzés
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Nők, nőügyek (18+)
- OTP Bank topic
- Milyen monitort vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- HDD probléma (nem adatmentés)
- További aktív témák...