Komoly leépítésre készül az AMD

Jelentős elbocsátást jelenthet be még a héten az Advanced Micro Devices (AMD) – írja több hírügynökség is a vállalat terveit ismerő forrásokra hivatkozva. A lapátra tett alkalmazottak számában az egyes híradások eltérnek, várhatóan a dolgozói állomány 10-30 százalékára terjed majd ki a leépítés. A kaliforniai chiptervező PC-kbe szánt mikroprocesszorokat és grafikus chipeket készít, az előbbi termékek szegmensében az Intel egyetlen számottevő riválisa, ám az alapítása óta eltelt 43 évben mindig – nagy hátránnyal lemaradva – a második volt. A cég a második negyedév végén 11 737 dolgozó foglalkoztatott.

Az elbocsátásokat kilátásba helyező hír nem sokkal azt követően kapott szárnyra, hogy az AMD csütörtökön bejelentette: harmadik negyedéves árbevétele elmarad várakozásoktól, és a pesszimista forgatókönyvben szereplő 4 helyett 10 százalékkal lesz alacsonyabb a második negyedévesnél. A forgalom alakulása a PC-piac gyengélkedésének a lenyomata, a nagy piackutatók e szegmensben a hagyományosan erős iskolakezdés ellenére több mint 8 százalékos visszaesést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. A rivális Intel szeptember elején figyelmeztetett arra, hogy harmadik negyedéves árbevétele körülbelül 1 milliárd dollárral lesz alacsonyabb a prognosztizáltnál.

Az AMD azt is közölte, hogy a bruttó nyereséghányad, azaz a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel az előrejelzett 44 százalék helyett mindössze 31 százalék lesz. Ennek elsősorban egy 100 millió dolláros készletleírás az oka, amit az „egyes termékek iránti jövőbeni kereslet” várttól elmaradó szintje tett szükségessé.

A vállalat legutóbb egy évvel ezelőtt karcsúsított: akkor a frissen kinevezett új vezérigazgató, Rory Read 1400 alkalmazottól, a dolgozói állomány 11,6 százalékétól vált meg. Az AMD e hét csütörtökön publikálja harmadik negyedéves gyorsjelentését, a várakozások szerint az újabb elbocsátásokat is ekkor jelentik majd be. A hírt a cég nem kommentálta.

A vállalat részvényárfolyama a múlt hét végi forgalomfigyelmeztetést követően újabb többéves mélypontra zuhant, jelenleg 2,74 dolláron áll. Ezzel az AMD piaci értéke 2 milliárd dollár alá esett, ami ismét tápot adott a cég felvásárlásával kapcsolatos találgatásoknak, melyek ezúttal a Qualcommot említik potenciális vevőként.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények