Alkotmányba ütközik az ''anti-iTunes'' törvény

Múlt hét végén a francia alkotmánybíróság elutasította a DRM megoldások átjárhatóságáról szóló, beterjesztése óta parázs vitákat kiváltó törvénytervezetet. Az alkotmánybírák álláspontja szerint a törvényt radikálisan meg kell változtatni, vagy még célszerűbb lenne teljesen újraírni.

A törvényjavaslat, amelyet a francia parlament mindkét háza támogatott, kimondaná, hogy egyetlen gyártó vagy tartalomszolgáltató sem korlátozhatná szolgáltatását, termékét kizárólag saját DRM-je használatára. Így azt sem tilthatnák meg, hogy a felhasználók az online megvásárolt tartalmakat más formátumra konvertálják át, és más gyártók készülékein játsszák le Ilyen esetekben még a DRM szoftveres megkerülése is elfogadott lenne, ami ma még bűncselekménynek számít. A tervezet – "anti-iTunes" törvényként – rövid idő alatt az Apple nevével fonódott össze, mivel az almás cég zeneáruházában vásárolt zenéket jelenleg csak iPod lejátszón tudjuk hallgatni, ráadásul a készülék élből elutasítja a Microsoft DRM-technológiájával védett fájlokat. A javaslat elfogadása tehát súlyos következménnyel járt volna az Apple-re nézve.

Az alkotmánybíróság úgy találta, hogy a törvénytervezet több ponton ellentétes a francia alkotmánnyal, jelesül a tulajdon védelméről szóló fejezettel. Álláspontjuk szerint, ha a gyártókat arra kényszerítenék, hogy saját formátumaik más készülékekkel is lejátszhatók legyenek, abban az esetben e gyártók részére kompenzációt kellene fizetni, mivel másokkal kell megosztaniuk másolásvédelmi technológiáikat, amelyek fejlesztésére nem kevés pénzt áldoztak.

A bírák egy 12 oldalas dokumentumban foglalták össze aggályaikat, amelyet a törvény újradolgozásának kérésével együtt visszaadtak a parlamentnek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a testület nem a DRM megoldások együttműködésre kényszerítésének elvét találta alkotmányellenesnek, csupán a kompenzáció hiányát.

Az Apple mindenesetre jól is és rosszul is kijöhet még a dologból: jól azért, mert pénzügyi kompenzációt kap, rosszul pedig azért, mert – ha a változtatásokkal együtt elfogadják a törvényt – bárkinek köteles lenne licencelni az iTunes technológiáját.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Jóbarátok az iTuneson

    A nagy stúdiók közül utolsóként a Warner Bros. is pénzzé teszi nagy sikerű sorozatait az Apple iTunes áruházában.

  • A zenéből él az Apple

    Látványosan növelte az iPod-eladásokat és ezzel nyereségét a cupertinói vállalat. A platformváltás terv szerint halad.