A Microsoft alapítója beperelt mindenkit

A Microsoft társalapítójának, Paul Allennek cége szabadalomsértés miatt beperelte szinte az összes ma működő nagy internetes amerikai vállalkozást – tudósított róla tegnap a Computerworld.

A seattle-i szövetségi bírósághoz benyújtott kereset szerint az Interval Licensing (az 1992-ben alapított Internal Research szabadalmainak mai birtokosa) több, még 2000 előtt benyújtott szabadalom alapján vádolja a világ legnagyobb netes cégeit: az AOL-t, az Apple-t, az eBay-t, a Facebookot, a Google-t, a Netflixet, az Office Depot-t, az OfficeMaxet, a Staplest, a Yahoo!-t, valamint a Google tulajdonában lévő YouTube-ot. A keresetben említettek szerint az AOL, az Apple, a Google és a Yahoo! négy, míg a többi cég két szabadalmat sértett meg.

Az érintett védett technológiák jogtulajdonosa ma Allen cége, az Interval Licensing, s ezek mindegyike a böngészési módszerekre vonatkozik (általános, ma már szinte mindenhol használt módszerekről van szó, például a kapcsolódó tartalmak felajánlása, az adott kereséshez relevánsnak tűnő helyi vagy gazdasági hírek, linkek, videók megjelenítése stb. – pl.: 6,263,507; 6,757,682).

Az ügyben eddig megszólalók – például a Google és a Facebook – „nevetségesnek”, „szerencsétlennek”, „megalapozatlannak” nevezték a pert, gyakorlatilag azt mondták, amit neves szakértők is, hogy ez a mélységesen elítélt szabadalmi trollkodás mintapéldája. A motivációt is nehéz megérteni, mert Paul Allen az iparág (és a világ) leggazdagabb emberei közé tartozik (13,5 milliárd dolláros vagyonával a 37. a Forbes listáján).

Azóta történt

Előzmények