Nagy hírű chipgyártó üzletágát venné meg az Amazon

Úgy tűnik, az Amazonnak nagyon jól megy, és szeretnék, hogy ez a továbbiakban is így maradjon, ugyanis lapértesülés szerint a vállalat fel szeretné vásárolni a félvezetőgyártó iparág egyik neves szereplőjének, az Intel és a Samsung után a harmadik legnagyobbnak számító Texas Instrumentsnek a mobilprocesszor-gyártó üzletágát – legalábbis így tudja egy izraeli hírportál.

A Calcalist arról ír (Google Translate), hogy a két vállalat tárgyalásai „előrehaladottak”, de ezen kívül semmi többet nem árulnak el, így azt sem tudni, hogy mekkora összeget szánna az Amazon a bővítésre (feltehetően milliárd dolláros nagyságrendről lehet szó). Ami biztos: a szolgáltatásokkal egybekötött tabletpiacon az egyik vezetőnek számító Amazon már korábban is partnere volt a chipgyártónak, a legutóbbi termékükben, a Kindle Fire HD-ben is általuk gyártott processzor ketyeg.

A háttérről annyit érdemes tudni, hogy a Texas Instruments szeptemberben nyilvánosan bejelentette, hogy befektetőket keresnek, eladnák a mobil eszközökbe processzorokat gyártó üzletágukat, mivel céljaikhoz mérten „szűk a piac” – kicsit durvábban fogalmazva: veszteséges ez az üzletáguk. Ennek egyik fő oka nyilván az olyan, ARM-alapú processzorokat gyártók sikere, mint például az Nvidia és a Samsung. A jövőben ezért inkább más szegmensekre koncentrálnának – például az autóiparra, mely egyre jövedelmezőbb számukra.

Azóta történt

Előzmények